A Debreceni Irodalmi Napok idén is különböző helyszíneken várja a könyvek barátait november 6. és 8. között. A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó rendezvény központi témája ez alkalommal a hitvallás és az irodalom kapcsolata lesz.
A nagy múltú, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót betöltő Debreceni Irodalmi Napok szervezői a bevált formák megőrzése mellett idén is a programsorozat fesztiváljellegének erősítésére törekednek. Ennek jegyében, akárcsak Debrecen más nagyrendezvényei, a Költészeti Fesztivál és az Ünnepi Könyvhét esetében, az élő irodalom egyaránt szerepet kap a színházban, a tudomány és az ismeretterjesztés közegében, valamint az alkotókkal való személyes találkozások formájában is megjelenik.
A fő téma, a hitvallás és az irodalom kapcsolata. Az előadások a hit keletkezésének, elmélyülésének és kifejezhetőségének kérdéseit vizsgálják az irodalomban, az irodalom által – a hit melletti tanúságtétel korai formáitól a kortárs szerzőkig.
Mi történik, amikor az isteni sugallat emberi nyelven szólal meg? Ha a hit – mint Kant mondja – olyan igaznak tartás, amely objektíve nem alapozható meg, akkor mitől hiteles a mellette való tanúságtétel? A hitet vajon a megszólítás vagy a megszólítottság előzi-e meg? Van hit, amit hiszünk (fides, quae creditur), s van hit, mely által a valódi hit létrejön (fides, qua creditur)? Meggyőződés-e, vagy inkább bizalmi viszony a hit? Hogyan lehet ábrázolni, például a nyelv által? A hitvallás milyen viszonyban van az írásművészettel? Mennyire jár együtt a hit megvallása a tanító célzatosság erejével és kockázatával? A vallás az erős hit, az irodalom inkább a kételkedés közege? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is keresik majd a választ az idei Debreceni Irodalmi Napokon.
Irodalomtörténészek előadásaival indul a szakmai program, majd a felmerülő kérdések elmélyült megtárgyalása céljából panelbeszélgetés következik, amelyen az irodalmárok mellett teológus, kultúrakutató és kommunikációs szakember is részt vesz. A rendezvény kurátora Szirák Péter irodalomtörténész.
PROGRAMOK
2017. november 6. (hétfő)
17.00 Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdiószínház
Színházi est a Szívlapát kortárs versantológia nyomán
19.00 Csokonai Színház, Nagyszínpad
Menekülők
A Csokonai Színház, a Tiszántúli Református Egyházkerület és DMJV Önkormányzata Akikre nem volt méltó e világ című közös drámapályázatának fődíjas drámája.
Az előadás után közönségtalálkozó a szereplőkkel.
2017. november 7. (kedd)
16.30 MÉLIUSZ Központi Könyvtára, Nagyelőadó
Hitvallás és irodalom
Irodalomtörténeti előadások
Résztvevők: Visy Beatrix, Fazakas Gergely Tamás
17.30 MÉLIUSZ Központi Könyvtára, Nagyelőadó
Hitvallás és irodalom
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Fekete Károly, Heidl György, Oláh Szabolcs, Visy Beatrix, Fazakas Gergely Tamás
A beszélgetést vezeti: Szirák Péter
20.30 Nagyerdei Víztorony
Alföld-díjasok estje
Az Alföld folyóirat díjainak átadása, beszélgetés a díjazottakkal.
2017. november 8. (szerda)
14.00 Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet könyvtára (Főépület III. em. 303.)
Kötetbemutató
Beszélgetés Totth Benedek íróval, a Holtverseny és Az utolsó utáni háború című regények szerzőjével
16.00 MÉLIUSZ Központi Könyvtára, Nagyelőadó
Irodalmi beszélgetés Győrei Zsolttal és Schlachtovszky Csabával a szerzőpáros Hatvani Istvánról szóló regényéről
18.00 MÉLIUSZ Központi Könyvtára, első emeleti kerengő
A Méliusz Juhász Péter-emlékkiállítás megnyitója
A Károli Gáspár-bibliafordítás hasonmás kiadásának bemutatója Ötvös László bibliakutatóval
A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.