Találkozás a régivel
csikkek sörösdobozok
beválthatatlan üvegek műanyag palackok
flakonok törött gyerekjátékok biciklivázak
zacskók szatyrok nejlonzsákok
buszjegyek blokkok orvosi receptek
gyógyszeres fiolák használt óvszerek gumiabroncsok
köteg bűzölgő szikkadt vécépapír
lyukas cipők szutykos gumicsizmák
fűzőtlen félig eltüzelt bakancsok kitaposott strandpapucsok
kitérdelt foltozott nadrágok fakó szakadt kezeslábasok
kikehesedett nyakú ingek pecsétes megégett kabátok
lehugyozott teleszart bugyik alsógatyák
fickósan kivágott takony turha köpet
hányadék vér húgy fos pocsolyái
szájba vert rossz geci amit kiokádtak
jön a szélben
sodródik a patakmederben
bevár az utcaszélen
a híd alatt a házaknál a falak tövében
a buszmegálló sarkán a bolt előtti tornácon
az orvosi rendelő meg az iskola udvarán
a temetőben a templom ajtajában
a völgy fölött lebegő könnyű párában
a narancssárga domboldal nagy nyári délutánjában
a keskeny földutak felkavart porában
az erdei csapások nedves gombaszagában
az őzek patáitól tiport ágak roppanásában
az erdők közé szorult tanya melletti tó apró tükrében
árkok gödrök mélyén döglő feleim lelkéből
jön
szembe
a falu
Veszett kutyák verse
itt játszottak szaladoztak a ház körül
meg a kertben meg a szomszéd portán
amelyik szökdösős volt
itt vakaróztak amikor marta őket a bolha
és itt marták meg egymást kergették a macskát meg a postást
és aztán itt döglöttek bele mind a porba
a belüket kiokádták és dőlt belőlük a vér
meg gümők nőttek az oldalukra és magukat marták széjjel
vagy a többiek tépték le róluk a húst
borzas kis kölykök voltak amikor idekerültek
simogatásra vágytak ételre szeretetre
és kaptak láncot is mellé meg nyakörvet szájkosarat
a gyerekek akikért rajongtak megnőttek közben
elhagyták elfeledték őket
idegen lett a szaguk amikor mégis jöttek
az öregek akiket súlyos tisztelettel
és elfojtott izgalommal kerülgettek
nehéz farkukat meg-meglendítve
és akiket nem lökdöstek meg nem ugráltak rájuk
amikor feltűntek botjaikkal járókereteikkel
minthogyha tudták volna pedig soha senki se mondta
mert a kutyának csak az öregek beszélnek
de a kutyák nem értik ezt
szóval az öregek is velük haltak vagy előttük vagy utánuk
nincsenek már
ahogy ők se
a rögök alatt a föld másik oldalán feküsznek
abban a végső görcsben
amiből senki sem igyekezett kinyújtóztatni a tetemük
ólak sarkánál fás színekben emésztőgödrökben
a kis keresztek ha voltak már elkoptak felőlük
a halmok is amit oda-odakapartak
azok akiknek jelentettek valamit valameddig
de később már nem
mert mindig jönnek új kölykök új almok szülöttei
ütött-vágott szukák szidott vemhéből
nem kívánt szerelemből hideglelős ösztönből
felnyüszítenek csukott szemmel keresik az anyjuk
kinek feleslegesek meg az ő gazdájának
aki már azt számolja hogy pusztítsa el őket
vízbe fojtsa falhoz vágja vagy csak eldobálja mindet
míg aztán megmenekülnek vagy nem
a nem kívánt létezésből amiért mégis vonyítanak
mert ez minden lénnyel így megy
egy másik nem kívánt nem kért létezésbe
Magyar remény
végtelen tiktákolás szürkéje vakolt házaké
salak- meg sóderhalmoké hullámpaláé
durvára tört elkavicsosodott felhorzsolt betoné
hogy még a fémhordók horganyzott lemezek
hegesztett vasrácsok gerendák gerendavégek lécek
deszkák egy szürke hordó napszítta oldalának
olajos spektrumképe lop színeket a világba
a gaz a csalán az eldobott szerszámok
a sörösüvegek a cigicsikkek
a tégla- a cserép- meg a bontási hulladék halmai között
ahol mindig durmol a malterkeverő dobja
de túlkiabálják
vaslapát karistol fémen élesen
de túlkiabálják
rádiót hangosítanak
hogy túlkiabálják és egymást is
túlkiabálják nevetve bazmegelve
másik gép zúg fel teherautó jön
azt már túl nem kiabálják
dobogás zörgés míg amit hoz lerakodják
amíg lesz anyag addig tiktákolnak
azután várják az újat a következőt
mert mindig van mit csinálni a házon
a rövid reménytelen de várakozástól feszes szünetekben
elhordják ami nem kell hogy ne legyen láb alatt
az udvar hátuljába vagy még odébb a kertbe
az ólak a sufnik a fészerek oldalába a kinti budi mögé
a kerítés mellé a szomszéd kerítése mellé
amellé a hitvány kis drótkerítés mellé
ha szakad akkor szakad a lukait majd ebből kitoldják
ha marad elég drót meg beton az egészet felújítják
ha marad elég jövőre majd ebből a fásszín lesz
ha marad elég akkor kerti komposztáló
ha marad elég akkor filagóriát raknak ebből
ha marad elég legalább egy szalonnasütőhelyet
de annyi nem marad hiába gyűlik évről évre
mert maradni csak
a folyton épülő
folyton szürkébe forduló
folyton félbehagyott
folyton újrakezdett
már majdnem befejezett
mégis újrakezdett
már majdnem kiegyezett
mégis összeveszett
egyre nagyobb gondban
egyre lerobbantabb
remény ami marad
e vidéken utolsónak
Borítófotó: The Spruce
