A Szajna helyett a Duna felé ballagok éppen. Szokatlanul sokan álldogálnak a Szabad Sajtó úton a Szerzetesi Hittudományi Főiskola épülete előtt november 22-én, este fél hat táján. Néhány fiatal, de főképp idősebbek boroznak, dohányoznak, beszélgetnek. Ahogy közelebb érek, el tudom olvasni a bejárat melletti feliratot: „Három Holló”.
Ismerős a név valahonnan, talán a középiskolai irodalomórákról. Hamar bebizonyosodik, hogy a sejtésem helytálló volt: a Három Holló kávézó és kulturális központ megnyitását Ady Endre 140. születésnapjával kötötték össze, az eredeti Három Holló még az Andrássy úton ugyanis a költő budapesti törzshelyének számított. A szerdától vasárnapig tartó rendezvénysorozat első estéje érdekesnek ígérkezik.
A belső térben Vígh Mihály zenész felváltva szaval és énekel éppen Krúdy Ady Endre éjszakái című elbeszéléséből. Bár a hivatalos megnyitó csak hétkor kezdődik, több mint egy órával hamarabb teljesen megtelt a helyszín, és bár Nagy Zsombor, a programsorozat szervezője szerint komoly érdeklődésre számítottak, az első órákban kisebbfajta fejetlenség alakul ki. A kávézó belső tere első hatásra kellemes, bár félkész állapotokat mutat, minden bizonnyal nem ártott volna még egy-két hét előkészület. A Három Holló különlegességét mégis az alagsor adja, ahol egy színház- és koncertterem, illetve egy irodalmi sarok (Orfeum) is helyet kapott. Ahogy a fő térben, itt is észrevehetőek a befejezetlenség jelei, a falak vakolásának (és újrafestésének) szükségessége, mert bár könnyen el lehet képzelni a helyet egy meghitt, csendes, közösségi térnek, egyelőre inkább ridegnek hat. Annak ellenére, hogy a hely jelenleg nincs kész, mindenképpen ígéretes a kialakítás és az eddigi munka eredménye.
A megnyitón felszólalt Wilhelm Droste, Ady-kutató, az új Három Holló egyik alapítója. Kifejtette, miféle kávéházat képzelt el ide, az Erzsébet híd előtérébe: egy kávéházzal egybekötött összművészeti központot kívántak létrehozni, amely a budapesti művészeti- és kávéházi kultúrára egyaránt frissítő hatással lesz majd.
Találóan fogalmaz Droste, amikor azt mondja, hogy a Három Holló születése koraszülés, és „még az intenzív osztályon fekszik a kávéház”. Egyébként is – tette hozzá –, egyfajta szövetség ez a halállal: míg Bécsben virágzik a kávéházi kultúra, addig Budapesten a hagyományos értelemben megszűnt. Kiderül az is, hogy nem csak a kávén lesz a hangsúly, hanem az emberi elidegenedés elleni harcon is, ugyanis a bevett szokással ellentétben a kávézóban semmiféle háttérzene nem lesz hallható. Kirajzolódik a kép: nem Starbucks-ot terveznek az értelmiségnek, hanem a régi Három Holló szellemét és identitását igyekeznek minél hitelesebben „átköltöztetni” a századfordulóból a mába.
Droste után Tolnai Ottó esszéjét hallhatják az összegyűltek, aki többek között az európai utazásairól, élete legjobb kávéiról és Drostéval kötött barátságáról szóló esszéjét olvassa fel. A megnyitó beszélgetés végén köszönetet mondanak a piaristáknak, ugyanis az épület, így a Három Holló területe is, az ő kezükben van, ők döntöttek úgy, hogy ez az épületrész maradjon meg a kultúrának. Közel egy órán át tartanak a beszédek, ezt a többség a zsúfoltságnak és a nagy terek hiányának köszönhetően állva hallgatja, ám így is folyamatosan érkeznek az emberek, háromnegyed nyolc körül már megmozdulni is alig lehet.
Sorra tűnnek fel a magyar irodalmi kultúra szereplői is, legyen szó Spiró Györgyről, Karafiáth Orsolyáról vagy éppen Radnóti Sándorról. Hamar kiderül, mi ennek az oka, miután negyed kilenctől kézzelfoghatóan is egybekapcsolódik Ady és az újjászületett Három Holló: rövid koncert, majd felolvasóest következik az alagsorban. Először a Resti Kornél nevű formáció játssza el kimondottan igényes formában két Ady- és egy Weöres-átdolgozását gitárra, csellóra, szaxofonra, kobozra és három vokálra. A Budapest Éjszakája Szól különösen jól sikerült: remekül párosítják össze Ady ritmusos, muzikális sorait és a különböző hangszereket úgy, hogy egyik se nyomja el a többi hatását. A rövid koncert után kiderül, hogy a meghívott írók, költők kedvenc Ady-versüket fogják elszavalni. Lázár Júlia, Radnóti Sándor, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Karafiáth Orsolya, Gyukics Gábor és Szabó Marcell mind-mind hozzáteszik pár sorban, miért az adott verset választották, vagy hogy mit jelent számukra Ady. A legtöbben egy pohár sörrel vagy borral figyelik végig a műsort, amelynek a végén lehetőség nyílt a hallgatóság számára is legkedvesebb Ady-szerzeményük felolvasására, ezt azonban nem fogadta kitörő lelkesedés.
Sokan ekkor kezdenek hazaindulni a megnyitóról, így lehetőségem adódik nyugodtabb körülmények között is megvizsgálni a helyet. Osztatlan tér, nagy belmagasság, kis asztalok és falra függesztett fényképek jellemzik a kávéházi részt: sok szempontból hasonlóan képzel el az ember egy XX. század eleji kávéházat. Remek helyen található, ez nem kérdés, Droste analógiát is húzott beszédében a 20. századi Andrássy út és a 21. századi Váci utca között, hiszen saját korában mindkettőből voltaképpen kiűzetett a magyarság. Olyan véleményeket fogalmaznak meg a jelen lévő érdeklődők, amelyek alátámasztják ezeket a megfigyeléseket. Sokszínűnek, izgalmasnak, kulturálisan serkentőnek és produktívnak találják a kávéház létrejöttét.
Gyáván kihúnyna, de meg kell maradnia Herkulesnek. Összességében a Három Holló az a hely, ahol Ady és a kávéházi kultúra együttesen öröklődhet tovább a jövőben, ha minden jól alakul. Reméljük, hogy így lesz, ha már a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja így fogalmazott: „Egy városom van: szegény Budapest.” Mostantól minden lehetőség adott hozzá.
A Három Holló kávéház megnyitó ünnepsége, Budapest, Piarista köz 1, 2017. november 22.
A fotók forrása a kávéház Facebook-oldala.
