Az, hogy újra létezik magyar film, mostanra biztosan nem jelent újdonságot senkinek, hiszen már tavaly is gondolkodás nélkül tudtunk mondani legalább 7-8 olyan hazai alkotást, melyek figyelemre érdemesek, így az előző évi TOP 5 összeállítása a bőség zavara miatt egyáltalán nem volt egyszerű. Pedig már ekkoriban több fórumon jósolták azt, hogy 2017 lesz a magyar film igazán nagy éve, ami a mennyiséget és az általános minőséget tekintve be is jött.
Ráadásul a nézőszámok tekintetében sem panaszkodhatunk, hiszen novemberben már az egymilliomodik nézőt köszöntötte a Filmalap, azóta pedig szorgalmasan gyűjtögeti a nézőket például A Viszkis, az Aurora Borealis – Északi fény vagy a Testről és lélekről. Az idei, tíz helyesre bővített lista ugyan több teret adott a kibontakozásra, ám még így is vannak olyan filmek, amiket hanyagolni kényszerültünk. Többek között az év legnagyobb sikere, a Kincsem, a nyolcvanas évek magyar videojáték-fejlesztőiről szóló független dokumentumfilm, a V4kondok – Végigjátszás, a korrekt műfaji filmként működő Budapest Noir, a Filmalap inkubátor programjából elsőként elkészült színházas vígjáték, A hetedik alabárdos, vagy az év végén érkező kis költségvetésű coming-of-age story, a Férfikor egy hajszálnyival ugyan, de lecsúsztak a listáról. A mezőny tehát erős volt, de végül összeállt a TOP 10: mi ezeket a magyar filmeket értékeltük a legjobban 2017-ben.
10. Lichter Péter – Fagyott május
Egy „rendszeren kívüli” film tanyázik listánk 10. helyén. Lichter Péter avantgárd horrorja embert próbáló utazásra hív: a Fagyott május, bár történetet mesél, mégis elsősorban kísérleti filmként működik. Lichter egyébként jó időzítéssel készítette el első egész estését, hiszen a közelmúltban felerősödött a divatos kifejezéssel élve poszthorrorok tendenciája (Tűnj el!, It Comes at Night és társai), ráadásul itt, az avantgárd jegyeknek hála már inkább egy „poszt-poszthorror”-ról beszélhetünk, és egy sokkal elemibb, szikárabb filmnyelvvel találkozhatunk. Emberi beszéd nincs a filmben, a jelenetek környezeti zajokra, leginkább az erdő fáinak suhogására, illetve egy Commodore 64 pittyegéseire épülnek. Az utóbbi gép képernyőjén megjelenő naplórészletek szolgálnak narratív kapaszkodóként, míg az ismeretlen főhős az erdőt rója egy rejtélyes „összeomlást” követően, 1990-ben. A Fagyott május kimozdítja a nézőt a narratíva- és beszédorientált komfortzónából, és pusztán a sötét erdő és elhagyatott épületek képeivel képes feszültséget teremteni, nyomasztani és megijeszteni. Persze mindezt csak akkor, ha igazán odafigyelünk rá.
9. Mundruczó Kornél – Jupiter holdja
Mundruczó Kornél, ahogy az általában lenni szokott, új filmjét is Cannes-ban mutathatta meg a világnak, méghozzá a fesztivál versenyprogramjában. Bár a Jupiter holdja végül nem kapott díjat, abban azért a kritikusok és a zsűri is egyetértett, hogy világszínvonalú produkcióról van szó. Mundruczó és csapata, különösen az azóta szintén hollywoodi karriert építgető Rév Marcell operatőr olyan látványvilágot teremtettek a menekültválság közepén játszódó megváltástörténet köré, hogy azt a komolyabb blockbusterek is megirigyelhetnék. A film már az első, zöldhatáron történő szökést megmutató, lenyűgözően hosszú beállítással behúz, hogy aztán a lebegést ábrázoló jelenetekkel és egy parádés autós üldözéssel még tovább emelje a tétet, miközben szép lassan eluralkodik a káosz a fővárosban. Válaszokban ugyan nemigen reménykedhet a néző, a Jupiter holdja azonban nagyon fontos kérdéseket feszeget a xenofóbiáról, az idegenekkel való bánásmódról és úgy összességében arról a váratlan és szinte felfoghatatlan zűrzavarról, amivel a menekültválság berobbant Európába. A válaszok megadása pedig rajtunk áll…
8. Kristóf György – Out
Méltatlanul elfeledett gyöngyszem Kristóf György első nagyjátékfilmje, mely szintén Cannes-ban mutatkozott be idén. Az Out egy stílusos road movie, a pikareszk regényeket idéző, epizodikus szerkezetű történet kiindulópontja a Terhes Sándor által kifogástalanul alakított, épp nyugdíj előtt álló felvidéki gyári munkás állásvesztése. A tanácstalan férfi egyik napról a másikra teljesen kívülállóvá válik, és megpróbál kezdeni magával valamit ebben az abszurd helyzetben, így hát nyakába veszi Európát, először azért, hogy munkát találjon, majd pedig azért, hogy újra embernek érezze magát. Útja során pedig egyre képtelenebb és betegebb fordulatok történnek. Fontos szereplő lesz egy kitömött nyúl, illetve egy hal- és nyúlszájú lett lány, valamint az ő temetőben szelfiző férje is. Az Out hihetetlenül szórakoztató, meghökkentő pillanatokban gazdag szerzői film, mely képes érzékeltetni a főszereplő egzisztenciális válságát, így egy tehetséges rendező sajnálatos módon mellőzött bemutatkozásaként kerül fel idei toplistánkra.
7. Simonyi Balázs – Ultra
A futás kiváló feszültséglevezetés, tartja a közhiedelem. Simonyi Balázs dokumentumfilmje öt olyan emberről mesél, akik a feszültség levezetésének, vagy ha úgy tetszik, az eszképizmusnak e formájában hisznek: lényegében terápiás céllal futják le az évente megrendezett Spartathlont, melynek során 246 km-t kell megtenniük, brutális szintidőket teljesítve, emelkedőket, városokat és országutakat róva Görögország szívében. A film során megismert futók (köztük maga a rendező) ritkán látott őszinteséggel, kendőzetlenül vallanak arról, mi késztette őket arra, hogy a futásba meneküljenek, egyáltalán, milyen érzés egyhuzamban lefutni 246 km-t, miért csinálják, kinek akarnak bizonyítani, és mi lesz, ha nem tudnak megfelelni a saját elvárásaiknak. Az Ultra egy-két jelenetet leszámítva végig a Spartathlon alatt játszódik, a fizikai távolságon kívül a szereplők így egy belső utazáson is részt vesznek, ettől lesz igazán izgalmas és különleges ez a dokumentumfilm.
6. Török Ferenc – 1945
Török Ferenc, a Moszkva tér, a Szezon és a Senki szigete rendezője már 2011-ben az Apacsokban is foglalkozott az egyén és a történelem viszonyával, ám az 1945-tel egy korábban nem látott szerzői oldalát mutatta meg. Bár maga a II. világháború viszonylag gyakori témája a magyar filmeknek, a közvetlenül a világégést követő szétzilált, a háború borzalmaiból épphogy csak kikászálódni próbáló Magyarországgal nem igazán foglalkoznak rendezőink. Török ezt a hiátust pótolta sikerrel: a fekete-fehér, westernszerű 1945 egy magyar faluban játszódik, ahová váratlan vendégek érkeznek: két zsidó férfi. Megindul hát a feszült találgatás, vajon mit akarnak itt a titokzatos vendégek, azért jöttek-e, hogy visszavegyék, amit a falu lakói elvettek tőlük, és vajon bosszúra szomjaznak-e. A filmben végig jelen van a fojtogató feszültség, Rudolf Péter élete alakítását nyújtja az elhízott, kopasz helyi kiskirályt játszva (method acting a javából), Török pedig rendkívüli visszafogottsággal dolgozik, a rendezői és színészi munkán is érezhető kifinomultság, valamint az elegáns minimalizmus torokszorító filmélményt eredményeznek.
5. Antal Nimród – A Viszkis
A Filmalap nézőszám-gyarapításra vonatkozó törekvése 2017-ben ért be igazán, hiszen a Kincsem mellett A Viszkis is nagy siker a mozikban: négy hét alatt már 230.000-en látták. Antal Nimród a Kontroll óta először készített Magyarországon filmet, és úgy tűnik, jó döntés volt visszahívni az eltelt idő alatt hollywoodi tapasztalatot szerző rendezőt az Ambrus Attila életét és bűnözői tevékenységét feldolgozó, nagyszabású akciófilmhez. A Viszkis gyakorlatilag az elmúlt közel 20 évből az első sikeres próbálkozás az akciófilmek/heist movie-k meghonosítására. Míg a korábban készült hasonló zsánerfilmek vagy izzadságszagú és kínos majmolások (Európa Expressz, A tökéletes gyilkos), vagy pedig a műfaj(ok) elemeit túlhajtó, nem klasszikus szerkesztésű darabok (A nyomozó, Víkend, Kút) voltak, addig Antal és stábja végig ragaszkodnak a műfaji szabályokhoz, ez viszont nem válik sem unalmassá, sem pedig kontextusidegenné. A biztos kezű rendezés, a kiváló színészi munka (főleg Schneider Zoltán és Szalay Bence remekelnek), az ütős filmzene (Yonderboi) és a gyönyörűen kivitelezett akciójelenetek egy ütős filmélményt adnak, mely ugyan nem igazán pendít meg társadalomkritikus húrokat, mégis képes érzékletesen bemutatni Ambrus Attila kálváriáját, miközben árnyalja a műfajok nagykönyve alapján felépített figurákat. Soha rosszabb közönségfilmet!
4. Vranik Roland – Az állampolgár
Török Ferenchez hasonlóan Vranik Roland is kimozdult rendezői komfortzónájából. Új filmje egy kisrealista dráma, és igazi bravúr, hogy az eddigi stílusához képest sokkal szikárabb formanyelvet milyen hatékonyan tudta használni. A film főszereplője, Dr. Cake-Baly Marcelo civilben villamosvezető a BKV-nál, alakítása mégis hiteles és pontos. Ez a színészvezetés hatékonyságán túl annak lehet köszönhető, hogy Vranik filmje olyan kérdésekkel foglalkozik, melyek minden Magyarországra érkező menekültet érintenek. A mindennapi rasszizmus, a munkavállalás nehézségei vagy épp az abszurd módon nehéz állampolgársági vizsga megjelenítése által a film megfogalmazza a kérdést: mi is tesz valakit magyarrá, mitől válunk egy másik ország állampolgárává? Vajon attól, hogy ismerjük a Corvinákat, vagy esetleg attól, hogy betéve tudjuk a Szózatot? Netán elég, ha szimplán csak magyarnak érezzük magunkat? Az állampolgárban nincsenek egyértelműen pozitív vagy negatív figurák, még a személytelen bürokratikus államapparátus sem gyűlölni való szerv, minden szereplő átélhető problémákkal küzd, cselekedeteik így narratív szempontból végig megalapozottak, együtt tudunk érezni bármelyikükkel, de ugyanígy kétkedhetünk is egyes döntéseiket illetően. Vranik Roland fontos és hiánypótló filmet készített, mely az idegengyűlölettől vezérelt mai közhangulatban képes megvilágítani a másik oldalt is.
3. Mészáros Márta – Aurora Borealis – Északi fény
Szeretnénk 86 évesen ilyen filmet rendezni. Mészáros Márta, akit a filmtörténeti tananyagban a „női filmek” alkotójaként emlegetnek, új alkotásában szintén női sorsokkal foglalkozik, és egy olyan témát dolgoz fel, melyről ugyan eddig viszonylag keveset beszéltek, mégis generációk sorsára van kihatással. Az Aurora Borealis szereplői a történelem viharában élnek át nemzedékeket meghatározó tragédiákat, melyek örökre meghatározhatják családok sorsát, még akkor is, ha a sötét titkokra csak évtizedekkel később derül fény. Mészáros Márta egy szép lassan kibontakozó, a múltban és jelenben párhuzamosan szőtt történetet mesél minderről, a múltbéli síkon Törőcsik Franciska, a jelenben játszódó szekvenciákban pedig Tóth Ildikó és Törőcsik Mari remekelnek. A rendező által használt megoldások hagyományosak, de ez a gyönyörű film nem is igényelt semmiféle bravúrkodást: a rendezés, akárcsak az operatőri munka letisztult, mégis biztos kezű, ennek köszönhetően nagyjából egy óra alatt, a szálak lassú összegabalyodásával teljesen beránt a történet, és az egyre fokozódó feszültség a stáblista legördülésével sem oldódik fel, melynek eredménye a zsigeri katarzis és döbbent csend a nézőtéren.
2. Kostyál Márk – Kojot
Vannak filmek, melyek hiába szórakoztatóak, hiába használják jól a műfaji elemeket, és hiába feszegetnek aktuális társadalmi problémákat, mégis megbuknak a mozikban, és nem kapnak hozzájuk méltó figyelmet. Ilyen alkotás Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, amely a magyar vidékről fest lehangoló képet, miközben ügyesen vonultat fel westernelemeket, és tele van remek akciójelenetekkel. Misi (Mészáros András), a fővárosban élő bankár vidékre költözik, hogy megpróbáljon kezdeni valamit a nagyapjától örökölt telekkel. Hamar kiderül azonban, hogy a földre szemet vetett a helyi oligarcha, Szojka (Kovács Frigyes), aki nemcsak a falu egyetlen boltját, Tüzép telepét és kocsmáját üzemelteti, de a földmutyiban is vastagon érintett. Misi így, az örökség és saját férfiasságának védelme érdekében beleáll a harcba, és megküzd mindenkivel, akit Szojka ráküld, legyen az levajazott rendőr, kétkezi melós a kocsmából vagy épp Szojka fia. A Kojot hihetetlenül feszült, stílusos midcult film, menő, lassított akciójelenetekkel, melyekben minden ütésnek súlya van, miközben az alkotók nagyon is létező társadalmi jelenségeket járnak körül. Remélhetőleg bizonyos idő elteltével ez a film megtalálja majd a maga helyét és közönségét…
1. Enyedi Ildikó – Testről és lélekről
„Egyszerű filmet akartunk készíteni, mint amilyen egy pohár víz” – mondta Enyedi Ildikó, mikor februárban átvette az Arany Medvét. Valóban, ha a Testről és lélekről történetét nézzük, egy tipikus szerelmes film képe rajzolódik ki. Ám maga a szüzsé sokkal-sokkal rétegzettebb és mélyebb, hiszen szó van itt álmokról, érzelmi analfabetizmusról, egy sor vizuális metaforáról, találó színszimbolikáról és úgy összességében tényleg: a testről és a lélekről. Enyedi Ildikó nagyjátékfilmes visszatérése a szó legnemesebb értelmében különleges moziélmény. A filmszövet éterien lebeg, miközben gyönyörű álomjelenetek, és szerethetően hétköznapi vagy épp szenvtelenül sokkoló, vágóhídon játszódó szekvenciák váltják egymást. A kulcs a színészi teljesítményben keresendő: Enyedi tökéletesen ráérzett arra, hogy Borbély Alexandra és Morcsányi Géza párosa mennyire jól fog működni a vásznon, és ezt a két, nagyjátékfilmes tapasztalattal alig rendelkező (Morcsányi ráadásul nem is színész) szereplőt olyan tökéletesen vezeti, hogy minden egyes lépésnek, gesztusnak és arcrezdülésnek elképesztő súlya van, minden pillantás teljes életutakról mesél. Még a két szarvas, Góliát és Picúr, az álomjelenetek főszereplői is színésszé válnak Enyedi Ildikó, és az állatkoordinátor Horkai Zoltán kezei között. A Testről és lélekről a ritkán látott színészi teljesítmények és a kifinomult rendezői munka mellett a rétegzettsége miatt lesz igazán maradandó alkotás: ez egy olyan film, melyet élvezni tud a casual moziba járó és a filmszövet rétegei között elveszni kívánó szerzői filmes közönség is. De ettől függetlenül is képes hatalmába keríteni bárkit, aki megnézi. Így aztán nem kérdés, nálunk melyik magyar film 2017 legjobbja.
