Aki bentről
Nádasban egyedül, birodalmat építve
Nézni, ahogy a kíváncsi rombol,
De be nem juthat. Minden pillanatot betöltesz,
És amikor emlékezetből faággal a porba rajzollak,
Pont olyan vagy, amilyen,
Nem az enyém, élettelen.
Körülöttem minden vadász
Zsákmányában üldözi kicsinyített mását,
Sövény között farkas üvölt, lyukat tör a csendbe.
Az én birodalmam neked örökre
Ismeretlen, nem lakhatsz benne.
Csak védősánc, amit belőled építettem.
Forradalom
A lengyel költő írt egy elégiát, mire azt mondták,
Írni csak élettapasztalattal lehet.
„De minek ezt a szart olyan sokáig rágni?!”,
Vágta le karlendítéssel aranyfürtjeit,
És úgy írta meg, mintha az anyjából
Fordítva jönne ki.
Egyszer volt csak elégedett,
Amikor kilépett a fodrászüzletből, vadonatújan,
Két perc múlva a város már visszanövesztette haját.
Rájött, hogy a csekkel együtt elveszett ő is,
Otthon már csak vészvillogókat számolt
A padlófűtés ölén.
Metamorfózis
Egész délután kőtornyokat építettünk a Száva partján,
Néztük, hogy billeg egymáson sok tömör súly,
És ahogy a markodban hirtelen mindennek tétje lesz.
Nem mertél suttogni sem,
Fülemben csak a víz követelte zúgva medrét
Egymásra torlódott félszavak között.
Hátizsákodban nedves föld, lassan beletúrok,
Az ujj barázdái alatt halmok emelkednek,
És te a teremtésre gondolsz. A levegő állagára,
Hogy vesszük fel lassan sűrűségét.
Lehajolsz, a kocsonyás vízben tükröződve, akár állat is lehetnél.
Hiába nem figyelek, valahogy mégis megjegyzem,
Ahogy nyelved hegye a folyóval egy pillanatra összeér.
Borítófotó: PDP
