A mögöttünk hagyott esztendő sok sikert hozott a magyar filmeknek. A legrangosabb szakmai díjak mellett (Oscar-díj és Arany Medve) a nézők is visszataláltak a hazai produkciókhoz két-három közönségfilmnek köszönhetően. A mozikban és az itthoni filmfesztiválokon jó néhány emlékezetes nemzetközi alkotást is láthattunk, jöjjön a belőlük összeállított toplista.
A Titanic Filmfesztiválon annyian voltunk kíváncsiak a francia, Nyers című horrorra, hogy a szervezők pótvetítést is tartottak belőle. Érdemes is volt, hiszen az állatorvosi egyetem campusának zárt világában egy kannibálhorrorba oltott nővé válási történetet láthattunk, amely ihletetten vegyíti a szerzői filmet a horror zsánerével. Szintén az utolsó métereken maradt le a legjobb tízről a Rögtönzött szerelem és a Borg/McEnroe, két olyan film, mely valós eseményeket dolgozott fel. Előbbi 2016 legjobbnak tartott romkomja pakisztáni származású stand upos főhőssel, utóbbi pedig a múlt két teniszcsillagának legendás wimbledoni döntőjére építi fel a hagyományostól eltérő biopicet. Bár a svéd bajnok játékideje hosszabb, de mindkét sportolóról hiteles és árnyalt képet kapunk, miközben az ellentétes habitusú rivális tükrében a címszereplők önmagukról is fontos dolgokat tudnak meg.
10. Michaël Dudok de Wit – A vörös teknős (La tortue rouge)
Michaël Dudok de Wit rajzfilmje beszéd nélkül is képes az élet nagy dolgairól mesélni nekünk, úgy, hogy nem pufogtat közhelyeket és nem traktál Oravecz Nóra-szintű bölcsességekkel. A holland rendező a legendás japán Ghibli Stúdió égisze alatt készíthette el animációs filmjét, melybe a kecskeméti rajzfilmstúdió animátorai is sokat bedolgoztak. A Robinson-történetben a férfi sikertelenül próbálja a maga építette tutajával elhagyni a lakatlan szigetet, ugyanis a titokzatos vörös teknős ebben megakadályozza. Majd a hasonlóan titokzatos fiatal nő köti le a figyelmét, hogy innen a nézők a kis család történetén keresztül az élet örök körforgásába is betekintsenek. Felnőtteknek szóló realisztikus animáció egy csöppnyi fantasztikummal.
A listán lenne a helye Makoto Shinkai az Anilogue-on vetített Mi a neved? (Kimi no na wa) című rajzfilmjének, mely elsősorban nem azért érdemel figyelmet, mert rövid idő alatt a világ legnézettebb animéje és Japánban minden idők negyedik legnagyobb bevételt termelő filmje lett, hanem mert a gyönyörű kidolgozás mellett izgalmas és többrétegű történetet tár elénk. A másik testében ébredő két fiatal kalandjai a film második felében komorulnak el, amikor egy természeti katasztrófa (melyet a fukusimai atomerőmű-baleset ihletett) nem várt módon alakítja a főszereplők sorsát. A megható egész estés rajzfilm Miyazaki mester humanizmussal átitatott animéinek méltó vetélytársa.
9. Dave McCary – Brigsby mackó (Brigsby Bear)
Dave McCary (nálunk sajnos csak a miskolci CineFesten vetített) Brigsby mackó című filmjében a 25 éves James él-hal kedvenc tévésorozatáért, a bárgyú és bumfordi Brigsby mackóért. Mielőtt flúgosnak tartanánk a fiatalembert, tudnunk kell, hogy ez volt az egyetlen „tévéműsor”, amit valaha látott, de ezt is az apjának hitt férfi (Mark Hamill apró, de fontos szerepben) gyártotta le neki házibarkács eszközökkel, miközben feleségével a világtól elzárva tartották a csecsemőként szüleitől elrabolt gyereket. A fogságban tartott gyermek/fiatal drámai (A szoba) vagy abszurd (Kutyafog) története itt vígjátéki formában jelenik meg, a hangsúlyt a társadalomba való beilleszkedésre helyezve. A filmkészítésbe fogó James alakjában (egész estés változatot készít Brigsby mackóról) nem nehéz felfedezni az elsőfilmes rendező alteregóját, aki stílusos, vicces formában magasztalja fel geek szereplőjét és a no budget, szenvedély hajtotta filmforgatást. Miközben James csak ezzel a nagy vállalkozással tud túllépni múltja traumáin, addig a film egy ügyes fricskával relativizálja a különbséget az érzelmileg sérült Brigsby-fan és a milliónyi sorozatrajongó között, akik ugyanolyan otthonosan mozognak kedvenc szériájuk kitalált univerzumában.
8. Jeff Nichols – Loving
Talán azért akadt be nálam a 2017-es Titanic Filmfesztivál zárófilmje, mert a magánéletbe betolakodó, a családi boldogságot megmérgező politika ellen küzdenek benne, s az ötvenes-hatvanas évek Amerikája és a jelen Magyarországa között sajnos felsejlik egy-két elkeserítő hasonlóság. Virginia állam annak idején nem ismerte el a házasságot feketék és fehérek között. Lovingék azonban nem nyugszanak bele ebbe, és miközben rokonaiktól távol, egy másik államban kénytelenek élni, egy sikerre éhes ügyvéd segítségével hosszadalmas pereskedésbe kezdenek. Az egyszerű kisemberek (Joel Edgerton és Ruth Negga is ihletetten játssza szerepét) küzdelme az állami bürokrácia ellen a mi tájainkon nem kecsegtetne sok sikerrel, de Jeff Nichols filmjében (mely valós történetet dolgoz fel) sem cukormázas hollywoodi diadalmenetet látunk, hanem két embert, akik minden nehézség és packázás ellenére szeretik egymást, és az őket támogató maroknyi barátból és családtagból erőt merítve nem adják fel.
7. Denis Villeneuve – Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)
Minimum gyanús, ha valaki három egymást követő évben Denis Villeneuve-filmet szerepeltet az éves toplistáján. Bevallom, az egyre felkapottabb kanadai rendező fizetett ügynöke vagyok, aki azon ügyködik, hogy erről a családnévről a magyaroknak ő jusson először eszébe, ne a Formula 1-es pilóta Gilles (az apa) és Jacques (a fiú). Ridley Scott klasszikussá nemesedett, követhetetlenül sok verzióban létező Szárnyas fejvadászához folytatást készíteni egyszerre a stúdió gazdaságilag kockázatkerülőbb projektje, illetve igazi erőpróba és vissza nem térő alkalom egy rendező számára. A hardcore rajongók úgyis fanyalogni fognak, a tömegeket meg a kedvező szájhagyomány mellett a nagy sztárok (Harrison Ford és Ryan Gosling) vonzzák be a mozikba. Villeneuve pimasz húzása az volt, hogy egy blockbuster sci-fi álcájában virtigli szerzői filmet készített (el is maradt a bevétel a várttól). Bár nem egy hibátlan alkotásról beszélünk, a lassú tempójú, lenyűgöző látványvilágú és elképesztő technikai trükköket felmutató Szárnyas fejvadász 2049 továbbviszi és árnyalja az eredeti film ember-replikáns problémakörét. A legnagyobb részben Budapesten forgatott filmet mindenképp mozivásznon kell látni.
6. Darren Aronofsky – anyám! (mother!)
Listám legvitatottabb filmje. Ez vitathatatlan. Ha lenne olyan lista, hogy mely filmekről beszélgettem a legtöbbet 2017-ben, toronymagasan Aronofsky horrorja (?) nyerné. Arcátlan egotrip egy felfuvalkodott, saját művészi mivoltától elájuló rendezőtől, ahol a címszereplő anya csak egy lecserélhető (ám nélkülözhetetlen) kellék a Nagy Mű megteremtéséhez? Totális káoszba forduló Polanski-koppintás, mely egy problémás párkapcsolatot jár körül? Vagy a hit és a keresztény vallás iránt élénken érdeklődő író-rendező (lásd A forrás vagy a Noé) nagyívű teremtésallegóriája, ahol kíméletlen ítéletet mond a krisztusi tanokat csak szavak szintjén vallókról és a teljes emberiségről? Az anyám!-ért rajongani fogsz, vagy azt is megbánod, hogy időt szántál rá. Nincs közbülső út. Aronofskynak van jobb filmje ennél (nem is egy), de megosztóbb biztos nincs. Bibliai motívumok után kutatóknak aranybánya, hosszú beszélgetésekhez, vitákhoz kiváló gyújtóanyag, a női és férfi szerepekkel kapcsolatban érzékeny filmnézőknek aknásított terület.
5. Luca Guadagnino – Szólíts a neveden (Call Me by Your Name)
Csak februárig kell várni, és a magyar mozik is bemutatják a 2016-os CineFest egyik legnagyobb fogását, Luca Guadagnino Oscar-díjakra esélyes, érzékeny, lírai töltetű romantikus drámáját. Az 1983-ban, Olaszországban játszódó szerelmi történet különlegessége, hogy az Elio, egy 17 éves fiú és Oliver, egy amerikai doktorandusz között lassan kialakuló szenvedélyt mutatja be példamutató arányérzékkel és ízléssel. A csúcsértelmiségi szülők kamasz fiának (Timothée Chalamet) identitáskeresése ebben a sosem múló nyári szerelemben bomlik ki, az ő szemszögéből látjuk a magabiztos, jóképű amerikai férfit (Armie Hammer), aki számára egyszerre példakép, barát és a vágy titokzatos tárgya. A homoerotikus vonzalom és viszony egyikükben, sőt Elio apjában sem okoz belső meghasonlást vagy megütközést, így konfliktus híján a film ereje a narratív szálak hiányán túllépő sikeres, nézőt lekötő szerkezeti váz, illetve a hangulatok, érzések zseniális megjelenítésében van. Például a szabadtéri diszkójelenet attól páratlan, hogy tökéletesen adja vissza (zenében, jelmezben, képekben) a korabeli bulik mára retróvá „nemesedett” életérzését.
4. Borisz Hlebnyikov – Szívritmuszavarok (Aritmiya)
Oleg, az orosz mentős és a szintén orvos felesége, Kátya igen komoly krízist él át a Szívritmuszavarok című alkotásban. Oleg alkoholista, Kátya válni akar, de míg férje új albérletet talál, addig együtt laknak. A magánéleti szál párhuzamosan jelenik meg a munkahelyivel. Mentősünk a betegek érdekében képes bárkivel konfliktusba keveredni, munkáját szenvedélyesen, akár a szabályok felrúgása árán is igyekszik a legjobban végezni. A mentőszolgálat bürokratikusan szűk látókörű átszervezése egyszerre nyújt bepillantást az orosz egészségügy abszurd világába és ágyaz meg Oleg önfejű akcióinak. A túlhajszolt fiatal orvosoknak szinte csak lopott perceik jutnak, hogy rendezzék kapcsolatukat, de a szinte mindig részeg Oleg nem képes megérteni, hogy miatta ment tönkre a házasságuk. Míg férje az alkohol rabja, addig Kátya saját szeretetéé, gondoskodásáé, törődéséé, „szívritmuszavara” miatt nem tudja kitépni a szívéből az egyre mélyebbre csúszó Oleget. A Szívritmuszavarok olyan egészségtelen posztszocialista társadalmat mutat be, melyben a súlyos tetteknek sincs igazi következményük, az infantilizált közegben a kívülről egyértelmű döntések az istennek sem tudnak megvalósulni, az utcai erőszak és az alkoholizmus annyira része a mindennapoknak, hogy már senki sem tesz ellene, ahol a követendő minta a felelősség áthárítása, és éppen azok szenvednek, akik erre nem képesek.
3. Valeska Grisebach – Western
Sajnos Valeska Grisebach filmjét jelen állás szerint nem forgalmazzák Magyarországon. Pedig megnyerte az idén nagyon erős versenyszekcióval jelentkező CineFest fődíját, illetve a LUX-filmnapok keretében a budapesti Uránia moziban is el lehetett csípni. A német rendezőnő valóban nem nézőmágnes témát választott: a Bulgáriában dolgozó német vendégmunkások hétköznapjait, az egymás közötti konfliktusaikat és a helyiekhez való viszonyukat mutatja be amatőr szereplők segítségével. Egyikük – a nyelvi akadályok ellenére – első perctől barátságosan, egyenrangú félként közelít a helyiekhez, akik meg is kedvelik Meinhardot. Kollégáiba viszont nem sok tisztelet szorult, ráadásul Meinhardot is megtalálják, és árulással vádolják. Egyszerre látunk a jelenbe áthelyezett és akadálymentesen működő westernfilmes alapsémákat (a pionírok és az őslakosok konfliktusa, lovaglás, versengés a helyi szépség kegyeiért, egy hagyományosabb életformát megismerő és megszerető idegen, a rossz és a jó cowboy ellentéte) dokufilmes stílusban, számos real time jelenettel, az amatőr szereplők keresetlen és természetes játékával, és egy részletgazdagon kibontott egyéni történetet, a szűkszavú Meinhardét, akiről úgy tűnik, Bulgária eme eldugott zugában új otthonra találhat, ám a zárlatbeli összetűzés tragikussá színezi a gyökértelen figura sorsát. A fehér kalapos cowboynak nem adatik meg a boldog családi élet, a letelepedés lehetősége, sorsa az örök kívülállóé.
2. Ruben Östlund – A négyzet (The Square)
A cannes-i aranypálmás A négyzet főszereplője, Christian egy kortárs svéd művészeti múzeum elismert kurátora: stílusos és elegáns, menő Teslával közlekedik, új tárlata pedig a társadalmi felelősségvállalást tematizálja. De telefonja ellopása olyan folyamatot indít el, melyből számára is kiderül, hogy pont ez a szolidaritás hiányzik belőle, önzése felszínre tör, de leginkább saját magát hozza kellemetlen és kínos helyzetekbe. Ruben Östlund emellett kísérletet tesz a modern, nyugati társadalmak (a Kárpát-medencéből nézve néhol túlzott) toleranciájának határait is feltérképezni, melynek többek között a film legemlékezetesebb jelenetét is köszönhetjük. Több megtekintést igénylő, fekete humorú, rendkívül ambiciózus munka A négyzet, melyet a rendezőre jellemző statikus, YouTube-videókat idéző képek uralnak. Bár néhol azt éreztem, hogy túl sok labdával igyekszik egyensúlyozni a svéd rendező-forgatókönyvíró, és egy feszesebbre húzott változat még erősebb lenne, mégis kimagaslóan jó és okos film született, melynek két-három jelenete teljesen beégett a retinámba, ez pedig az én esetemben nem kis dolog.
1. Enyedi Ildikó – Testről és lélekről
Enyedi Ildikó filmje igazi sikersztori. Tizennyolc év kihagyás után sikerült olyan filmet forgatnia, ami nemcsak nagyon fontos díjakat nyert el, hanem meghódította a nézők szívét is. A szinte mindig az aktuális társadalmi mondanivalót díjazó berlini zsűrit szintén elvarázsolta ez a furcsa szerelmi történet, nekem pedig megadatott, hogy büszkén megtapasztaljam, amint 1800 néző egyszerre rezonál a film rezdüléseire, humorára, egyedi világára.
Sallangmentes alkotásában a rendezőnő két ember különleges kapcsolatát állítja a középpontba, miközben ezt a romantikus szálat többféleképpen is ellenpontozza. Kettejük közös munkahelye a vágóhíd, melynek húsbavágóan valós tere groteszk színezetet ad a bal karjára bénult gazdasági igazgató és a fiatal minőségellenőr lassan kibomló szerelmének. Mária (Borbély Alexandra) autisztikus jegyeket mutat, gyerekkorától kezdve pszichológushoz jár. Tökéletes memóriája van, viszont nem képes emberi kapcsolatokat kialakítani, mások érintésétől is irtózik. Endre (Morcsányi Géza) jóval idősebb nála, halk szavú, távolságtartó ember, aki már leszámolt a szerelem ábrándjával. Véletlenül derül ki, hogy minden éjjel ugyanazt álmodják, ők az a szarvaspár, akiket időnként megcsodálhatunk a vásznon. A Testről és lélekről finoman és érzékenyen mutatja be, hogyan igyekszik legyőzni félelmeit a férfi és a nő. A hibátlan színészi alakítások (Borbély Alexandra szerepe egyszerre nehéz és hálás, ám nem billen át ripacskodásba; Morcsányi Géza pedig hiába nem színész, mégis probléma nélkül belesimul a film szövetébe) mellett tükröződő felületekben gazdag szép képek és beállítások (az idomított szarvasok felvételei elképesztőek) is kellettek ahhoz, hogy Enyedi filmje kerüljön 2017-es toplistánk élére.
Borítófotó: Egykor