Szögezzük le: összességében nem a legtermékenyebb évként vonult be 2017 a magyar könnyűzene történetébe. Éppen ezért a legkiválóbb LP-ken kívül igyekszem a negatívumokra is kitérni. Az, hogy egy album felkerült a listára, nem feltétlenül jelent kimagasló zenei teljesítményt, csupán azt, hogy nem érkezett tíz jobb lemez tavaly. Félreértés ne essék, egytől egyig minőségi munkák, amelyeket érdemes meghallgatni, sőt, néhány korszakalkotóan kitűnő próbálkozás is született.
10. Péterfy Bori & Love Band – Bori X
Felfér a listára Péterfy Boriék tavalyi felvétele, annak ellenére, hogy a szövegírás mintha gyakran túl megerőltető feladat lett volna. A popalapokkal nincs baj, viszonylag eredeti zeneiséggel rendelkeznek a dalok, de az olyan szövegek, amilyenekkel például a Ne Keresd Az Igazit, Az Én Voltam vagy a Farkas rendelkeznek, borzasztóan lelomboznak. Az egyik, ha nem a legjobb tavalyi felvétel kerekedhetett volna ki a Bori X-ből, így pedig a kreatív effektezésnek és néhány figyelemreméltó kísérletezésnek köszönhetően tudtam csupán feltenni a listára. Az is látszik, hogy amikor az adott szerző vette a fáradságot, hogy értékelhető dalszöveget írjon, akkor egészen más arcát mutatja a lemez.
9. hiperkarma – délibáb
Talán előrébb lenne a délibáb helye a listán, azonban nem tudok elmenni amellett, hogy mennyire elmarad a korábbi hiperkarma-munkáktól. Önmagában egy többé-kevésbé jól sikerült alternatív album, mégis ott bujkál az érzés, hogy ha képesek voltak megalkotni egy olyan legendás felvételt, mint a debütáló Hiperkarma, akkor ez bizony kevés. Nem arról van szó, hogy a dalok gyengék lennének. Egy-két kivételtől eltekintve minden hallgatással jobban megfejtik magukat, ami tipikusan hiperkarmás, és ez jól is van így, de az a bizonyos plusz, a bravúros szövegalkotás és az ehhez társuló egyszerű, de hatásos hangszerelés és dallamvilág összességének varázsa elmarad. Egyedül a szóbaszóban érzem az elvárt Bérczesi-géniuszt. Mindemellett a Tudnod Kell és az Újra Délelőtt formájában megjelentették első két kimondottan gyenge dalukat. Dicséretes, hogy ezzel a negyedik albumig vártak.
8. Dope Calypso – Chaka Chaka
Helye van a listán a Dope Calypso új albumának, még úgy is, hogy a végtelenül ízléstelen ’80-as évekbeli hangzást generáló szintetizátorszólamok rengeteget vesznek el az értékéből. A vokálok szintén gyakran idézik a ’80-as évek popzenéjét, és bár ez a szokatlan kombináció az alternatív- vagy garázsrockkal nem lenne elvetendő ötlet, mégsem ártana bizonyos stílusbeli alapokra építkezni. Számos minőségi rockzenei retropop albummal, illetve retropoposított rock albummal találkozhatunk, és talán itt is érezhető a törekvés az utóbbira, de a szintetizátorhasználat az őrületbe kerget. Az orgona ezzel szemben kitűnően szól, egyedien és autentikusan egészíti ki a gitárokat.
7. Zuboly – Örök Zöld
A Zuboly még mindig eredeti. A népzene és a hip-hop ötvözése erőt próbáló feladat, és ezúttal is megoldották. Zeneileg magas minőséget képvisel a lemez, az pedig, hogy csak a hetedik helyet foglalja el az Örök Zöld, annak köszönhető, hogy túltolták a kreatívkodást. Annyi ötlet, annyi különböző irányzat, stílus keveredik, hogy a hallgató azt sem tudja, mire figyeljen, mindezek hatástalanítják egymást. Egy kicsit kevesebb a jóból, és közel hibátlan album születhetett volna, de nem lehet tíz-tizenöt másodpercenként valami új utalást behozni úgy, hogy a dalok szerkezete koherens maradjon. Sajnos úgy érzem, elég gyakran csak véletlenszerűen dobálták egymásra a sample-öket. Emellett pedig nem ártott volna egy kicsit több saját zenélés, mert így közel kerül az album egy óra hosszúságú remix-mashup áradathoz.
6. ARONS Land Cargo Co. – Cracks and Scratches
A Cracks and Scratches igazán kellemes és igényes anyag, bár aki minimálisan is képben van a blues műfajával és annak történetével, annak hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az ARONS Land Cargo Co. kategóriákkal jobban ért a rockhoz, mint a blueshoz. Ez nem is baj, de a Cross Desert Blues például americana blues track akar lenni, mégsem válik azzá. Érdemes összevetni az O Brother, Where Art Thou? című film zenéjével, és máris világossá válik, hogy a közép-európaiak nagyon ritka kivételtől eltekintve (Hobo Blues Band) nem értik, mi a blues. Olyan ez, mintha egy amerikaitól várnánk el, hogy úgy játsszon magyar népzenét, mint egy magyar népzenész. Ugyanez érvényes a countryra és a Rusty Old Wreckre, viszont amikor az indie-folk vonalon mozog, akkor nem találni kivetnivalót az albumban. Kíváncsi vagyok, hogy szólna egy ilyen lemez magyar nyelvű szövegekkel.
5. Kiscsillag – Semmi konferencia
Sokféle, de mindig végtelenül Lovasiszerű, valószínűleg a Kispál felbomlása óta a legjobban sikerült munkája. Eltávolodtak a Kispáltól való eltávolodástól, ami nem feltétlenül baj, sőt, az újszerűség frissítően hat, de a konceptalbumság nem jött össze. Veszélyes terep ez, mert már minimális inkoherencia vagy témabeli mellélövés következtében is szétcsúszhat az album, és bár ez nem történt meg, a cinikus, gondolataiban és annak megfogalmazásában is minden módon alternatív szövegeket nagyrészt felváltotta az előadásban is megismert „müllerpéterkedés”. A hangzásokat viszont nagyon eltalálták, a Bújócska például a legszebb Kispálos időkre emlékeztet. Még ilyet, csak ironikusabb, reflexívebb szövegekkel!
4. Óriás – Minden Villany Ég
Megtörtént az elképzelhetetlen: az aktuális Óriás-album jobb szövegekkel bír, mint akár a Kiscsillag, akár a hiperkarma új kiadványa. Ez az anomália önmagában indokolja a negyedik helyet, de mellé jön a remekül kiaknázott punkosabb hangzás, az erőteljes 30Y-inspiráció koncepciózus formába öntése, és külön dicséretet érdemel, hogy nem alkalmaztak töltelékdalokat – egy-két másik listán szereplő albummal ellentétben. Nincs szükség tizenhárom-tizennégy számra, ha tízben működik az, amit a banda tervezett, itt pedig működik. Innen felfelé már nem igazán tudok belekötni a lemezekbe, esetleg egy-egy apró keverési hibát hozhatnék fel, de az már igazán csak kötekedés lenne.
3. Isle of Man – Atmosphere II
Atmoszférikus elektronikus posztrock? Talán így lehetne a legpontosabban jellemezni Matos Gergő új anyagát. Hallgattatja magát, ami ritka a műfajában, de azon kaptam magam, hogy már negyedszer vagy ötödször ment végig az album, mégis újra át akartam menni a dalokon. A megismerési folyamat mintha nem is folyamat lenne, minden hallgatással mást mutatnak magukból a számok. Nem is biztos, hogy érdemes külön dalokról beszélni, inkább egy utazás részletei ezek. Hibátlan ötvözése az album a kraftwerki, Sigur Ros-i, Depeche Mode-i, Nine Inch Nails-i elemeknek, és biztos, hogy így is lehagytam pár nevet.
2. Gege – Dokumentum
Rég volt olyan jótékony hatással egy projekt egy műfajra, mint Gege és a Rímbiózis a magyar hip-hopra és annak jövőjére. Semmiféle figyelmetlenséget nem enged meg a húsz számnyi igazi kortárs rap, a beatek általában borzalmasan erősek, a szövegekről pedig nem akarok sokat szólni. Miért írjak arról, amit ezek sokkal hatásosabban és nyelvileg kiforrottabban, bravúrosabb módon fogalmaznak meg? A rímelés Gegének olyan természetesen jön, mint másnak a lélegzés, és nem esik bele az olyan jól ismert hip-hop hibákba sem, mint a szöveg túlírása, a céltalan káromkodás, az amerikai élet és nehézségek indokolatlan átvétele, az érthetetlen keménykedés és hasonlók. Ha ilyen munkák formálnák a popkultúrát, azonnal megszűnnének azzal szemben a sokszor sajnos jogos kritikák.
1. Szabó Benedek és a Galaxisok – Focipályákon Sétálsz Át Éjszaka
Szabó Benedekék végre megtalálták az arany középutat az értelmiségi és a fülbemászó, rádióbarát szólamok között. Fontos, hogy az alternatív zene ne maradjon burokban, ehhez pedig az ilyen albumok elengedhetetlenek. Tartalmában progresszív, fiatal és nagyon budapesti, formájában pedig kellemes, hallgatóbarát, de azért nem túl egyszerű – lásd az előző, A Legszebb Éveink című lemez nagy részét. Az olyan dalok, mint a Focipályák éjszaka, a Boldoggá Akarlak Tenni (De Nem Tudom, Hogy Kell) vagy az Innen El talán minden más zenénél és versnél jobban megfogják az Y generáció (és a korai Z generáció) esszenciáját, így pedig olyan azonosulási alapot teremtenek, amelyet csak nagyon erős ellenakarattal lehet nem felfedezni és átélni. Olyan meghatározó albuma lehet ez a 2010-es éveknek, mint ami a ’90-es éveknek a Naphoz Holddal, vagy a 2000-es éveknek a Hiperkarma voltak.
Borítófotó: Szabó Benedek és a Galaxisok
