A világ egyik legnagyobb városa. Lakossága a gazdasági reformok utáni 15 évben 10 millió fővel nőtt, a kínai állam adóbevételeinek 25 százalékát az itteni gazdaság adja, kikötőinél forgalmasabb nincs a földön. Alantas kíváncsiság fog el Shanghaj felhőkarcolói iránt, de a szmogtól szinte semmit sem látni a repülőből, a 13 órás átszállási idő alatt ráadásul a reptérről sem engednek ki.
Sydneybe tartok édesanyámmal, hogy meglátogassuk egy éve emigrált bátyámat. Sok barátom lépett le, például Angliába vagy Németországba, de sosem gondoltam, hogy családomat is érinteni fogja a kivándorlás. Most meg itt vagyok egy Százhalombatta-méretű repülőtéren és örülhetek, hogy újra láthatom a testvérem.
Az átszállás a pesti Nagykörúton is leterhel. A lebegő semmittevés. Az utazás legrosszabb része, amikor az ember már úton van, de közben meg kell állnia, várni arra, hogy megint úton legyen. Az elmúlt egy évben kis híján többet utaztam a világban, mint az addigi életemben, ez az idegőrlő várakozás mégis váratlanul ér. Viszketek, piros foltok jönnek elő a mellkasomon, de megpróbálom nem vakarni őket. Miután feketén sikerült váltani pár jüant, beülünk egy kávézóba. Az állam könnyűzenei monopóliuma miatt ugyanazt a mandarin slágert ötször adják egymás után a hangszórók. Azon a szinten vagyunk, ahová a helyi, kínai járatok érkeznek, egy európai arcot sem láttam órák óta. Gondolkozom, milyen közös témáim lennének ezekkel az emberekkel, de csak azért kalandozok el, mert nincs ingyenes wifi a reptéren, így velük ellentétben nem tudok belemélyedni a telefonomba.
Valamiért félni kezdek, hogy nem érdemlem meg azt, hogy az ausztráliai nyárban süttessem a hasam, félek attól, hogy egy év alatt teljesen megváltozott a testvérem, és az elmúlt 24 évemhez hűen nem fogom jól viselni a változást.
Kínában vagyunk, de ahogy a nagy repterek tranzitzónája, ez is egy valódi senkiföldje. Hiába az emberek, a feliratok és ez a nyálas mandarin sláger, az óriási tetőszerkezet és a bőröndök keltette véget nem érő zaj nem Ázsiába, hanem időtlenségbe zár. Ezen a sormintára gyártott, elpusztíthatatlan helyen olvasni sem tudok, minden oldal ismerős valahonnan. A fáradtság kiül a szememre, de nem akarom lehunyni őket. Anyám elfoglal három széket, lefekszik, magához szorítja táskáját, el ne lopják. Szemben ülök vele, nem értem, mitől fél. Én biztosan ébren leszek.
Borítófotó: Pinterest