Apró célokat kell kitűzni

Kilenc év után újra van magyar színész a Berlinale European Shooting Stars programjában. Tenki Réka, a budapesti Örkény István Színház színésznője a tavaly bemutatott Budapest Noir női főszereplőjeként került be a tíz fiatal közé. Rékával a helyszínen beszélgettünk többek közt filmes élményekről, példaképekről és jövőbeli tervekről.

KULTer.hu: Itt vagyunk a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ahonnan tavaly a Testről és lélekről című filmetek a fődíjjal távozott. Milyen érzés most részt venni a Shooting Stars programban?

Kiváló lehetőség itt lenni, ezért nagyon hálás vagyok a zsűrinek és a Shooting Stars program szervezőinek, hiszen számukra fontos, hogy jelezzék a világnak, hogy az európai filmek mennyire sikeresek és jók. Egyúttal azt is fontosnak tartják, hogy új embereket mutassanak meg, akik európai filmekben szerepelnek, és nem kapnak lehetőséget. Ez a négy nap arra is jó, hogy felemelve érezzük magunkat és központba kerüljünk. Nagyon-nagyon jó érzés, kicsit fárasztó, de soha ne legyen nagyobb problémám az életben, mint ez! (nevet)

KULTer.hu: A két legutóbbi mozifilmedet nő rendezte, a Budapest Noirt Gárdos Éva, a Testről és lélekről-t Enyedi Ildikó. Van-e különbség női és férfi rendező között?

Tapasztalatom szerint teljesen mindegy, ki a rendező, fő az, hogy legyen egy koncepciója, tehetséges legyen és tudja irányítani az egész stábot, hogy létrejöjjön az a film, amit ő eltervezett. Ildikóval dolgozni nagyon nagy élmény volt, hiszen ő pontosan tudta, hogy mit akar, és kihozta belőlünk azt, amit meglátott bennünk. Hálás vagyok neki, hogy magas szintű magabiztosságot és erőt adott nekem, remekül irányít, az pedig kivételes, hogy ennyire hisz benned és visz előre. A Budapest Noir pedig azért volt nagy lehetőség, mert az volt az első főszerepem moziban. A noiros hangulat, az egész körítés, hogy a stáb is mintha visszarepült volna a harmincas évekbe, mind izgalmas volt számomra.

KULTer.hu: Mennyire keresel filmszerepeket? Sokat jársz castingokra? Van menedzsered? Mennyire fontos a filmes karrier számodra?

Mindenkinek kell járni castingra, ezt nem lehet megúszni. Menedzserre pedig az ilyen eseményeken szükség van. Amikor tavaly a Variety beválogatott a tíz legígéretesebb filmtehetség közé, akik között volt producer, rendező és három színész is, mindenki a saját sajtósával és ügynökével jött. Magyarországon te nem tudod megfizetni, hogy ügynököd legyen, és annyira nincs is rá szükség, hiszen a filmipar nagyjából ismeri azt a színészi gárdát, akikkel számolhat. Ebben a helyzetben Balogh Máté segít nekem, de nincs ügynököm. Külföldön az a helyzet, hogy a legtöbben nem dolgoznak színházban, csak filmeken. Így castingról castingra és országról országra járnak a sajtósukkal és az ügynökükkel, keresik a lehetőséget – ez az életük. Magyarországon viszont a színészek főállása a színház, csak a filmekből, a kevés lehetőség miatt, nem tudnánk megélni.

KULTer.hu: Mi számodra a siker? Szerepeltél a tavalyi Arany Medve-díjas filmben, a Budapest Noirban női főszereplő voltál. Van feljebb? Tervezel kilépni a nemzetközi filmes porondra?

Ha kapok lehetőséget, biztos nem fogom visszautasítani. Mindannyian külföldi filmeket nézünk, azok alapján kulturálódunk, és ha valamelyik tetszik, arra gondolunk, hogy jaj de jó lenne benne szerepelni. De közben azon gondolkodom, hogy harmadik éve zsinórban ott vagyunk az Oscaron, a magyar filmipar most nagy svunggal kezd felmenni az égbe, és ha mi is tudunk ilyen jó filmeket készíteni… Őszintén, nincs ilyen nagy tervem. Inkább csak az van, hogy ha kapok egy lehetőséget, azt igyekszem minél jobban megcsinálni. Mindig magammal, nem pedig másokkal szemben vannak elvárásaim. Mindig nulláról indulok, minden munka egy újabb kihívás. Folyamatosan újra kell építened magad, megkeresni, miben vagy jó és hogyan tudod azt a színészi feladatot a lehető legjobban megcsinálni. Most például az Örkényben próbálok, és ahogy visszamegyek, ezt az egészet el fogom felejteni, és csak az előadásra koncentrálok. Azt tanultam, hogy mindig pici célokat kell kitűzni, mert ha az ember állandóan valamire vágyakozik, akkor nem veszi észre az aktuális apró sikereket, és akkor lehet, hogy nem éri azt el, amit kellene. Mindig arra próbálok koncentrálni, hogy a pici célt elérjem, mert az egy újabb lépcsőfok. Az aktuális feladatokban keresem azt, mitől leszek azokban sikeres vagy azoktól jó.

KULTer.hu: Korábbi interjúidból úgy tűnik, hogy konzervatív ember vagy. Nem okozott, okoz ez feszültséget benned a nem éppen ilyen magyar színházi közegben? Hogy éled ezt meg?

Nem tudom, hogy erre mit mondjak. Vagyok, amilyen vagyok. Akik velem dolgoztak, tudják, hogy bármit megcsinálok, bármire képes vagyok. Viszont van biztos olyan helyzet, amiben nem érzem jól magam, azt nem tudom közvetíteni. Szerintem jó, ha az ember valamire tud nemet mondani. Nem hiszek abban, hogy valaki mindent jól meg tud csinálni és mindenben jól érzi magát. Abban hiszek, hogy ha én jól érzem magam, az a nézőknek is jó.

KULTer.hu: Voltak ilyen konkrét esetek?

Persze, színházban és filmben is volt. Ezek nehéz döntések, és lehet, hogy később arra gondolsz, mégis meg kellett volna csinálni, de abban a pillanatban valami miatt azt éreztem, hogy én azt nem tudom.

KULTer.hu: Hogy talált rád az Egyasszony, amiről nyilatkoztad, hogy fontos állomása a karrierednek?

Orlai Tibor hívott föl, hogy olvassak el egy regényt, mert abból készítenek egy színházi változatot, és azt szeretné, ha én közvetíteném. Elolvastam, és tudtam, hogy ez az a történet, amit én képviselni szeretnék. Ez ilyen egyszerűen történt.

KULTer.hu: Az eddigi pályádon kik voltak rád nagy hatással?

Akikkel együtt dolgoztam? Kezdetben Ascher Tamás volt, aki a színházban olyan alapot és lehetőségeket adott nekem, amikből nagyon sokat tanultam, rengeteget fejlődtem. A Katona egy ugródeszka volt, ahol nagyszerű kollégákkal és rendezőkkel dolgoztam együtt, és akik egy olyan alapot adtak, amiből a mai napig táplálkozom. Azokból a tapasztalatokból építem magam minden munkámban, amiket ott szereztem. Enyedi Ildikó a filmben olyan erőt adott, hogy bármit elhittem magamról, ami nagyon nagy élmény volt. Hú, nagyon nehéz, biztos kihagyok valakit. Nagyon sok mindenben a férjem (Csányi Sándor) számomra a példa emberileg és színészileg is, mert ő egy olyan jó ízlésvilággal és intelligenciával rendelkezik, amiben én is hiszek, és amit én is képviselni szeretnék.

Básti Julira nagyon felnézek, mert ő egy olyan színésznő, akivel a Sirály című előadásban próbáltunk együtt (öt éve az Alföldi vezette Nemzetiben). Az a lehengerlő energia és tehetség, ahogy ő hozzááll a munkához és ahogy képviseli magát, jelen van, számomra fontos példa. Mindig szeretek idősebb színészekkel dolgozni, mert annyi mindent lehet tőlük tanulni. Én meg szeretek másoktól tanulni, olyan partnerekkel találkozni, akik adnak, és akikre szeretnék hasonlítani.

A fotókat Harald Fuhr/EFP készítette.