A legújabb Alföld Stúdió-antológiát mutatták be február 16-án Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban: Bódi Katalin, a Debreceni Egyetem adjunktusa, friss Alföld-díjas beszélgetett az aktuális kötet két szerkesztőjével, Fodor Péterrel és Lapis Józseffel, valamint két szerzővel, Farkas Evelinnel és Pataki Viktorral.
Az eseményt Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője nyitotta meg, bevezetőjében büszkén tekintett vissza a sorozat korábbi köteteire. A több évtizedes múltnak örvendő tehetséggondozó műhely számos akkor még pályakezdő, ma már meghatározó irodalmárnak biztosított tanulmányaik publikálására lehetőséget. Rávilágított arra, hogy az évtizedek során megjelent antológiák címei (mint például az Együtt, a Vándor szövevény vagy az Otthonos idegenség) rámutatnak az éppen aktuális korszellemre, kurrens irodalmi beszédmódra is. A Nyugvó energia egyben az Új Alföld Könyvek sorozat első kötete is, melyet a bemutatónak is helyszínéül szolgáló Méliusz Juhász Péter Könyvtárral közösen jelentetnek meg.
A beszélgetés előtt Bódi Katalin az immár 10. Alföld Stúdió-antológiáról írt, a rutinos fiatal kutatók tanulmányaival szemben éles kritikákat is megfogalmazó recenzióját olvasta fel. Lapis József később meg is jegyezte, a közönség soraiban ülő szerzőkben valószínűleg kizökkenhetett az addig nyugvó energia. Egy tematikailag ennyire szerteágazó tanulmánykötet esetében nem meglepő, ha a nézőpontok pluralitásával szembesülünk. Az értelmezői és metodikai sokszínűség válik a kötet egyik meghatározó jellemzőjévé, sőt, több írás az irodalmon kívül talál rá értelmezésének tárgyára. Egyes szövegeknek a színház és a test az értelmezői hívószavai, de mindenekelőtt az önreflexivitás az, ami a kötetben végig kitart.
Ezután Lapis Józsefet és Fodor Pétert kérdezte az Alföld Stúdióval kapcsolatos élményeikről. Lapis József régen maga is a műhely tagja volt, később az Alföld szerkesztője, majd az Alföld Stúdió egyik vezetője lett. Fodor Péter megjegyezte, hogy a kötetek férfi és női szerzőinek aránya jól láthatóan megváltozott az évek során, a nemi kiegyenlítődés véleménye szerint előnyére vált az új antológiának. A beszélgetés moderátora ezek után két jelenlévő szerző felé fordult. Farkas Evelin és Pataki Viktor egyetértettek abban, hogy az Alföld Stúdió fontos feladata, hogy lehetőséget biztosítson a tagok szakmai fejlődésére: olyan behatások érik itt az embert, melyeket máshol nem feltétlen tapasztalhat meg egy fiatal kutató – jegyezték meg. Az együttgondolkodás teszi nagyon egyedivé a műhelymunkát.
Az Alföld Stúdió kötődése a Debreceni Egyetem magyar tanszékéhez jellemzően szoros volt, főleg a műhely indulása idején, így joggal merült fel a kérdés, hogy ez miként alakult át az utóbbi években. Lapis József szerint érzékelhető egyfajta nyitás más szakok, diszciplínák felé, vélhetően ez a sokszínűség, nyitottság az, amelynek a lenyomata megjelenik az új kötet oldalain.
A beszélgetés ezután az egyes alkalmak szerkezeti felépítésére terelődött, és kiderült, hogy bár az antológiában megjelent tanulmányok a szerzők egyéni kutatási területeibe engednek betekintést, a műhelyalkalmak nem feltétlenül ezeket a tematikákat, alkotókat és alkotásokat járták körül. Farkas Evelin szerint ahogy telt az idő, egyre kiforrottabban véleményezték és közelítették meg az adott műveket. Szerinte nagyon ösztönző, hogy a műhelyalkalmakon árnyalt olvasatokkal lehet vitába szállni. Bódi Katalin Pataki Viktort arról is megkérdezte, hogy mennyire ismerik az Alföld Stúdiót a fővárosban – szerinte is nagyon inspiratív és fegyelmezett műhely-, illetve szerkesztőmunka zajlik Debrecenben, így ő is örömmel ajánlja a Stúdiót és keresi meg a fiatal tehetséges kutatókat.
Fodor Péter végül az Alföld Stúdió jövőjét illetően rávilágított arra, hogy a felsőoktatási képzési struktúra átalakulásával az elmúlt években megfogyatkoztak a nem tanári pályát megcélzó magyar szakos hallgatók, így egyre nagyobb kihívás a kortárs szövegek tudományos vizsgálata iránt fogékony utánpótlást találni. A munka azonban nem áll meg – ahogy a szerzők és a stúdióvezetők megemlítették, jövő pénteken már új csapat ül össze a műhelyben. Mi, a délután résztvevői, reménykedünk benne, hogy annak is antológia lesz a vége.
Nyugvó energia – Az Alföld Stúdió antológiájának bemutatója, Debrecen, Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, 2018. február 16.
Borítófotó: Haon