Emlékpadot állítanak Borbély Szilárdnak a XVI. Debreceni Költészeti Fesztivál alatt a Debreceni Egyetem mögötti botanikus kertben április 10-én. Az avatás előtt szimpóziumot tartanak Valami helyet címmel.
A XVI. Debreceni Költészeti Fesztivált idén április 9. és 11. között rendezik meg a város számos helyszínén. Ennek keretében a 2014-ben elhunyt Borbély Szilárd előtt is fejet hajtanak több programmal. A szimpózium április 10-én, kedden 14 órakor kezdődik a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár nagy előadójában, az emlékpadot 17 órakor avatják.
„Egy megmunkált felszínt szerettem volna, egy eldolgozott felületet, miközben az írás grafikai jeleit átrajzoló mintázatot kerestem” – írja Ami helyet című, 1999-es könyvének ars poetica-szerű fülszövegében a szerző. A könyv korabeli kritikai recepciója elismerően üdvözölte a Borbély Szilárd-féle versnyelv kockázatvállalásait, az ismert és bevett irodalmi formákat szétvető újszerűségét. A kötet egyszerre mutatja fel a hagyományos nyelvtani, mondattani, retorikai szervezettség teherbíróképességét, és az ezzel számot vető, végső soron ezt hátrahagyó költészet bátorságát.
Milyen költészeti, szemléleti és emberi dilemmákat képes közel hozni a ma olvasójához, köztük fiatal kritikusokhoz és szépírókhoz, a 19 évvel ezelőtt megjelent kötet? Milyen szerepet tölt be Borbély Szilárd életművének alakulástörténetében? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a szimpózium előadói (Borsik Miklós, Sipos Balázs és Szabó Marcell), valamint az előadásokat követő beszélgetés résztvevői (Győrffy Ákos, Herczeg Ákos és Kerber Balázs).
A rendezvény a Fiatal Írók Szövetsége és a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár közös szervezésében valósul meg.
A költészeti fesztivál könyvtár által szervezett programjai:
- Április 9. (hétfő) 17.00
Csokonai Színház, Balett-terem
Roncs szélárnyékban – kötetbemutató beszélgetés Závada Péterrel - Április 10. (kedd) 14.00
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, Nagyelőadó
„Valami helyet” – szimpózium Borbély Szilárd verseskönyvéről - Április 10. (kedd) 18.00
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár
Az idő türelme – Heller Zsolt könyvbemutatója - Április 10. (kedd) 19.00
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár
A LED zenekar koncertje
Borítófotó: Bach Máté