A virtuális valóságok új virágkorukat élik a különböző VR-hardverek (Oculus Rift, HTC Vive, PlayStation VR) megjelenésének köszönhetően. Ezeknek a lényege, hogy a felhasználó valós térben végzett mozdulatai a játékvilágban is megjelennek, viszont a VR-szemüvegekkel a játékos csak a virtuális teret látja. Sokan számoltak be emiatt arról, hogy a játék befejezését követően a „való világ” sivárnak és üresnek tűnt. Paradox módon a valójában egy helyben mozgó egyén azt tapasztalta, hogy cselekvési lehetőségei hatványozottan redukálódtak a virtuális világ elhagyása után.
Ha magukból a videojátékokból jó filmadaptációk nem is születtek (a Warcraft, az Assassin’s Creed és a Tomb Raider is legfeljebb tisztes iparosmunkának tekinthetők), a videojáték viszonylag fiatal médiuma felsorolt jellemzői miatt tökéletesen alkalmas mozifilmalapnak, legyen szó látványos blockbusterekről (Tron, Mátrix) vagy szerzői műfajfilmekről (eXistenZ). Az Ernest Cline sikerregényéből készült Ready Player One teljesíti is a küldetését, és igen szórakoztató moziélmény, azonban Steven Spielberg nem aknázta ki az alaptörténetben rejlő lehetőségeket.
A Ready Player One főszereplője Wade Watts, aki 2045-ben a nagynénjével él Columbus nyomornegyedében. Persze a jövőbeli nyomort nem úgy kell elképzelni, ahogy a mai kilátástalanságot, hiszen az emberek hiába tengetik életüket koszban és düledező viskókban, a többség rendelkezik VR-készülékekkel. Az elviselhetetlen valóságra az OASIS nevű virtuális világ az ideiglenes gyógyír, melyet a James Halliday nevű feltaláló alkotott meg társával, Ogden Morrow-val.
Mivel az OASIS lassan kicsúszott az introvertált játékmester kezéből, ezért Halliday halála közeledtével egy érdekes ötlettel állt elő, és halála után kvázi újra visszavette a hatalmat a játékbirodalom felett. Vagyis az OASIS játékosainak lehetetlennek tűnő versenyek megnyerésével és bonyolult fejtörők megoldásával kell megszereznie három kulcsot, melyek elvezetnek a főnyereményhez, egy brutális pénzösszeghez, és nem mellesleg a nyertes az OASIS új tulajdonosává is válhat. Azonban arra csak Wade, illetve alteregója, Parzival jön rá, hogy kizárólag az képes győzni, aki megismeri James Halliday-t, és megérti, miért lett elege feltalálójának az OASIS-ből. Az egyedül dolgozó Parzivalnak pedig arra is rá kell döbbennie a kalandok során, hogy a főnyereményre, a nagy „húsvéti tojás”-ra pályázó IOI nagyvállalattal szemben csak akkor veheti fel a kesztyűt, ha kapcsolatot teremt embertársaival.
Ami már a Ready Player One előzeteseiben is sokaknak feltűnt, az a filmben szétszórt rengeteg húsvéti tojás (vagy játékos szlenggel: easter egg). Ez a fogalom a gamerek számára ismerős, hiszen a fejlesztők már a hőskorszaktól kezdve elrejtenek olyan érdekességeket az adott programban, melyek mintegy cinkos kikacsintások a felhasználóra. Az első easter egget az Atari 2600-as gép 1979-es Adventure című játékához kötik (ez fel is tűnik a filmben), innentől ez a fogalom beépült a populáris kultúrába. A Ready Player One pedig maga is tele van rejtett vagy kevésbé rejtett utalásokkal, amelyek miatt akár többször is újra lehet nézni a filmet. Ahogy Ernest Cline, úgy Spielberg sem sajnálta megidézni a videojátékok és a filmek legjavát a Halo-sorozattól, a Tomb Raidertől és a Duke Nukemtől a Blizzard-játékokon (World of Warcraft, Overwatch), a szuperhősfilmeken és a képregényeken át a filmklasszikusokig (Star Wars, Ragyogás, Tron, Vissza a jövőbe, Akira stb.). Jóllehet, némelyik easter egg annyira rövid ideig szerepel a képen, hogy tényleg csak a lemezes verzió megállításakor lehet majd felfedezni, vagy jól szemügyre venni.
A kikacsintásoknak persze dramaturgiai funkciójuk van, hiszen maga James Halliday és társai az OASIS-ban kedvenc filmjeiket, képregényeiket és játékaikat szerették volna életre kelteni. Ugyanakkor Steven Spielberg volt az George Lucas mellett, aki a hetvenes évek második felében megmentette Hollywoodot többek között a merchandising fogalmával. Azaz egy film a mozi-fenegyerekek szerint már nem zárt műalkotás, hanem popkulturális esemény, ezért kapcsolni kell más termékekhez: korábbi filmekhez, aktuális zenékhez, pólókhoz, kulcstartókhoz és játékfigurákhoz (a Cápa és az 1977-es Star Wars a marketingstratégia prototípusai). A néző minél inkább el tud veszni az utalástengerben, annál jobban ösztönözve lesz arra, hogy rajongóvá váljon, a rajongó pedig meg fogja venni a maketteket vagy a filmet akkor kazettán, most már DVD-n és Blu-ray-en. Emiatt Spielberg művéről süt, hogy kínosan ki van centizve, és a gyors, néha majdhogynem szubliminális képek miatt garantált, hogy a megszállott játékosok és filmrajongók beruháznak a mozijegy mellett a lemezre is.
Ettől függetlenül szó sincs arról, hogy a Ready Player One lélektelen látványfilm lenne. Maga Ernest Cline is elismerte, hogy amit ő a regényében megírt, az igazából filmen működőképes leginkább. Erre garancia volt az a Steven Spielberg, aki ha dagályos történelmi drámái (Hadak útján, Lincoln, A Pentagon titkai) alapján nem is annyira ért a komolyabb témákhoz (a Schindler listája az egyik kivétel), de a feszült műfajfilmek mindig is feküdtek a rendezőnek, ezt már a Párbaj és a Cápa óta tudjuk. Spielberg kihasználja a videojátékok adta lehetőségeket, szabadjára engedi fantáziáját. Ha a könyvben versenyről van szó, akkor a rendező felrobbantja a mozivásznat, és olyan audiovizuális ámokfutásban lesz része a nézőnek, melytől feláll a karján a szőr a gyönyörtől.
A Ragyogás megidézése is kifejezetten ötletesre sikeredett. Stanley Kubrick filmjének kísértetjárta hotelje ugyanis egy játéktér a Ready Player One-ban, és Steven Spielberg itt is a négyzetre emeli azt a remek határsértő gesztust, amit Az utolsó akcióhősben láthattunk, mikor Ingmar Bergman A hetedik pecsétjéből a Halál lelépett a vászonról. A Ragyogás-jelenetsorból csak Jack Nicholson karaktere hiányzik, de lehetséges, hogy az már túl direkt és banális lett volna, ha ő töri rá az ajtót baltával az egyik főszereplőre. És egyébként a Ragyogás-szekvencián érződik, hogy Spielberg azért hiába szereti a játékokat, mégiscsak mozirajongó, az alkotó sokkal jobban érezte magát Kubrick klasszikusában, mint például a Halo-figurák vagy óriásrobotok (az animékből vett mechák) megidézésekor az utolsó nagy ütközetben.
Jó kérdés persze, hogy mi marad a Ready Player One-ból, ha lehántjuk róla a látványos utaláshálózatot. A film lecsupaszított történetvázát már jó néhány Steven Spielberg- (E. T., Hook, A. I. – Mesterséges értelem) vagy George Lucas-klasszikusban (Star Wars-saga) láthattuk. Sőt elég, ha Vlagyimir Propp könyvét, A mese morfológiáját előkapjuk, mert Parzival története futurisztikus varázsmese. Sőt még a Star Wars: Az ébredő Erő cselekményvázát is felismerhetjük (nem mellesleg a főgonosz, Ben Mendelsohn Nolan Sorrentója akár a Zsivány Egyes Krennicje is lehetne). Avagy adott egy senki, egy átlagos tinédzser, aki véletlenül felfedez valamit, ami miatt kiválasztottá válik, és tehetségére egy kapzsi és gonosz szervezet is felfigyel, vadászni kezdenek a „szegénylegényre”, aki a bajban társakra és szerelemre lel. Steven Spielberg érezhetően mindezt próbálta aktualizálni, és az utolsó jelenet is azt sugallja, hogy a játékok és a közösségi média nem összehozzák, hanem elválasztják az embereket. Mert jó játszani és avatarunkat fejleszteni, de ha túlzásba visszük, akkor elidegenedünk embertársainktól. Természetesen egyáltalán nem baj, ha archetipikus történettel dolgozik egy filmalkotó, hiszen a tömegfilmek a mi mítoszaink. Azonban a probléma az, hogy a Ready Player One világa sokkal többre lenne hivatott annál, mintsem egy ilyen tipikus (amerikai) népmesének, illetve sablonos, moralizáló üzenetnek legyen a közvetítője.
Továbbá Spielberg szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a sztori vége felé közeledve, hogy Wade honnan indult. A nyomornegyed díszlet, kiindulási pont csupán, és a gonosz nagyvállalatról, a IOI-ról sem tud sztereotípiák nélkül beszélni az alkotó. Nolan Sorrentóban, a tojásvadász csapat vezetőjében ott a lehetősége egy komplexebb karakternek, és bár a rendező a könyv sablonos antagonista figuráját még így is árnyalja, egyszerűen nincs jól kidolgozva a negatív hős. Emiatt Nolan története logikátlanságokkal van tele, főleg a végső fordulatban játszott szerepe illogikus a gonosz vállalatvezetőnek. Nolan egyik jelenetben konfrontálódik Parzivallal, és a férfi úgy próbálja meggyőzni a főhőst, hogy azt hazudja, ő is ugyanolyan egyszerű játékos, mint Parzival és barátai. Ám éppen ez a baj, hogy Nolan ezt csak hazudja, és számára a játék tényleg csak haszonszerzési lehetőség. Ő tipikusan hideg üzletember, nyakkendős yuppie, akit a videojáték-kultúrában mindenki utál, csak tönkreteszi mások játékélményét a tisztességtelen üzleti húzásokkal. Ismerjük ezt a figurát, az IOI vállalat nagy része is ilyen, ám ez túlságosan is leegyszerűsített és fantáziátlan ábrázolásmód, hiszen a játékipar kapzsinak tartott nagy kiadói (Electronic Arts, Activision, Take-Two stb.) alatt is dolgoznak kreatív, a játékosokért élő fejlesztők. Sokkal izgalmasabb lett volna a végső fordulat is, ha Nolan tényleg szereti a játékokat, és nemcsak a pénz és a hatalom motiválja.
Emellett a Ready Player One is beleesik abba a hibába, amibe a tipikus mai látványfilmek: egy idő után túl sok lesz benne a fordulat, túl gyorsan változnak az erőviszonyok, ami miatt már-már önparódiává züllik Spielberg filmje. És ahogy nem aknázta ki a rendező a történetben rejlő lehetőségeket, úgy azzal sem tudott mit kezdeni, hogy a netkultúrában az avatarok mögött adott esetben meglepően más emberek rejlenek (például a World of Warcraftban sok férfi játszik ilyen-olyan okokból gyönyörű éjtünde vagy emberi nőkarakterekkel). Art3mis, a vagány motoros csaj valódi énje nem okoz akkora meglepetést, ahogy Parzival barátjáról, Aechről is sejthető, hogy kicsoda valójából. Így Steven Spielberg filmje elsősorban a látványa és az utalásai miatt élvezhető, cselekményszinten viszont kiszámítható és elcsépelt. Jóllehet, így is van benne egy-két szívmelengető jelenet, melyekben Spielberg mert egy kicsit lelassítani és drámázni (ilyen a videofelvételekben és avatarok formájában megidézett James Halliday legtöbb megnyilvánulása). Ahhoz, hogy ne csak a húsvéti tojásvadászat miatt legyen emlékezetes film a Ready Player One, ilyen epizódokból kellett volna kicsit többet elszórnia Steven Spielbergnek.
Ready Player One, 2017. Rendezte: Steven Spielberg. Írta: Ernest Cline, Zak Penn. Szereplők: Tye Sheridan, Olivia Cooke, Ben Mendelsohn, T. J. Miller, Simon Pegg, Mark Rylance, Lena Waithe. Forgalmazó: InterCom.
