A hazai dizájnszcéna legrangosabb eseményét, a Design Hét Budapestet idén ősszel is megrendezik. A rendezvénysorozat ebben az évben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A szervezők az alkalomhoz illő programkínálatot ígérnek.
Ez év októberében az évforduló tiszteletére a megszokottól eltérően nem 10, hanem 15 napon keresztül várja majd az érdeklődő nagyközönséget a Design Hét Budapest, Magyarország legnagyobb dizájneseménye. A rendezvénysorozat szlogenje idén a Mission: Design.
A Design Hét Budapest rendezvényeinek a kezdetektől nyilvánvaló a küldetése: a folyamatos szemléletformálás, a tudásmegosztás igénye, az újabb és újabb szakterületek, témafelvetések, alkotók, vállalkozások programsorozatba való bekapcsolása, illetve a szakemberek és vállalkozások közötti együttműködések kialakítása. Célja egy erős és fenntarthatóan működő dizájn-ökoszisztéma kialakítása Magyarországon, a dizájnvállalkozások piacra lépésének elősegítése és versenyképességük fokozása, valamint a legfrissebb eredmények közismertté tétele. A rendezvény idei díszvendége Németország. Az ország programjainak szervezésében a Design Hét Budapest partnere Németország Budapesti Nagykövetsége és a budapesti Goethe Intézet.
A Design Hét Budapesten adják át az idei Magyar Formatervezési Díjat, valamint a fennállásának idén 10. évfordulóját ünneplő Design Management Díjat. A 15 napos rendezvény során a fentieken túl rendkívül széles skálán mozognak majd a programok: a Nyitott Stúdiók program keretében lehetőség nyílik a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, lesznek sztárdizájner előadások, termék- és divatbemutatók, kiállítások, Design Túrák, workshopok, kerekasztal-beszélgetések és számos más esemény.
A korábbi évekhez hasonlóan több vidéki város is kapcsolódik a rendezvénysorozathoz. Az idei ötödik Design Hét Sopron, a több tucat eseményt felvonultató Design Hét Pécs és a fesztiválhoz tavaly csatlakozott Design Hét Győr is várja az érdeklődőket, így ebben az évben országszerte mintegy 250 program közül válogathatnak majd az érdeklődők.
Új elem a programsorozatban az OTTHONDesign szakkiállítással való stratégiai kollaboráció. A Hungexpo Zrt.-vel létrejött együttműködés keretében a Design Hét Budapest az OTTHONDesign szakkiállítás szervezőivel karöltve egy olyan új projekt létrehozásában működött aktívan közre, mely elsősorban a hazai dizájnerek önálló bemutatkozását, népszerűsítését, piacra lépését és piacszerzését hivatott elősegíteni. Az új programelem Pure Design néven debütált a 2018 áprilisában megszervezett Construma Építőipari Szakkiállítással egy időben, az OTTHONDesign szakkiállításon. Az együttműködés következő, kibővített és új elemekkel gazdagodó állomása az október 12-14. közötti OTTHONDesign Ősz rendezvény lesz.
A Design Hét Budapest gondozásában, az OTTHONDesign kiállításra időzítve, idén tavasszal is megjelent a Budapest Design Map, mely évek óta a hazánkba látogató külföldiek, valamint a dizájn iránt érdeklődő hazai nagyközönség kedvence. A 150 budapesti dizájnvállalkozást egyetlen térképen összefoglaló kiadványt a főváros mintegy 200 pontján terjesztik ingyenesen, emellett pedig Google Maps layer változata is elérhető.
A rendezvénysorozat szervezői idén is várják az eseménytervhez önálló programmal csatlakozni kívánó partnerek jelentkezését – a részvételi feltételek már elérhetőek a Design Hét Budapest honlapján.
A Design Hét Budapest védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.