Elindult az első Küszöb Fesztivál, amelyen tizenhárom kiállítás és egy színházi előadás látható Budapest-szerte. A rendezvény tizenegy kortárs művészeti intézmény együttműködésén alapul, középpontjában a pályakezdő képzőművészek lehetőségei, problémái állnak.
Az egy hónapos eseménysorozat koordinátora Don Tamás, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ fiatal kurátora, aki a mesterszakon írt szakdolgozatában foglalkozott először a témával. Az általa készített interjúk, kérdőívek, kötetlen műtermi beszélgetések rávilágítottak arra, hogy a felsőoktatási intézményrendszerből kikerülve a pályakezdő fiatalok légüres térbe kerülnek, mivel hiányoznak azok az intézmények, amelyek segítenék az „átzsilipelést”.
További problémát jelent, hogy tanulmányaik során kevés útmutatást kapnak arra vonatkozóan, hogyan is tudnának sikeresen integrálódni a művészeti közegbe. Ezeket kiküszöbölendő a fesztivál egy új mikrointézményrendszeri struktúra létrehozására tesz javaslatot. Célja a fiatal képzőművészek, és alkotásaik bemutatása szélesebb közönség előtt; ennek keretében 2018 májusában tizenkét egyéni és egy csoportos kiállítás valósul meg Budapesten.
A pályázatra beérkezett projektek közül a befogadó intézmények demokratikusan választhatták ki a leginkább profiljukba illeszkedő tervet. A kölcsönös szimpátián alapuló közös munka és a nyitás nemcsak új projektek megszületését teszi lehetővé, de egy újfajta együttműködésen alapuló hozzáállás kialakulásához is vezethet. Fontos kiemelni a résztvevő intézmények sokszínűségét: nagyon eltérő működésű, fenntartású, profilú kiállítóterekről van szó, de valamennyi lényegesnek tartja a pályakezdő művészek támogatását.
A fesztivál főszponzora az MVM Magyar Villamos Művek zrt., médiatámogatója az Artmagazin Online.
Programok:
2018. 05. 03–30.: Tóth Balázs Máté – Mascot-land
Telep, 1075 Budapest, Madách Imre út 8.
Megnyitó: 2018. 05. 03. (csütörtök), 19.00
Kurátor: Vanda Sárai
Nyitva tartás:
H-P: 12–16
Sz: 16–17
2018. 05. 04–30.: István Felsmann – ACIO Daktyliothéka
PINCE, 1122 Budapest, Hajnóczy József utca 5.
Megnyitó: 2018. 05. 04. (péntek), 19.00
Kurátor: Maj Ajna
Nyitva tartás: A kiállítás előzetes időpont egyeztetéssel látogatható (jelentkezés: +36 30 623 34 28 vagy pedig a PINCE Facebook-oldalán)
2018. 05. 07 – 06. 10. Terápia
Centrális Galéria / Blinken OSA Archívum, 1051 Budapest, Arany János u. 32.
Megnyitó: 2018. 05. 07. (hétfő), 19.00
Művészek: Csönge Balla, Balogh Viktória, David Demeter, Máté Dobokay, Kazsik Marcell, Victor Lima, Judit Lilla Molnár, Secco &Fresh.ko (Keresztesi Botond és Szigeti Árpád), Lili Thury, Balázs Máté Tóth
Kurátor: Don Tamás
Pszichológusok: Dávid Szabolcsi, Szekeres-Gaál Bence
Arculat: Rita Bencze, Enikő Katalin Eged, Zsofi Györfi
Nyitva tartás: K-V: 10.00–18.00
2018. 05. 08 – 06. 08. Balogh Viktória – Kert
ISBN, 1084 Budapest, Víg utca 2.
Megnyitó: 2018. 05. 08. (kedd), 19.00
Kurátor: Szilágyi Róza Tekla
Nyitva tartás:
K-P: 12–19.00
Szo: 14–18.00
2018. 05. 09 – 06. 02. Jakab Zsófia – lemérik hány kiló egy hattyú
FERi, 1084 Budapest, Német utca 6.
Megnyitó: 2018. 05. 09. (szerda), 19.00
Nyitva tartás: Sz-Sz: 14.00–16.00
2018. 05. 10–26. Double chin corp.
Open office FKSE, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
Megnyitó: 2018. 05. 10. (csütörtök), 19.00
Nyitva tartás:
Szerda: 16.00–20.00
K-Sz: 14.00–18.00
Alkotók: Csató Csenge, Déri Ákos, Gideon R. Horváth, Janoch Lívia, Juhász Katinka, Szandra Mile, M. Kállai Kata, Pálhegyi Flóra, Szepesi Dániel, Szigeti Árpád
2018. 05. 11–13. Anna Ádám – Pinik az Édenben
Art Quater Budapest, 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Megnyitó (perfomansz): 2018. 05. 11. (péntek), 20.00
Kurátor: Ajna Maj
Nyitva tartás: Sz-V: 14.00–20.00
2018. 05. 11–13. Kocsi Olga Piros Kocsi – VR Lada
Art Quater Budapest, 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Megnyitó: 2018. 05. 11. (péntek), 17.00
Kurátor: Alexandra Karakas
Nyitva tartás: Sz–V: 14.00–20.00
2018. 05. 14–25. Levente Leitner & Sallay Dániel – Urtár Nexus
MŰTŐ, Budapest, Heinrich udvar, bejárat: Üllői út 32. vagy Mária utca 52.
Megnyitó: 2018. 05. 14. (hétfő), 19.00
Kurátor: Bernadett Tóth
Nyitva tartás: a kiállítás előzetes időpont egyeztetéssel látogatható (jelentkezés: +36 70 654 34 18 vagy groupmuto@gmail.com)
2018. 05. 17 – 06. 10. Horváth Krisztina – Selfy traveling
Müszi Közért, 1077 Budapest, Jósika u. 19–21.
Megnyitó: 2018. 05. 17. (csütörtök), 19.00
Szakmai háttérmunka: Mészáros Zsolt és Júlia Salamon
Nyitva tartás:
K-P: 10.00 – 22.00
Sz: 14.00 – 22.00
2018. 05. 18. Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk című előadás
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft., 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ, 1033 Budapest, Pethe Ferenc tér 2.
Előadás: 2018. 05. 18. (péntek), 19.00
2018. 05. 18–19. Dóri Lázár – Közért webshop
FKSE 1-es műterem, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
Megnyitó: 2018. 05. 18. (péntek), 18.00
Kurátor: Borka Csejdy
Nyitva tartás:
P: 6.00–22.00
Sz: 7.00–22.00
2018. 05. 24 – 06. 21. Hajdu Zsófia – You can’t be a professional autobiographer
Liget Galéria, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
Megnyitó: 2018. 05. 24. (csütörtök), 18.00
Kurátor: Blanka Győri
Nyitva tartás:
H-P: 10.30–16.30
2018. 05. 29. – 06. 10. Bánkúti Gergő – Egy talpalatnyi föld elég nekem
Labor Galéria, 1053 Budapest, Képíró u. 6.
Megnyitó: 2018. 05. 29. (kedd), 19.00
Kurátor: Kocsis Barbara
Nyitva tartás: A kiállítás előzetes időpont egyeztetéssel látogatható (jelentkezés: +36 30 240 0197 vagy pedig a Labor Facebook-oldalán)
A fesztivál honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán, valamint a legnagyobb közösségi oldalon létrehozott események leírásaiban bővebb információ is elérhető.
Borítókép: Tóth Balázs Máté