Ha csak a könyv külleme alapján kellene választanom, akkor Venko Andonovszki Boszorkány című regényét le sem emeltem volna a polcról: borzasztó kényelmetlen ebben a terjedelemben a ragasztott kiadás, a borítón pedig rettenetesen hatásvadász a cím betűtípusa, háttérben a tűz lángjaival.
Ám a kíváncsiságom mindig erősebb, főleg akkor, ha boszorkányüldözésről van szó, mert számomra is megmagyarázhatatlan okból érdekel ez a téma. Volt már, hogy emiatt belefutottam égetnivaló könyvekbe, amelyekkel csak az időmet pazaroltam, de jelen esetben nem így történt. Venko Andonovszki műve ugyanis folyamatosan kibillentett az olvasói komfortzónámból, ahogy felrúgta a regény műfajára jellemző hagyományos formákat, ezzel közelítve a fikciót a valósághoz.
Ha most egy ajánlót kellene írnom, akkor azt biztosan a boszorkányüldözés gondolatmenetére fűzném fel, de ezt azért nem fogom megtenni, mert ebben a könyvben számomra nem ez volt a legérdekesebb. Sokkal inkább az a narratív technika, ami Andonovszkit a kortárs posztmodern írók élvonalába emeli. Hogy a szerző mennyire nem kívánt eleget tenni a megszokott olvasói elvárásoknak, az már az alcímből kiderült: „Regény, nyers változat (Egy író jegyzetfüzete)”. Ezzel pedig kissé öntörvényűen megsokszorozta saját mozgásterét. Az elbeszélő ugyanis többször az orrára koppint az Olvasónak, miszerint nem kérheti számon semmiért, előre szólt, hogy a mű még nem készült el, különben is, a kedves Olvasó kíváncsiskodott. Az már az első fejezet után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem egy egyszerű XVII. századi boszorkányüldözésről szól majd a regény. A történelmi szál cselekménye nem sokban különbözik egy ponyvától vagy akármelyik Coelho-történettől. Egy teológus, Benjamin atya, valamint egy boszorkánysággal vádolt nő, Jovana szerelmének és tragikus máglyahalálának mágikus realista története ez, néhol Umberto Eco A rózsa neve című könyvéhez hasonló árnyalatokkal. Ám mindeközben kibontakozik előttünk egy jelenkori szerelmi történet is: egy ugyancsak Jovana nevű medika és egy egyetemi tanársegéd között, aki az ószláv nyelv kutatója, nem mellesleg pedig író, aki nagy sikerű krimiket publikál Charlie Hit álnéven, miután első regénye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez a két történetszál a leghangsúlyosabb a könyvben, miközben ez csupán eszköz egy bravúros narrációs megoldás demonstrálására.
Andonovszki regénye nem csupán többsíkúsága vagy többszólamúsága miatt érdekes, hanem a leginkább fraktálhoz hasonló narratív technika miatt is. Itt nem pusztán a képzőművészetekből ismert rekurzivitásról van szó. Hiszen mi is az a fraktál? Hétköznapi szóhasználattal élve a fraktál egy alakzat, amely olyan részekből épül fel, melyben minden egyes rész az egészhez nagyon hasonló kicsinyített másolat, így bármekkorára nagyítjuk, nem változik, önhasonló. A természetben ez igen sűrűn előforduló jelenség, amire először a biofizikusok, majd az informatikusok figyeltek fel, hiszen megtalálhatjuk az emberi érhálózatban, a baktériumtelepekben, a növények levelében és erezetében vagy akár egy hópehelyben is. Andonovszki a Boszorkányban tulajdonképpen egy fraktálkonstrukciót épített fel az írás és az olvasás aktusára.
Az origót a boszorkánysággal vádolt Jovana rébuszai és titokzatos, kerek formájú könyve jelenti, amibe Benjamin atya beleolvas. A történelmi szál végig a teológus nézőpontjából mutatja be az eseményeket. Itt válik indokolttá Andonovszki döntése, miszerint a XVII. századi boszorkányüldözéshez nyúlt vissza, hiszen abban az időben mindenki eretneknek vagy boszorkánynak számított, aki az egyház tanításaival összeegyeztethetetlen dolgokat állított. Gondoljunk csak Galileo Galileire, akire az író-narrátor többször utal a teológus barátjaként. Jovana egyik fejtörője maga is egy fraktál, amit Benjamin atya a maga sajátos értelmezésében old meg. Az ő tragikus szerelmi történetüket olvassa a medikus Jovana napjainkban, ami az író-narrátor alkotása, és az én olvasatomban ebbe szeret bele annyira, hogy felkeresse egy dedikálásért, és elkezdődhessen az ő szerelmi történetük is. Mindez az Olvasó szeme láttára bontakozik ki, aki ezáltal maga is részesévé válik ennek a fraktálkonstrukciónak. A könyv ezért tartalmaz számos olyan felszólítást, ahol a szerző arra utasítja Olvasóját, hogy legyen részese az alkotói folyamatnak: hol be kellene satírozni egy oldalt, hogy a láthatatlan sorok olvashatóvá váljanak, hol pedig le kellene írni a bevonalazott részre szüzességünk elvesztésének történetét. Ez nagyon hasonló ahhoz, ahogy Jovana hajtja végre a számára titokzatos hódoló (aki valójában az író-narrátor) meglepő vagy bizarr utasításait.
Andonovszki rezonőrként használja az író-narrátort – ahogy ő Benjamin atyát –, és a könyveket talányos fejtörőkhöz hasonlítja: „A regény ma már csak e kozmikus rébuszológia részeként létezhet. Nemcsak ez a regény, minden regény létezése csak rejtvényként lehetséges. A regénynek, mint ahogy a rébusznak is, kell hogy legyen egy gyógyító, szedatív dimenziója, hogy megnyugtasson a gondolattal, mindaz, amit elmesél a valóságban is lehetséges. Recept kell hogy legyen, ami a valóság létrehozásához vezet.” (332.) Az író-narrátor első meghatározó könyvélményéről is beszámol, még abból az időből, amikor nem tudott olvasni, és „beleszeret” egy iniciáléba: „Remegett a kezem a különös felfedezéstől. Ösztönösen tudtam, éreztem, hogy kincset tartok a kezemben (…) észrevettem, hogy ez a könyv valóságos, egyfajta különös módon, mely nem írható le még egy doktori disszertációban sem, amely mondjuk az Irodalom és a valóság témáját feszegetné. (131.) Miután viszont megtanul olvasni, csalódottan tapasztalja, hogy a fantáziájában varázslatosra kiszínezett könyv tulajdonképpen nem más, mint egy szakácskönyv: „…tudtam, hogy a tudás boldogtalanná tett, mert amíg nem tudtam olvasni boldog ember voltam, és a szívemmel olvastam, nem az eszemmel. Amíg a méreg, a tudás ördöge belém nem szállt, létezett egy világ, amiben tökéletesen boldog voltam. Azóta tudom, hogy azok olvasnak igazán jól, akik nem ismerik a betűket.” (135.) A regény vége felé ez a varázslatos iniciálé a boszorkánysággal vádolt Jovana kerek könyvében ismét felbukkan, elbizonytalanítva az olvasót, ám ez az utolsó lapokon mégis feloldódik: „Ez a nyers állapotban lévő regény. Kiforratlan. Tulajdonképpen csak egy recept a regényhez. Az elbeszélés receptje. (…) A regényt nem is írom meg sosem. Ha jobban belegondolok, regényt nem is lehet írni. Talán élni kell, s aztán csak leírni. Minden itt van, s még sincs semmi. Az élet is ilyen: minden ott van az orrod előtt, a hozzávalók, a recept is, de magadnak kell főznöd.” (450.) A könyvben számtalan utalást találunk még valóság és fikció találkozására, ami bennem még inkább megerősíti a fraktálszerű konstrukciót.
A regény többszólamú, a szólamokat pedig sajátos szimbólumokkal kapcsolta össze a posztmodern szerző, másutt egész mondatokat ismételt meg változatlanul, amelyekkel erős szövegkohéziót hozott létre. Ez persze ellentmond az alcímben deklarált nyers változatnak. A jó író igazi boszorkánymester, és bepillantást is nyerhetünk ebbe a boszorkánykonyhába az írásra utaló reflexiók sokaságával. A narráció elképesztően sokféle, az alakok plasztikusak, Andonovszki mesterségbeli tudása megkérdőjelezhetetlen. Számomra különösen szép és valahogy megnyugtató élményt jelentett, amikor kihallottam a sorok mögül a részvét vagy a felháborodás hangjait a boszorkánysággal vádolt és ártatlanul meghurcolt nők százezrei iránt.
Venko Andonovszki káprázatosan összetett regényt írt, egy pillanatra sem hagyja nyugton az olvasóját, számos helyen elbizonytalanít és kizökkent, mindenesetre az biztos, hogy nem az eladhatóság volt a célja. Azt hiszem, most csupán egy kis szeletét érintettem ennek a könyvnek, holott még számtalan más szempontból is érdemes lenne nagyító alá venni, és remélem, hogy mások majd meg is teszik. A posztmodern szerzőt elismerik és díjazzák a hazájában, sőt az egész Balkánon, ám ő a macedón irodalom jóformán egyetlen képviselője, és ott valóban valós veszélynek számít az egyre fogyatkozó nyelvhasználók miatt az irodalom jövője.
Venko Andonovszki: Boszorkány, fordította Czinege-Panzova Annamária, Napkút Kiadó, Budapest, 2017.
Borítófotó: HRT Magazin
