25 éve egy erdélyi doktorandusztól kapta önálló estjének ötletét John Malkovich. A hollywoodi színész Ernesto Sabato On Heroes and Tombs című novelláját dolgozta fel, melyet május 23-án Budapesten, Report on the Blind című előadásában mutat be a hazai közönségnek.
Az estet a Budapesti Kongresszusi Központban tartja majd John Malkovich. A Report on the Blind egy igazán érzelmes, felkavaró felolvasóest, melyet a Forbes magazin 2016-ban a világ 10 legizgalmasabb művészeti projektje közé válogatott be.
A novella központjában Fernando Vidal karaktere áll, akinek sajátos nézőpontja szerint a vakság irányítja a világot. Az előadásban megismerjük elmélkedéseit Isten létezéséről és a „Vak szekta” erejéről. A téma azonban nem az egyetlen sajátossága az estnek: a különleges szöveghez egy ahhoz minden ízében passzoló zene kellett, hogy igazán egyedi előadás születhessen.
A választás Alfred Schnittke Piano Concertójára esett. A zene ötlete a produkció promóterétől, Ino Mirkovictól származik, akivel John Malkovich évek óta együtt dolgozik. A feszültségkeltő, diszharmonikus zene tökéletesen kiegészíti az olvasott szöveget; inkább dialogizál vele, mintsem kíséri.
A Report on the Blind című előadás 2016 óta fut telt házakkal. Az előadás főszereplőjét, John Malkovich-ot a híres zongoraművész, Anastasya Terenkova kíséri. Az estet az Óbudai Danubia Zenekar koncertje vezeti fel, teljessé téve a közönség zenei élményét.
Az előadáson elhangzó angol szövegek magyar nyelvű felirattal követhetők.
Jegyvásárlásra itt van lehetőség.