Kádár hét napja
Tavasz volt. Verőfényes áprilisi nap, öt évvel ezelőtt. Már régóta a Cserje utcában laktak, sőt az úszómedence is elkészült a villa épülete mögött. Hófehér bárányfelhők úsztak a ragyogó és tiszta kék égen. Béke volt és nyugalom. Legalábbis látszat szerint. A nyugalom álarca mögött ellenben feszültség húzódott. A csend is baljós volt a Rózsadombon, ahol – egymáshoz meglehetősen közel – a párt prominensei laktak. Nem lehetett tudni, melyik pillanatban mi fog történni. Kádárnak később, már a börtöncellában jutott eszébe, hogy a jakobinus uralom lehetett ilyen a francia forradalom idején: valaki délelőtt még elmondott egy beszédet a konventben, délután pedig már vitték a guillotine alá.
Kádár hazament ebédelni, ha a munkája megengedte, mindig. Jólesett erre az egy-két órára kiszellőztetni a fejét, élvezni a nemrég megszerzett otthon nyugalmát. Ami azonban éppen ekkor súlyos félelmekkel volt terhes. Az előző napon holtan találták Zöld Sándort, aki Kádárt követte a belügyminiszteri székben. De nem csak őt, hanem a feleségét, a gyerekeit, sőt még az édesanyját is. A kommüniké szerint képtelen volt szembenézni bűneivel, ezért végzett a családjával, azután saját magával is. Ugyanakkor mindjárt a holttest megtalálásának napján azt is suttogták, hogy az államvédelmisek gyilkolták meg, a legfelső pártvezetés parancsára.
Ezen a napon Kádárnak más oka is volt hazaugrani. A felesége pár napja került ki a kórházból egy kisebb műtétet követően. Lábadozott. Már tervezgette, hogy visszamegy a munkahelyére – az államvédelem levélosztályán dolgozott, nap mint nap meglehetősen sok ellenőrizendő magánlevél átment a keze között, amelyek tartalmáról azonban a szolgálati titokra hivatkozva még odahaza sem beszélt –, ám a férje egyelőre igyekezett visszatartani, mondván, a munka ráér, nem rohannak sehova, a legfontosabb, hogy Mária épüljön föl teljesen. Kádár nem mondta ki, de féltette a feleségét – helyesebben mindkettőjüket féltette, még pontosabban azt az ideális miliőt, amelyet a Cserje utcában fölépítettek. Időnként elmerengett azon, hogy amennyiben nem lennének a körülmények olyanok, amilyenek, akár boldognak is vallhatná magát. Végre van háza, életében először olyan körülmények között lakik, amilyenekre világra eszmélése óta vágyott, ráadásul olyan nő mellett, akire nyugodtan rábízhatja hátralevő életének minden egyes pillanatát. Mindezek mellett az országot a kommunisták vezetik, immáron nem is csak 133 napra, mint 1919-ben, hanem évek óta, és vezető szerepük megkérdőjelezhetetlennek látszik. Épül a szocializmus, teljes valójában megvalósult az évszázados álom, itt a proletárdiktatúra.
Itt kénytelen volt félbeszakítania a merengést. Megkeseredett a szájíze, mert eszébe jutottak mindazok a körülmények, amelyek lehetetlenné tették a boldogság megélését. Hiszen ahogy mondani szokták, az osztályharc fokozódik, az ellenség fölszámolása azonban egyelőre leginkább a pártot érinti. Sorra tartóztatják le azokat az elvtársakat, akikről azt hitték eddig, hogy a munkásmozgalom régi, megbízható és elszánt harcosai, most azonban egyre-másra derül ki róluk, hogy imperialista kémek.
Ebédeltek e szép áprilisi napon, és miközben Kádár az egészségi állapotáról faggatta a feleségét, az járt a fejében, hogy vajon azért, mert sorra viszik el mellőle a hozzá legközelebb eső elvtársakat, joggal érzi-e azt, hogy szorul körülötte a hurok.
Az ebédet most nem a gyengélkedő Mária, hanem a bejárónő készítette. A krumplilevessel végeztek, a grízes tészta volt soron, amikor egyszer csak bántóan és élesen csörömpölni kezdett a telefon.
Kádár fölállt, és elindult a készülék felé. A pártközpontból keresik? Valakinek szemet szúrt volna, hogy hosszú időre eltávozott? Eddig soha senki nem tette szóvá. A munkáját rendesen elvégzi, az ebédidő pedig jár. Különben is, a felesége most került ki a kórházból, erre tekintettel lehetnének.
A telefon rendíthetetlenül követelőzött. Kádár átment a másik szobába. Mielőtt az íróasztalhoz ért volna, megfordult a fejében, ne csukja-e be maga mögött az ajtót. Gyorsan elhessegette a gondolatot. Mária nem értené. Azt hinné, valamit titkol előtte. Netán azt gondolja, hogy van valakije. Vele nem osztotta meg a legújabb félelmeit. Természetesen tudott Zöld tragédiájáról, de nem beszéltek róla. Kímélni akarta a kórház után.
A készülékhez lépett, fölvette a kagylót.
Borítókép: drMáriás, Kádár János Malevics műtermében
