Mezei Márk Utolsó szombat című regénye a 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A szerzővel árulásról, szerelemről, zsidóságról és pusztító előítéletekről beszélgettünk.
KULTer.hu: Amikor beléptem a lakásába, rögtön megakadt a szemem egy festményen, amely egy haszid zsidót ábrázol, fején strájmlival. Több vallási tárgyú képet és tárgyat is láttam. Ezek arról tesznek tanúságot, hogy Önnek fontos a vallása. Alapos ismeretei vannak az ortodox zsidóságról, azon belül is a haszidizmusról, melynek egyik irányzata a belzi rabbi, Áron Rokeáh nevéhez kötődik. Mióta foglalkoztatta Áron Rokeáh története?
Áron Rokeáh történetével először az antwerpeni szatmári zsidó közösségben találkoztam. Egy sábeszi vacsorán megkérdezte tőlem a vendéglátóm, hogy honnan jövök, és amikor megtudta, hogy Magyarországról, elmesélte, hogy az ő apja volt, aki menekülése előtt leborotválta a belzi rebbe szakállát. Akkor elraktároztam magamban ezt a történetet, de hosszú évekig nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Meg kell valljam, a belzi rabbik története nem kimondottan foglalkoztatott. Tudtam, hogy hol van a jesivájuk Jeruzsálemben, tudtam, hogy nagyjából kik ők, de valahogy mégsem keltették fel soha az érdeklődésemet. Ennek talán az is az oka lehet, hogy Antwerpenben a szatmári haszid közösség nem kedvelte őket annyira – én pedig időm jó részét Szatmárban töltöttem. Szatmári haszidokkal imádkoztam és tanultam.
Sok évvel később azonban valahogy mégis feléledt bennem a sábeszi vacsorán hallott történet. Elkezdtem utánaolvasni Áron Rokeáhnak. Foglalkoztatni kezdett a személyisége. Az időszak, amit Pesten töltött. Mindent elolvastam, ami csak elérhető volt vele kapcsolatban.
1943-ban egy magyar tábornok közreműködésével szökött a lengyelországi bochniai gettóból Magyarországra, ahol jórészt Budapesten, a hetedik kerületben bujkált. Az utolsó napjait a Nagyatádi Szabó utca 32-ben töltötte, ami ma a Kertész utca. A feljegyzések szerint január 17-én menekült Palesztinába, a szökésben pedig az általa mélyen megvetett cionisták segítették. De még előtte, január 14-én testvére, Mordecháj Rokeáh elmondta azt a beszédet a Kazinczy utcai zsinagógában, amelyet ő írt, és amelyet később még több alkalommal is kiadtak nyomtatásban. Ebben nyugalmat és békességet ígért a zsidóknak, amelyet az Írás szavaival támasztott alá. Mielőtt végleg elhagyta volna Budapestet, hogy ne ismerjék fel, zsidó hívei leborotválták a szakállát.
KULTer.hu: Az Utolsó szombat az árulás és az emberi esendőség regénye. Áron Rokeáh magára hagyta haszid követőit abban a pillanatban, amikor azoknak a legnagyobb szükségük lett volna rá. Amikor a legfontosabb lett volna számukra a tiszta és őszinte útmutatás. A regény másik történetében pedig a keresztény Krisztina szerelmére, az alkoholista zsidó nőre, az illegális kommunista Magdára szabadítja rá a rendőrséget. Miért foglalkoztatja ilyen intenzíven az árulás témája?
Az élet egyik legfontosabb kérdésének tekintem annak a vizsgálatát, hogy hol húzódik meg a határ a túléléshez szükséges, ésszerű, még megmagyarázható és indokolható gyávaság és a védhetetlen árulás között. Hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik?
Áron Rokeáh az adott történelmi pillanatban megmentette ugyan a saját életét, de veszni hagyta a közösségét. Természetesen abban az időben a „menni vagy maradni” kérdésére sem volt egységes válasz. Voltak olyan rebbék, akik az előbbit, és voltak olyanok, akik azt utóbbit javasolták. Eltérően ítélték meg a helyzetet. A személyes és persze ennek megfelelően akár vitatható véleményem azonban az, hogy Rokeáh nem akart pánikot kelteni a hívei között, ugyanis ha arra biztatta volna őket, hogy ők is meneküljenek, könnyen lehet, hogy a szavait követő felfordulásban maga sem tudta volna feltűnés nélkül elhagyni az országot.
Nem kérdés, hogy mindez morálisan elítélhető. De vajon mi történik akkor, ha a mostani tudásunkkal is megvizsgáljuk a tettét? Mi van, ha az eltelt idő mégis őt igazolta? Ha azt látjuk, mára Belz, elsősorban Rokeáh vezetésének és szellemi irányításának köszönhetően a világ zsidóságának egyik legerősebb vallási közösségévé vált, és mindez az ő nevéhez kapcsolódik? Egyszerre ítélem el és mentem fel. Gyenge volt az adott történelmi pillanatban, elmenekült, de ennek köszönheti az életben maradását. Egy halott vezető nem tud tanítani, iskolát alapítani, és nem tudja vezetni a népét.
KULTer.hu: A regény másik szála Krisztina és Magda szerelmi tragédiájáról szól. Mennyire volt tudatos a faluról felkerült parasztlányból lett cseléd elnevezése? A Krisztina jelentése, keresztény, Krisztus követője. A fekete „sémita” nő és a szőke parasztlány leszbikus kapcsolata szimbólumként is értelmezhető?
Azt gondolom, igen. Azokban az években a magyar nép elengedte az addig vele szervesen együtt élő, mintegy hatszázezer zsidó honfitársa kezét. A két nő, Magda és Krisztina viszonya is ennek az együttélésnek a lehetetlenségét akarja kifejezni. Szeretik egymást – nem szeretik egymást. Tudnak együtt élni – nem tudnak együtt élni. De Krisztina nemcsak elárulja Magdát, hanem egyúttal szívességet is tesz neki. A regény kulcsjelenetében ugyanis Magda zsidó identitása akkor erősödik meg, amikor a vita hevében Krisztina lezsidózza. Ez ma is így van. Nagyon sok zsidó egészen addig nem foglalkozik a zsidóságával, amíg azt nem vágják az arcába.
KULTer.hu: A belzi rabbi hajnalban fürödni indul a jéghideg Dunába, közben majdnem a folyóba vész. Halálközeli állapotában, mintegy látomásban zsidó asszonyok, lányok, gyerekek élettelen testei úsznak körülötte. Tudatosan előrevetítette ebben a mozzanatban az 1944 novemberében, decemberében elkövetkező mészárlásokat? Ezzel visszakapcsolt a Krisztina–Magda árulás metaforájához?
Igen, lehet olyan olvasatot találni a szövegben, ami szerint minden lejátszódik abban a pillanatban a Dunában, ami hónapokkal később meg fog történni a magyar zsidósággal. A rabbi majdnem belefullad, de végül megmenekül, az itt maradottakat azonban elpusztítják.
KULTer.hu: A regény egy ponton megszakad. Egy „testidegen” szöveg veri szét az addig lépésről lépésre építkező történet struktúráját. Az irodalmi parabolában egy különlegesen szép galamb pusztulását írja le, akit a társai ölnek meg. A madár elpusztításának részletes leírása szinte szóról szóra megegyezik Magda halálának jelenetével. Tudatosan szakította félbe a történetet, és vont párhuzamot a madár és a nő között?
Ahogy a szövegtest is mutatja, tudatos döntés volt. Azt szerettem volna, ha az olvasó ezen a ponton egy kis szünetet tart. Kilép az események sodrából. Elkezdi érezni, hogy a történet visszafordíthatatlanul tragikus irányt vesz. És persze azt sem tagadom, hogy szerettem volna felidézni Noé történetét is, amiben a galamb hozza el a menekülés hírét. Annak az üzenetét, hogy a Jóteremtő megbocsát az emberiségnek és megkegyelmez a kiválasztott népének. Ezzel szemben a regényben másként alakulnak a dolgok. Ott a galambok megölik a társukat. Mert különbözik tőlük, mert másként néz ki, mint ők. Amíg a bibliai történetben a galamb a megmenekülés jelképe, addig nálam a pusztulás és halál hírnöke. Örülök, hogy végül, bár nem kis hezitálás után, a szerkesztőm benne hagyta ezt a részt a végleges szövegben.
KULTer.hu: Magda alkoholista, illegális kommunista és biszexuális. Neológ zsidónak is alig nevezhető. Az ő karaktere ellenpontozása a vallásos, ortodox rabbinak? Egyszerre akart női és zsidó regényt írni?
Egy ház életébe sok minden belefér. Sokféle ember, sokféle élet megfér a körfolyosók lakásaiban. A könyvem egyrészt zsidó regény, másrészt női regény. Egyrészt leszbikus, másrészt vallási történelmi regény. Az adott korszak történelmét, az akkor élő emberek mindennapjait sűríti bele egy viszonylag szűk időegységbe, nevezetesen egyetlen napba. Egyetlen időpillanatra akartam odafeszíteni az olvasó figyelmét, hogy érezze, lássa, mennyire összetett dolgok történnek ugyanabban az időben, akár ugyanannak a háznak két különböző lakásában.
Ugyanakkor Magda alkoholizmusa különösen fontos kérdés volt számomra, mert azt látom, hogy a női alkoholizmus a mai napig tabu a társadalomban. Ebben a kérdésben valahogy mindenki sokkal elnézőbb a férfiakkal szemben, mint a nőkkel. Ha egy nő iszik, azt megvetik, szánalmasnak és undorítónak tartják. Viszont ha egy férfi teszi ugyanezt, sokszor elismerően megjegyzik, hogy „Jani milyen jó fej, csak egy kicsit megcsúszott!”
KULTer.hu: Miután elolvastam a regényét, egészen véletlenül az eBayn találtam egy 1934-ben készült fotót Áron Rokeáhról Poland rabbi Tzadik (Cádik) felirattal. A cádik, ha jól tudom, igaz embert jelent. A zsidó legenda szerint 36 cádik tartja a vállán a világot. A cádik olyan zsidó, aki nem rendelkezik rossz ösztönnel, jécer ha-rával. Ön a regényében részletesen leírja, hogy Áron Rokeáh cádik pedofil gondolatokkal küzd, amikor egyedül marad egy tizenhárom éves fiúval. Provokatív szentségtörés, emberi esendőség, vagy egész egyszerűen csak nem hiszi, hogy léteztek cádikok?
A lamed-vav caddikim, azaz a 36 igaz ember története a zsidóság talán egyik legerősebb és legmisztikusabb elbeszélése. Úgy tartják, hogy az ő jó cselekedeteik miatt képes fennmaradni a világ. Ezzel együtt nem hiszek abban, hogy akár nekik, akár a rabbiknak ne lehetnének eretnek vagy bűnös gondolataik. Szokatlan, furcsa, vagy ha úgy tetszik, beteg gondolatok ugyanis bárkinek az eszébe juthatnak, ráadásul a zsidó hagyomány szerint a jécer ha-ra, azaz a rossz ösztön mindenkiben ott lakozik. Egyszerűen így lettünk teremtve. Az igazi cádik vagy rabbik nagysága azonban abban mutatkozik meg, hogy ellen tudnak állni ezeknek. Le tudják győzni a rossz ösztöneiket. A vágyaikat nemesebb dolgokká tudják transzformálni. Tanítássá. Gondolatokká. Mély átéléssel, kavónéval mondott imákká.
KULTer.hu: Krisztina, „csak” egy keresztény nő, Áron Rokéah, cádik, igaz ember. Történetük azonban egy dologban megegyezik. Mindketten elárulták azt, aki fontos volt nekik. Az egyik a szerelmét, a másik a népét.
Pontosan így van. És én egyiknek sem adok feloldozást.
