Idén már másodjára nyitja meg kapuit az ország talán legkisebb, de kétségkívül legegyedibb fesztiválja, az UbikFarm. Az összvissz 300 fős esemény az augusztusi UbikEklektik kistestvére, és ahhoz hasonlóan ennek a koncepciója is egy összetett, szimbólumokkal és rejtélyekkel teli mitológiára épül. Az Ubik-programok alapítóját, Miki Rollins-t kérdeztük az eddigi eseményekről, nyári tervekről és a héten induló UbikFarm fesztiválról. Vigyázat: galaktikus tartalom!
KULTer.hu: Eleinte csak egyestés bulikat tartottatok, majd két évvel ezelőtt elindult az UbikEklektik, legutóbb pedig egy szokatlan helyszínen, a Képzőművészeti Egyetemen rendeztetek téli fesztivált. Hol tartotok most?
Történetünk szempontjából: csak most kezdtük az UbikEklektiket. A téli képzős fesztivál valójában a nulladik UbikEkletiknek felel meg, ez egy prequel, előzménytörténet volt, ami megjelenítette az Ubikverzum paradicsomi, idilli kiindulópontját, a harmóniát, amit együttállásnak nevezünk, és aminek újbóli létrehozását célozza minden további állomásunk. Erre teszünk kísérletet a nyár végén Zsámbékon a harmadik UbikEkletiken, de hogy ez sikerülhessen, előtte most még ellátogatunk az Orákulumhoz.
KULTer.hu: Ki az az Orákulum?
Az Orákulum a csend kertésze, az Ubikverzum központi karaktere, aki nagyon ritkán szólal csak meg. Az UbikFarmon él, a galaxis legcsendesebb szegletén, meditációval, elmélyüléssel és a természet követésével gyűjti a csendet, majd amikor az formát nyer benne, megszólal. Ezt az Ubik népe pedig hagyományosan egy óriási ünnepi kavalkáddal köszönti, erre készülünk most. Sőt, olyanok is vannak, akik arra számítanak, hogy az Orákulum megszólalása a nyárzáró együttállással kapcsolatban is értelmezhető lesz. Kutatóink jelenleg is keresik az Ubiciták idevágó részleteit, amik segíthetnek minket az eligazodásban.
KULTer.hu: Ubiciták?
Az Ubiciták az együttálláskori szöveges emlékek gyűjteménye. Minden, ami ránk maradt.
KULTer.hu: Orákulum, együttállás, Ubiciták – ezek szerint az UbikEklektik egy szerepjátékra építő sci-fi fesztivál?
Egyáltalán nem. Az Ubik alapvetően egy közösségi művészeti rendezvény, amit ebbe a sci-fis, mitologikus kerettörténetbe ágyaztunk. Ez egy eszköz a fesztivál alapcéljához, hogy hasonló-különböző és különböző-hasonló embereket megismertethessünk egymással, összeköthessük őket, és adjunk nekik valami alapot, amiről el tudják kezdeni a közös beszélgetést, közös gondolkodást, akár közös alkotást. Ha ez utóbbi megvalósul, elértük, amit szerettünk volna, és minden a helyén. De ugyanezt a funkciót tölti be a zenei programkínálatunk is. Fesztiválszervezőként úgy gondolom, hogy ilyen értelemben a zene is hívószó, ami bevonzza a látogatókat és láthatóvá tesz minket. A lényeg maga a fesztivál, az együttlét. Minden programunk ezt hivatott segíteni.
KULTer.hu: Milyen programokkal készültök most az UbikFarmra?
Az UbikFarm az UbikEklektik kistestvére. Minden esetben a helyszín határozta meg a fesztivál profilját: anno az R33, télen a Képzőművészeti Egyetem, nyár végén Zebegény, most pedig a farm és a tavi környezet. Az UbikFarm Vértesszőlősön lesz, egy nagyon különleges, majdnem tökéletesen érintetlen környezetben, így ezúttal minden korábbi eseményünknél nagyobb hangsúlyt kap a természet és a természetközelség.
Hogy ez működhessen, 300 főre limitáltuk a látogatók számát, amit ha elértünk, nem tudunk már tovább bővíteni. Őket három zenei és egy további, meditációt, táncot és különböző bemutatókat kínáló színpaddal várjuk. A Rengetegben elektronikus zenei produkciók lesznek a világzenei hangoktól kezdve az etnotechnón át a román minimálig. Jönnek barátaink Bécsből és Kolozsvárról is 2-2 produkcióval, sok Magyarországon élő külföldi DJ fellép, illetve a magyar technoszcéna számunkra legkedvesebb képviselői, a Deepfields csapatából Li és Baco. Jön Beta, a Rokokó szervezői, Martin ‘M & Flixon, valamint Bribón, az After Darktól.
A Tisztáson élőzenével készülünk. A tavalyi UbikFarmmal ellentétben nem csak debütáló underground fellépőket hívtunk meg, hanem kvázi headlinerekkel is készültünk, többek között itt lesz a Bohemian Betyars, a Csaknekedkislány és a Freakin’ Disco is. De a kísérletezéssel sem hagytunk fel, meghallgathatjuk a jazzet disco-punkkal vegyítő Kinetic Eroticet, a mongol torokéneklő Dzsinnkaladzsit vagy az Újzenekar dadaista art punkját. A Tengerszem pedig egy nappali lemezezgetős stage, ahol a tóparton élvezhetjük majd a nyarat, a Filtertipset vagy Boodot. Emellett a fesztivál infrastruktúrája szintén nagyot fejlődött, erre is büszkék vagyunk.
KULTer.hu: Milyen szempontból?
Tavaly még adósak voltunk a vizesblokk kialakításával, idén már saját tervezésű bio-WC-kről és kiépített zuhanyzókról is gondoskodtunk. Fejlődik a színpadtechnika és a kiszolgálás, hamarosan bukófordulóval indulok vissza és befejezzük a kemencét, amit építünk, hogy csütörtökre, a fesztivál kezdetére már saját sütésű, friss kenyerekkel várhassuk a többieket.
KULTer.hu: Szóval már csak két nap, és kezdődik az UbikFarm?
Igen, és vasárnapig tart, de még valamire fel kell hívnom a résztvevők figyelmét! 150 állat rohangál szerte a fesztivál területén teljesen szabadon. Egy részük velünk érkezik, a többiek pedig csak oda-odalátogatnak, aztán ha elfáradnak vagy csendre vágynak, arrébb mennek. A kecskék például tavaly már rendszeres vendégek voltak a sátrakban, és előszeretettel dézsmálták meg az ottfelejtett ennivalót. Gyanús, hogy idén sem lesz ez másként. Jó tanácsként annyit tudok hozzátenni, hogy a szendvicseimet a sátram melletti fa ágára szoktam felkötni. Eddig működött.
A fotókat Szombathy Andris készítette.