Hogy mitől lesz igazán ütős egy zenekar napjainkban? Elvárásnak nem nevezném, de mindenképpen plusz pontnak számít, ha a formáció megfogalmaz valamiféle ars poeticát, kitűz maga elé egy olyan társadalmi- és kultúrmissziót, amellyel emberek százezrei tudnak azonosulni. Innentől a zene már nem szimpla élvezeti cikk, hanem gondolatébresztő mozgalom is, amelynek szinte felelősségévé válik a közös jóért folytatott küzdelem.
Mindig is az előbb említett „megmondom a frankót” zenekarok vonzottak, talán éppen ezért szerettem bele anno a Massive Attack zenéjébe. A brit formáció 30 éve neveli a népet, azonban ezt olyan finoman és bölcsen teszi, hogy sose válik tolakodóvá (a nevével ellentétben).
10 éve vártam erre a koncertre, és tegnap végre megérkezett, ráadásul egy igazán egyedülálló formáció kísérte el 3D és Daddy G bandáját.
Az Azalea után a Young Fathers foglalta el a Papp László Budapest Sportaréna színpadát, és olyan show-t csináltak, amilyet nagyjából egy forró égövi dzsungelben tudnék elképzelni. Viszonylag felszínes Spotify-ismereteim voltak csak a bandáról, talán ezért sokkolt igazán a műsoruk: egy dobszerkó, egy DJ, pár ugráló srác, és egy kis oldalfény bizonyította be, hogy nem attól szól valami hatalmasat, ha az égbe röptetik az énekeseket (bocsi, Pink!) vagy ágyúkkal lövöldöznek (bocsi, AC/DC!). A srácok rituális szektatáncától az egész stadion felrobbant, és már-már attól kellett félnünk, hogy a Massive Attack nem dobbant majd ekkorát.
Persze, ahogy az várható volt, tévedtünk.
Az elektronikus zene egyik legfontosabb képviselője nem ismeri a kudarc fogalmát, és valami olyat mutattak, ami talán minden koncertrajongó számára új lehetett. Egy valamit azonban fontos tisztázni a szombat este megértéséhez. A Massive Attack nem azért jött, hogy hatalmas partit csapjon, nem azért, hogy letáncoljuk a lábunkat, és nem azért, hogy jól érezzük magunkat. A Massive Attack azért jött, hogy a lehető legrosszabbul érezzük magunkat, miután rádöbbentenek bennünket a világ sokat emlegetett, de félresöpört problémáira, és hogy olyan diszkomfort érzetet okozzanak, amiben egyszerre gyönyörű és fájdalmas létezni. Gyönyörű, mert ők szolgáltatják a háttérzenét, és fájdalmas, mert rávilágítanak, hogyan tapossuk el szépen lassan egymást.
3D és Daddy G sokat emlegetett témákról prédikált, mégsem éreztük azt, hogy lerágott csontot szopogatnak. A koncertélmény 50%-át egyértelműen az elképesztő vizuál adta, a zenészek mögött rövid dialógusok, pár szavas mondatok, bináris számrendszer rajzolódott ki, és minden olyan problémát górcső alá vettek, ami a 21. század emberét érinti: korrupt, hataloméhes, elnyomó politikusok, fojtogató, feldolgozhatatlan információáradat, big data, felszínes beszélgetések, menekültkérdés, a sajtó manipulatív, clickbait kommunikációja, a virtuális közösségek személytelensége. A motiváló mondatok mellett (Hogy mi a cél? A nagyobb jót szolgálni!), olyan erős utalások is előkerültek, mint Hitler idézetei a népbutításról („Hazudj nagyot, de legyen a mondanivaló egyszerű. Hajtogasd és előbb-utóbb elkezdik elhinni neked.”).
És hogy hol vagyunk mi mindebben, hogyan tudunk eligazodni egy ilyen kaotikus világban?
Nos, talán éppen úgy, mint egy sötét aréna gomolygó tömegében, amikor X ezer ember között a haverunkat próbáljuk megtalálni. Mindez olyan fantasztikus, profin megszerkesztett, jól begyakorolt show-ként összerakva, hogy még a legateistább rajongó is spirituális élményként élte meg a dalok okozta katarzist. Többször is eszembe jutott a Stay című film ikonikus jelenete, amikor Ryan Gosling belép a vörös fényű nightclubba, miközben a Massive Attack Angel című száma szól. Az a nyomasztó, libabőrös pár képkocka valahogy az egész performanszot jellemezte.
Valószínűleg ezt hívják úgy, hogy transzélmény.
Hogy a koncert technikai részéről is szóljak pár szót, a Massive Attack többször is a színpadra invitálta az előzenekarok tagjait, és összesen másfél órán keresztül szórakoztattak bennünket. Ebből a típusú zenéből, ezzel a mondanivalóval valószínűleg ez a lélektani határ. Egyértelműen éreztük, hogy 90 perc felett nehézzé, túl lélekölővé válna az élmény, így pedig pont csak annyira utáltam utána a világot, hogy azért hajlandó legyek kilépni a csarnokból.
Külön érdekesség, hogy egy nemrégiben felröppent pletyka szerint a Massive Attack egyik tagja a világhírű anonim graffitis, Banksy is. Igaz, egészen eddig szkeptikusan kezeltem a hírt, a banda ars poeticája valóban élesen egybecseng a titokzatos művész üzeneteivel. Nem mellesleg épp ma röppent fel a hír, miszerint megjelent egy Banksy-stencil a Rumbach Sebestyén és a Dob utca sarkán, csakhogy azóta a graffitis egy érdeklődő levélre azt reagálta, ez egy szélhámos munkája, csak egy helyi művész szórakozott.
Egy valami biztos: a Massive Attack 110%-osan eleget tett az elvárásainknak, és hiába forogtunk egész éjjel a verejtékünkben, a világ megfejtése után kutatva, megérte.
Massive Attack-, Azalea- és Young Fathers-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2018. június 23.
A fotókat Bende Csaba készítette.