Fülledt, tikkasztó időben zajlott a könyvhét Debrecenben, az érdeklődőket ez mégsem tartotta vissza, sőt, a kiválóan megválasztott helyszínnek hála a bevásárlóközpontból kiáramló emberek is meg-megálltak a könyves standok mellett, belehallgattak, becsatlakoztak egy-egy előadásba, miközben a színpadnál, a Roncsbár előtti szökőkutak között gyerekek szaladgáltak és kacarásztak. A 89. Debreceni Ünnepi Könyvhét programsorozata június 6. és 10. között várta az érdeklődőket, a helyszín pedig a Csapó utcai sétálóövezet volt.
Az ünnepélyes megnyitót június 7-én a Debreceni Helyőrségi Zenekar vezette fel, majd Komolay Szabolcs kultúráért felelős alpolgármester vette át a szót egy köszöntő erejéig. Beszédében kitért a könyvhét kezdeteire, amelynek ötletét Supka Géza már 1927-ben megfogalmazta, és 1929-től kezdve a gyakorlatba átültetve biztosít lehetőséget az olvasóknak az alkotókkal és a könyvterjesztőkkel való találkozásra. Ezután kiemelte a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szervezésben vállalt szerepét, aminek hála Debrecenben a könyvhét már nemcsak a könyvekről szól, hanem velük együtt a zenéről és a művészetekről is. A megnyitó a könyvhét díszvendége, Tompa Andrea beszédével folytatódott, az írónő a saját olvasóvá válásáról beszélt, amelynek a végpontja a következtetés, hogy az olvasás leginkább kegyelem, adomány, és az írás is ehhez kapcsolódik, hiszen közben a saját fejében lévő könyvet igyekszik olvasni.
A megnyitót követően Tompa Andreával Szirák Péter beszélgetett, immár a MODEM falain belül. A kérdések leginkább az írónő pályájára, regényei megírásának folyamatára és a visszatérő témáira fókuszáltak. Szirák Péter kérdésére elárulta, hogyha önéletrajzi regényt kéne írnia Korán s későn címmel, akkor a korán a korai felnövésre utalna, míg a későn, a pályája kései indulására. Hiszen életének azon szakaszát, amelyben manapság már a legtöbben elkezdik az írói pályájukat, ő az Erdélyből Budapestre költözés sokkjában, dermedtségében töltötte, éppen ezért számára egy hosszú útkeresési folyamat előzte meg az írást. Szirák Péter felvetette – az Omerta kapcsán –, hogy egyre több hangon, egyre több szereplőt megszólaltatva beszélnek a könyvei, Tompa Andreát idézve értelmezte ezt a gesztust, miszerint ennek az a lényege, hogy egyrészt egyre jobban értsük általa a világot, másrészt azok helyett is kell beszélni, akiknek nincsen szája. Szirák kérdésére, miszerint mennyire lehet azokat képviselni, akik nem tudnak megszólalni, Tompa Andrea azt felelte, hogy erre való az irodalom, miközben az írónak az is a feladata, hogy felelősen mondja el azoknak a történetét, akiket képvisel. Szerinte, csak akkor tud felelősen írni, ha szereti és ezáltal érti is a karaktereit.
Másnap a kora délutáni programidőpontok és a kánikula viszont távol tartották a tömegeket, ugyanakkor az érdeklődők száma lassan – leginkább az idő elviselhetőségével arányosan – növekedett. Bakó Endre tanulmánykötete, a Vendégjárás Árkádiában bemutatója is a legforróbb időpontra esett, de ez nem zavarta a szerzőt, akinek a 80. születésnapja alkalmából jelent meg könyve, lelkesen felelgetett Lakner Lajos és Kerekes-Bíró Éva kérdéseire. Tanulmánykötetében huszonöt XX. századi író és Debrecen kapcsolatát taglalja. Hogy milyen személyeket és mi szerint válogatott a könyvbe? Bevette meghatározó személyként Adyt és Móriczot, de Szabó Magdát például nem, mégpedig azért, mert róla egy önálló kötet is megjelenhetne. Elmondása szerint nem lehet mindenki a kötetben, valahol le kellett zárni, viszont József Attilát – mint a XX. század egyik legnagyobb költőjét – mégis szerepelteti, noha a költő sohasem járt Debrecenben, vele kapcsolatban épp ennek a távolmaradásnak az indokait taglalja. Bakó Endre a kötetét úgy jellemezte, mint ami tartalmaz kreatív írásos részeket, de leginkább egy dokumentumokra támaszkodó reprodukciós írás.
Hasonlóan családias hangulatban telt Debreceni Boglárka kötetbemutatója június 9-én, a helyszínválasztás ez esetben a Fórum előtt felállított színpad helyett a Butiq belsőudvarára esett, ami lehetővé tette a közvetlenebb légkör kialakulását. Debreceni Boglárka harmadik, A belső tó című könyve vállaltan önéletrajzi ihletettségű, lélektani gondolatregény, amelynek legfőbb színtere az elmegyógyintézet. Herczeg Ákos kérdéseire válaszolva az írónő elárulta, hogy egy mélyre néző, őszinte hangvételű írást akart, ennek érdekében komoly kutatómunkát végzett, sokat járt javítóintézetekben, pszichiátriákon, már amennyire beengedték, illetve a saját, tizenhét éves kori, pszichiátrián eltöltött időszakának emlékeit is felhasználta, igyekezett visszanyúlni és megtalálni akkori önmagát. Mindezt azért tette, hogy írása ne legyen stílus- és életidegen. Arra a kérdésre, hogy az önmegismerés igénye vagy távlatosabb célja volt-e a pszichiátria hiperrealista ábrázolásának, Debreceni Boglárka azt felelte, hogy van benne némi küldetéstudat, hogy bemutassa, mi zajlik egy pszichésen beteg ember elméjében, hiszen rengeteg előítélettel fordulnak feléjük, és az orvosok részéről is tapasztalható egyfajta nemtörődömség, sőt visszaélés is.
Rögtön ezután került sor a színpadon Kemény István Nílus című kötetének bemutatójára, ahol Balajthy Ágnes kérdezte a költőt. A kötetcímmel kapcsolatban Kemény István elmondta, hogy a Nílus a világ leghosszabb folyója, amely az ember kialakulásának helyéről indul. Balajthy Ágnes megjegyezte, hogy gyakori a versekben a kicsi és a nagy játékos szembeállítása, továbbá a banalitás és a metafizikus gondolatiság összekapcsolódása, amihez a költő hozzátette, hogy formai tekintetben ehhez köthető esetleg az is, hogy a hosszú verseket leginkább egy-egy egysoros követi, ami valószínűleg üdítően hat. Viszont megjegyezte azt is, hogy sosem ír koncepcióhoz verseket, mindig verseket ír, amiket utólagosan rendez kötetbe. Balajthy felveti, hogy a szövegekben Kemény hétköznapi társadalmi érintkezésekre kérdez rá, és ezzel kapcsolatosan teszi fel a kérdést a költőnek, miért verset ír, miért nem inkább publicisztikát? Kemény azt felelte, hogy a vers a világon mindenről szólhat, lehet őket nem közölni, de nem szabad korlátozni azt, mit írhatnak le, sőt, meg kell próbálni megírni azt is, amit nem szabad. Balajthy többek között arra is rákérdezett, mit ért a verseiben felbukkanó poszthumán terminus alatt. Kemény István szerint az európai kultúra megöli saját magát gondolatilag, technológiailag, miközben társadalmi szinten is jelen van a lelki gátak kioltódása, ami félelemmel tölti el.
A könyvbemutatók sora június 10-én, vasárnap, a könyvhét utolsó napján a színpadon folytatódott, ahol először is Szeles Judit Szextáns című kötete került terítékre. A szerző elöljáróban elárulta, hogy Svédországban él, és már turistának érzi magát a hazájában. Számára ez az elszigeteltség jó terepként szolgál az alkotáshoz, és gyakran érzi magát egzotikus költőnek Magyarországon. Állítása szerint nem kapcsolódott be a kortárs svéd irodalomba, viszont a svéd versek az ő alkotásaira is hatással vannak. A Szextáns című második kötete személyes témákat boncolgat, a beszélő mindig egy E/2-ben megszólított másikhoz beszél. Mindemellett különböző műfajok határán lebegteti, amit ír, és arra törekszik, hogy lebontsa a líraiságot a verseiben.
Szelest közvetlenül követte a színpadon Szolcsányi Ákos, akivel a Semmi meglepő vagy fontos című verseskötetéről Bihary Gábor beszélgetett. Első körben a cím iránt érdeklődött a moderátor, ami ellentétes mindazzal az igénnyel, amit általában a marketing közvetít. Szolcsányi elmondása alapján a kötet tervezett címe Románcok volt, ami műfajmegjelölésként is szolgálna, de inkább egy olyan megnevezésre váltott, ami pontosan azzal tűnik ki a többi közül, hogy nem az újdonságát és a különlegességét hirdeti. Szolcsányi kötetét két ciklusra osztotta, cím szerint a Kötöttségre és Oldódásra, amelyekben a ragaszkodástól eljut az elengedésig. Bihary megjegyzése szerint a versek olvasása nyomán történet ugyan nem rajzolódik ki, mégis eljutunk A pontból B pontba. A kérdésre, hogy mennyire építkezik az esetlegességből és a banalitásból, Szolcsányi azt felelte, hogy igyekszik hitelesíteni, ami nem banális, és az már az olvasó dolga, hogy megcáfolja a címet, hogy megítélje, a felvázolt témák, helyzetek mégis meglepőek vagy fontosak-e.
A 89. Debreceni Ünnepi Könyvhét színes és gazdag programokkal várta az érdeklődőket, a legkülönbözőbb és legváltozatosabb témájú könyvbemutatókat vonultatva fel. Az inspiráló előadások most is megtették a hatásukat – meghozták a kedvet az olvasásra.
89. Debreceni Ünnepi Könyvhét, Debrecen, Csapó utca, Butiq, MODEM, 2018. június 6–10.
A fotókat Szirák Sára készítette.