Debrecen Modern Építészete 1945-75 címmel jelent meg az a hiánypótló kiadvány, amely a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének kutatási eredményeit adja közre.
„Hajlamosak vagyunk elmenni az épületek mellett, amelyek nem túl régiek, úgy, hogy nem tekintjük azokat műemléknek, pedig a 60-as éveknek hihetetlen erős építészeti megjelenése volt országszerte, így Debrecenben is” – nyilatkozta az Unideb.hu-nak Kovács Péter, az Építészmérnöki Tanszék docense. Ilyen épületek például a Centrum-bérház, a Dósa nádor téri lakóház, az Alföldi Nyomda épülete, a Nagyállomás, a Petőfi téri lakások vagy az egyetem területén található „új” elméleti tömb.
A kötet ötlete Kovács Péter és Keller Ferenc mesteroktató közös óráján született meg.
Az Építészeti kutatás című kurzussal az volt a céljuk, hogy a hallgatókkal közösen fedezzék fel az 1945 és 1975 közötti, még feldolgozatlan éveket. Ebből a célból készültek interjúk és fotók, illetve a hallgatók személyesen is találkoztak és interjúztak a korszak meghatározó építészeivel. Közben pedig az oktatók rájöttek, az eredmények túlmutatnak a kurzus keretein.
A vizsgált időszak, de főleg a 60‑as évek, rengeteg olyan épületet szült, melyet eddig indokolatlanul értékeltek alul.
Kovács Péter szerint az időszak izgalmasságának egyik oka, hogy a panel még nem jelent meg.
Ekkoriban ráadásul a háború előtti generáció még átadhatta tudását. Ennek a folytonosságnak a részeként tekint az egyetemi kurzusra is: az elődök munkáinak megismerésével válhatnak igazi építésszé a jelenlegi hallgatók. Így a munka folytatódik, a tervezett második kötetben Debrecenen kívüli épületeket és a városon kívül alkotó építészeket mutatnak be, ugyancsak a hallgatókkal együttműködésben.
Forrás: Unideb.hu