Érdemes időnként megvizsgálni azokat a recepteket, amelyekből a legnépszerűbb sorozatok készülnek. A cselekmény természetesen legyen izgalmas, ragadja meg a néző figyelmét, próbáljon meg fordulatokban gazdag lenni, változatos karaktereit pedig igyekezzen minél több szórakoztató szituációba keverni.
A hangsúly nem feltétlenül a látványon vagy az események grandiózusságán van.
Ha a történet bevezet minket egy számunkra ismeretlen világba, ideális esetben egy idő után magunk is az univerzum részeseivé válunk, beleszeretünk a szereplőkbe és velük együtt élhetjük át a végkifejlethez vezető út megpróbáltatásait. Az Amazon sorozata, a Mozart in the Jungle a komolyzenei világ lenyűgöző, őszinte, komikus és helyenként drámai oldalának megvillantásával igyekszik magához láncolni a nézőjét, befészkelni magát az ember szívébe. Mindezt úgy éri el, hogy már az első epizódokban szinte azonnal megszeretteti velünk a főbb szereplőket, akiket aztán a 21. századi komolyzenei pálya meglehetősen rögös útján kísérhetünk végig. Ha valaki úgy gondolja, ez egy megközelíthetetlen, patetikus világ, könnyen megdöbbenhet: a karakterek ugyanis szüntelenül káromkodnak, alkoholizálnak, hibákat követnek el, belevetik magukat az éjszakába és sokszor meggondolatlanul cselekszenek, de épp ettől lesznek igazán emberiek.
A New York-i Filharmonikusok világa közel sincsen idealizálva, és pontosan emiatt működik igazán jól a sorozat.
Elég pusztán a főszereplő karmesterre, Rodrigo De Souzára pillantanunk, és máris átérezhető a történet hangulata. A konfliktus az ő megjelenésével kezdődik, ugyanis a világhírű Rodrigo lesz a New York-i Filharmonikusok új karmestere, egyben a kissé önelégült, de a szakmájába belefásult Thomas Pembridge utódja. A váltás azonban cseppet sem problémamentes, hiszen Rodrigo sajátos technikával dolgozik, amit a kissé konzervatív vezetőtanács szkeptikus távolságtartással fogad. A zenekar a kezdeti súrlódások után kisvártatva szívből megkedveli az egzotikus maestrót, és Rodrigo részéről is szép lassan kialakulnak az érzelmek. Ebbe a közösségbe csöppen bele Hailey Rutledge, aki a karmester segítőjeként (ha úgy tetszik, titkárnőjeként) igyekszik megfelelni, hogy egyszer beteljesíthesse az álmát és világhírű oboista válhasson belőle.
Borzasztóan ritkán találkozni olyan sorozattal, amely mintha egyszerűen csak ünnepelné az életet.
Szinte minden egyes epizód egy örömóda arról, milyen csodálatos világban élünk még annak ellenére is, hogy a karaktereknek időnként kemény megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük. De a sorozat nem hagy időt a szomorkodásra. Ha kell, egy-egy időugrással lépi át a fölösleges drámát, hiszen a hangsúly azon van, hogy sosem szabad belesüppedni és beletörődni az aktuális helyzetbe – a kudarcba. A New York-i Filharmonikusok sorsa akár az élet allegóriája is lehetne: a sok-sok küzdelem előbb-utóbb kifizetődik, és mindenki elnyeri méltó jutalmát, mindenki azzá válik, akivé válnia kell, aki már születése óta lenni akart.
Félreértés ne essék, a fentebb leírtakkal nem lőttem le a történet végét, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a Mozart in the Jungle tökéletes mankót ad a mindennapokhoz.
Tipikusan olyan sorozat, amit egyszerűen csak jó nézni.
Ahogy korábban említettem, semmilyen korszakalkotó jelenséget nem mutat be, de minden eleme parádés összhangban áll egymással, a komolyzene világa pedig senkit ne rémisszen meg, aki esetleg nem kedveli a klasszikus muzsikát. Egyrészt azért, mert a sorozat csak másodlagosan szól a zenéről, inkább emberek kapcsolatait és vágyait szemlélteti, ahogyan különböző sorsok egyetlen jövőképpé, a zenekar jövőjévé állnak össze. Ezt a folyamatot pedig felemelő érzés végignézni.
A Mozart in the Jungle-t kivétel nélkül mindenkinek tudnám ajánlani, különösen akkor, amikor kissé kilátástalannak tűnik a helyzet. A sorozat megtekintése – még ha rövid időre is, de – garantáltan feledteti az aktuális problémákat, a befejezés után viszont nagyon nehéz lesz még egy alkotást találni, amely ennyire rabul ejti az ember szívét.
Mozart in the Jungle – 1-4. évad, 2014-2018. Alkotók: Blair Tindall, Roman Coppola, Paul Weitz. Szereplők: Lola Kirke, Gael García Bernal, Saffron Burrows, Bernadette Peters, Malcolm McDowell. Forgalmazza: Amazon.