Nem csak csönded vagyok

A tizedik, jubileumi Ördögkatlan Fesztiválon egy négyórás monstre koncerten csendültek fel két legendás dalnok, Cseh Tamás, illetve Leonard Cohen szerzeményei magyar és külföldi szólisták, zenekarok és színészek tolmácsolásában. A Kiss Móni rendezte est mozzanataiból Beck Zoltán készített dokumentumfilmet. A Tamás és Leonard című alkotás múlt héten jelent meg a Hvg.hu-n.

Emlékkoncert feldolgozásokkal.

Végtelenül egyszerű, ezzel együtt nehéz és veszélyes vállalkozás az ilyesmi. Különösen az olyan művészek megidézése bonyolult, akik, mint esetünkben ez a két dalnok, önmagukban is jelenségként értelmezhetők. Cseh Tamásról, aki az Ördögkatlan valahai védnöke volt, 2009-es halála óta minden évben megemlékeznek a fesztiválon, és ezek a megemlékezések mindig újak, különlegesek, ahogy maga a fesztivál is törekszik arra, hogy a bevált kulturális eseményhorizonton túl újat hozzon létre. Ilyennek tervezték a koncertet, ez rögtön látszik, ahogy a fellépő művészek listáját böngésszük. Ami azonban ehhez képest is különleges – és ez a film kapcsán egyértelműen megállapítható –, hogy a fellépő művészek szabad kezet kaptak a két hős megidézéséhez. Ez pedig a produkciónak és az ebből készített filmnek komoly súlyt adott.

Beck a koncertfilmhez egy történeti vázat épített.

Ez elsősorban a Cseh-, illetve a Cohen-dalok magyarországi befogadásának idejébe és (vélt) helyszíneire repíti a nézőt. A koncerten elhangzó számok közé archív (illetve archívnak tűnő) felvételeket kevert, arányosan vegyítve mindezt. A fesztiválhangulat és a történeti ív megrajzolása felvillanásokból áll, már csak azért is, mert egy monstre koncert minden pillanata nem elevenedhet meg egy közel egy órás dokumentumfilmben.

A kihagyás is egyfajta rendezői elv lett.

Ez utóbbihoz kapcsolódik az egyetlen, de hangsúlyos kritikám: a lendületes indító rész után szinte monoton, ahogy a Budapest Bár (egy része) eluralja a film első etapját. Nemcsak azért, mert a(z egyébként remek) zenekar képtelen a megidézendő dalnokok és dalok én-visszafogott interpretációjára, hanem azért is, mert az egyhangzású sound olyasmit vetít előre, ami aztán – szerencsére – nem valósul meg.

A rendezői elképzelésnek és a kiváló fellépőknek köszönhetően sem a film, sem a koncert nem lesz egysíkú.

A Cseh Tamás-, illetve Leonard Cohen-dalokkal nagy valószínűséggel nem lehet nagyot rontani.

Aki ugyanis ismeri és szereti a zenéjüket, már nemcsak az aktuális előadót hallja, hanem felidéződik benne minden, ami számára a dalhoz kötődik. Mindez ráadásul a film esetében még egy réteggel meg van terhelve, hiszen aki ott volt tavaly a koncerten, az insider módon nézheti-hallgathatja a filmet. Éppen ezért nagy felelősség a színpadra állás és a rendezés. Bátorság szükséges hozzá.

A film alapjául szolgáló koncerten nem vettem részt, annak ellenére, hogy sok-sok éve rendszeres katlanlátogatónak mondhatom magam. A tavalyi év így alakult, fájlaltam, főleg a koncert miatt. Így azonban mint „részt nem vevő” nyugodtabb kritikusi hangon mondhatom, hogy eljött, megérkezett hozzám az (elő)adás. Azaz: ebben az esetben biztosan nem a tavaly nyári Ördögkatlan-fíling nosztalgikus lepárlása mondatja velem, hogy helyénvaló a film.

Bele lehet helyezkedni, ott lehet lenni, át lehet élni.

Ez utóbbiban segítenek a közönségről kapott képek. Mert a film – és ez Beck rendezői munkájának másik fontos erénye – sokat törődik a résztvevő közönség megmutatásával. És ez nem feltétlenül az „arénahangulat” közvetítése miatt működik. A közönség mint résztvevő szerepel, és ez, tekintve az Ördögkatlan általános hangulatát, tükrözi a szervezők elképzelését. Nagyjából az összes együtt éneklő, együtt dúdoló feltűnik, gyerekek, ifjabbak, kevésbé fiatalok, párok és magányosak, de a jól beilleszkedő backstage-es képek is azt üzenik: ez egy nagy, közös szellemidézés. Íme a két korszakos dalnok: a miénk, a kelet-európai és így globális erejű Cseh Tamás és a világsztár, de stíljében (kalapjával) olyan „nekünk-való-forma” Cohen.

Cseh Tamás-dalokat előadni, ahogy a dalok szövegeinek írója, Bereményi Géza is sokszor nyilatkozta, elsősorban a színészeknek állhat jól, hiszen a figura életre keltése is szükséges. A Cseh Tamás halála után megjelent emléklemez (Eszembe jutottál) jól mutatja, hogy milyen típusú feldolgozások működnek a legjobban. Az albumon kiemelkedő például a Kistehén zenekar Budapest-átirata, ahol az ikonikus, dúdolva énekelhető, lassú tempójú balladából komoly punksodrású zene lett, de működött a Quimby, illetve Kiss Tibi Benke és Pierre-je is. Ez utóbbi éppen azzal, hogy egyáltalán nem akart más lenni, mint az eredeti.

A most filmre vitt koncerten is helyt állt mindkét interpretáció.

A két művészről szóló történet elmesélésében a már említett Kiss Tibi-féle Benke és Pierre éppen olyan remek, mint Kollár-Klemencz Like a waltz-a, aminek dallamára ráadásul magyar szöveget énekelt. Ugyanígy sodor magával a Víg Mihály által eldünnyögött Like a bird on a wire magyar fordítása. Szintén Cohen-dal, a Humbled in love duettben szólal meg (Andl-Beck Boróka és Széll Tamás) alázatos visszafogottsággal, de erőteljesen. Az elszállósabb, bátor transzformációk közül kiemelkedik Alexander Balanescu egy szál hegedűvel (és a pontos tempóban megszólaló kiáltásaival) előadott Presszója és Rozs Tamásék Demokráciája, ez utóbbiból egy mini hangjáték lett, önálló, masszív zeneiséggel és üzenettel.

A film lélektani közepe természetesen Másik János.

Nem csak emlékező, hanem Cseh Tamást jelenidőbe idéző szereplője a koncertnek. Harmonikás megszólalása, egyáltalán az ottléte (fiatalkori Cseh Tamás-portrét vetít mellé a rendező) hídként is értelmezhető. A dalokat kísérő, már említett régi filmek a Másik-dalok közben visszafelé forognak, mintha visszafelé haladnánk az időben. Vékony jég ez, túl direkt is lehetne az utalás, a film azonban továbblép.

Nem nosztalgia ez, 2017-ben szól a dal, s bár ezer szállal kötődik a megidézett múlthoz, mégis a jelenben marad.

Ezt hozzák a koncert legjobb pillanati és az ezekből készített egyórás film is, szinte végig. Ezért lesz a fináléban – ahol a Csönded vagyok hangzik el a koncert összes résztvevőjének előadásában – énekelhető a „mi más is lehetnék, csak csönd neked”. Ez utóbbi persze zajos csönd, az előadók és a közönség értő, hálás rezonanciája a két legendás zenész hangjára. Cseh Tamás és Leonard Cohen sem némulnak el, addig biztosan nem, amíg ilyen koncertek és ilyen filmek készülnek róluk és – nem túlzás – velük.

Tamás és Leonard, 2018. A filmet készítették: Beck Zoltán, Rumann Gábor, Fiszter Ferenc, Komjáthy Máté, Szilágyi Gábor, Szabó Szebasztian, Varga Ádám.

A fotókat Rozsnyói András készítette.