Melyik városhoz volt közelebb Berlin 1929-ben: Athénhoz, Chicagóhoz vagy Babilonhoz? A kérdés természetesen nem a földrajzi ismeretekre, hanem a közös kultúrtörténeti tudatunkban az e városok által képviselt jelentésekre vonatkozik.
Volker Kutcher 2007-ben megjelent Tisztázatlan bűnügy (Der nasse Fisch) című könyvének mottója az 1922-ben meggyilkolt német külügyminiszter, Walther Rathenau híres, Berlinre vonatkozó mondata: „Spree-Athen ist tot, Spree-Chicago wächst heran.” („A Spree-parti Athén már halott, a Spree-parti Chicago pedig egyre nő.”) Berlin Athénhoz való hasonlításának Rathenau korában már több évszázados hagyománya volt, aminek alapja a porosz főváros pezsgő kulturális és tudományos élete. Ez a jellemző a 20-as évek Einstein, Brecht és Marlene Dietrich fémjelezte német metropoliszára is illett, a weimari köztársaság erős demokratikus elkötelezettsége (például a 20 éven felüli nők is rendelkeztek választójoggal) pedig még több alapot adott az ókori várossal vont párhuzamra. A Rathenau által említett másik város, Chicago a modern, zsúfolt nagyváros jelképe volt, amit a német miniszter 1899-ben elhangzott fenti mondata előtt már az amerikai író, Mark Twain is használt Berlinre utalva egy írása címében (Berlin – The Chicago of Europe, 1892).
Az 1920-as évekre azonban megváltozott Chicago jelképisége, és a krimi mottójaként már a bűn és a maffia juthat eszünkbe az amerikai városról. Ezt Rathenau sorsa is erősíti, akinek a meggyilkolása nem tekinthető különleges esetnek az első világháború utáni Németország történelmében, amit a gazdasági összeomlás mellett bel- és külpolitikai válságok, puccskísérletek, merényletek tarkítottak. A regényből készült, 2017-ben bemutatott Babilon Berlin című sorozat egy újabb várost hozott be párhuzamként a 20-as évek végi Berlinről szóló „kulturális diskurzusba”. A Bibliában gyakran emlegetett Babilon Chicagóhoz képest távolabbi, és ezáltal a valóságtól jobban elemelt jelképe a bűnnek. Míg azonban Al Capone városának jelképes meghatározása és jelentősége elsősorban a rendőrségi-igazgatási mezőre vonatkozik, a bűncselekmények, bűnüldözés, a gengszterek és a rendőrök világára, addig Babilon egy sokkal kiterjedtebb, általános romlottságot, istentelenséget juttathat eszünkbe. Olyan hangulatot, mely az egész társadalomra, államra vonatkozik, s Chicagóval ellentétben a bűnös város bukása, a pusztulás is hozzátartozik az általa hordozott jelentéshez. A sorozat igazolja, hogy nem véletlenül választották az alkotók a bűnügyre fókuszáló regény Chicagójával szemben a jóval szélesebb területre érvényes jelentéssel bíró Babilon nevét.
A 20-as évek végi Berlinről az ismert német rendező, Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Felhőatlasz) készített Henrik Handloegtennel és Achim von Borries-szel egy két évadra felosztott, 16 részből álló film noirt. Nemcsak az alkotók személye, hanem a rendelkezésre álló anyagi források nagysága is megalapozza a jogos érdeklődést: a Babilon Berlin 40 millió eurós költségvetésével a sorozattörténelem legdrágább nem angol nyelvű produktuma lett. A regény szerzője, a Berliner Krimipreis díját is elnyerő Kutcher egy interjúban elmondta, hogy Tykweréktől csak annyit kért, hogy a történet magját hagyják meg, de ezen túl szabad kezet adott a filmeseknek. A rendező ezt ki is használta, jelentősen átalakította az eredeti anyagot. Kutcher vállaltan nem dolgozta ki részletesen a karaktereket, hogy minden olvasó maga formálhassa a személyes főhőseit, de Tykwer még a kontúrokat is átírta: a regénybeli magas, délceg rendőrt napjaink egyik legnépszerűbb német filmes sztárjával, az alacsony növésű Volker Bruchkal játszatta el, de a másik főszereplő társadalmi háttere is megváltozott, akárcsak a történet számtalan eleme.
Az 1929-ben játszódó történet főhőse, Gereon Rath kölni nyomozó – az első világháborúban traumatizált egykori katona, aki csak morfiummal tud ideig-óráig megszabadulni saját démonaitól – azzal a megbízással érkezik Berlinbe, hogy szerezze vissza és semmisítse meg a kölni polgármestert kompromittáló filmet. A véletlen azonban úgy hozza, hogy egy olyan gyilkossági ügy nyomozásába csöppen, melynek szálai egy titokzatos, a Szovjetunióból Berlinbe érkezett tehervonathoz vezetnek, melynek rakományát mindenki meg akarja szerezni: a szovjetektől a berlini trockistákon és az alvilágon át a monarchista árnyékhadseregig. A felügyelőnek segítője is akad Charlotte Ritter (Liv Lisa Fries) személyében, aki a rendőrségen alkalmi adminisztrátori munkákból szerzi nyomorúságos legális jövedelmét, melyet éjszakánként prostituáltként egészít ki a csillogó mulatóban, a Moka Eftiben, melynek tulajdonosa a berlini alvilág feje. Itt gyűlnek össze a szórakozni vágyó politikusok és iparmágnások, de a táncolni vágyó egyszerű berlini polgárok is, ezen a helyen zavartalanul űzhetik mesterségüket az örömlányok a korrupt rendőrök asszisztálásával, itt fontos üzletek bonyolódnak és sorsok dőlnek el, innen indulnak és ide érkeznek a történetszálak.
A Babilon Berlin komolyan veszi a film noirok stílusának szabályait, nem akar a műfaji sajátságokkal játszani, tisztelettel alkalmazkodik azokhoz. Igaz, a narráció hiányzik és a filmzene is visszafogott, de a hangulat így is tökéletesen megteremti a „fekete” filmek világát: a fénnyel és az árnyékkal való játék, a sötét, cigifüstös belső terek, a neonfényes éjszakai jelenetek, a kiábrándult, cinikus, gyakran súlyos titkokat cipelő szereplők, a szexualitás és a perverzió megjelenése, a rendőrség és az alvilág összefonódása, a flashback technika alkalmazása mind hangsúlyosan előkerülnek a sorozatban. Maga a bűnügyi történet azonban a lassú kibontakozás alatt működik jól, az utolsó 5-6 részben a sorozat érthetetlen módon klisés amerikai akciófilmeket idéző megoldásokkal operál, amelyek inkább nevetségessé teszik az addig reálisan felépített világot. Az utolsó pillanatban megmentett szereplők, a fizika törvényeit legyőző hősök és az emberi logikát meghaladó megoldások mellett a műtermi felvételek érzetét keltő jelenetek annyira elütnek az első 10-12 résztől, hogy a kettő együtt nehezen élvezhető.
A sorozat igazi értéke nem a krimiszál, s nem is a Tykwer által kidolgozott, bonyolult és árnyalt karakterekkel működő, sok szálon futó dráma, hanem az 1920-as évek végi weimari köztársaság kusza és nehezen átlátható politikai viszonyainak, illetve a német társadalomnak az érzékeny bemutatása. Tíz évvel járunk az első világháborút lezáró versailles-i béke után, a gazdasági világválság kitörésének évében. A fiatal köztársaság kétségbeesetten próbálja megőrizni törékeny demokráciáját, de a társadalom nem partner ebben. A sorozat finoman mutatja be a gazdasági nehézségek, a munkanélküliség, a politikai merényletek és az első világháború igazságtalannak érzett békéje miatt kialakult feszültségekkel teli, boldogtalan társadalmat, mely érzi, hogy sokáig nem működhet változatlanul. Az alkotók tudatosan igyekezték úgy „felépíteni” a karaktereket, hogy minél jobban lefedjék velük a német társadalom egyes osztályait. Az így létrejövő tabló részévé váltak a berlini elit szalonjai, az arisztokrácia vadászatai vagy a kiskocsmák világa mellett a modern mulatók, a munkástömegek gyűlései és a szegénynegyedek is. Tykwert nem véletlenül érdekli a weimari köztársaság. Egy interjúban elmondta, hogy sok párhuzamot lát a 20-as évek Németországa és a jelenlegi világunk között, ami szerinte elsősorban a politikai élet szétesésében, új pártok hirtelen megjelenésében, a szélsőjobboldal előretörésében ölt testet. Talán még ő sem számított rá, hogy a sorozat bemutatása után újra központi kérdéssé válik a női emancipációs mozgalom, amely a Babilon Berlinben is hangsúlyosan megjelenik a munka és a férfiak világában érvényesülni akaró Charlotte alakja miatt.
A Babilon Berlin másik nagyon kidolgozott, izgalmas és jól működő vállalása a testek reprezentációs funkciójának kiemelt használata. Bourdieu megfogalmazása szerint a test a személyiség egyik legfontosabb megnyilvánulása, és emellett szociális reprezentációt is hordoz, vagyis egyszerre beszél magáról a személyről és arról a társadalomról, melyben ez a személy él. Tykwertől nem idegen a testek ilyen központi használata: a Parfüm – Egy gyilkos története című filmjében nemcsak a meggyilkolt fiatal lányok teste került a középpontba, hanem a statisztáké is, akiknek a maszkírozása a korszaknak megfelelő higiéniai állapotokat, fogsort, körmöket kívánta a filmektől szokatlan, a valósághoz minél pontosabban közelítő módon bemutatni. A Babilon Berlinben is nagyon tudatos koncepció alapján helyezett el Tykwer a szereplők testén „jelzéseket”, de a mozgás, a mozdulatok szintén információkat hordoznak. Vágás, bőrátültetés nyoma, májfolt az arcon, álbajusszal fellépő énekesnő, tetoválás és műtéti heg. Ezek a jelek párbeszédek és jelenetek nélkül visznek közelebb minket az egyes szereplők történetének és személyiségük alakulásának megértéséhez. A karakterek hatalmas harcot folytatnak saját, számukra idegen, olykor velük ellenséges testükkel, szeretnének kibújni belőle, megszabadulni tőle.
A főszereplő, Gereon Rath életét az időnként idegi alapon rátörő kézremegés keseríti meg, a film több jelenetében is hosszan küzd testével, hogy a gyógyszert a belső zsebéből kivéve le tudja nyugtatni magát a következő rohamig. Egy másik, drogfüggő szereplő egész testében reszket, mikor a kábítószer elvonásával próbálják zsarolni. A fiatal lány az elfertőződött császármetszés vágása miatt (természetesen premier plánban látjuk) nem vállalhat munkát a lokálban, egy néma pár kézjelekkel kénytelen kommunikálni hangszálaik betegsége miatt, de látunk testüregmotozást, kínzást, felvágott holttestet is. Tykwernél nincs tabu, a német társadalomhoz és a politikai élethez hasonlóan lemeztelenítve látjuk a szereplőket, a kontrollálhatatlan, titkolt testi defektusok a nyomoruk és kiszolgáltatottságuk reprezentációjaként jelennek meg, s egyben az első világháború elfelejthetetlen emlékét is őrzik.
A sorozat egyik legemlékezetesebb jelenetében klipszerűen váltakoznak egy mulatóban vadul charlestont járó fiatalok és egy tömeggyilkosság képei, ahol a tánctól ziháló, illetve a golyók által szétlyuggatott testek vonaglása danse macabre-ban olvad össze. A halál közelségére a mulatóban szóló dal egyik sora is utal: „Du bist dem Tod so nah”. A gazdasági világválságot megelőző pár hónapban a többek közt annak hatására hatalomra jutó Hitler előtt pár évvel járunk. A haldokló weimari köztársaságot a sorozat olyan instabil világként mutatja be, ahol az emberek céltalanul, reménytelenül, egyről a kettőre élnek, nem kitörni akarnak a nyomorból, hanem csak elkerülni azt. E világ mellett/mögött már jelen van a szervezettséget sugárzó és a magasabb értékekért küzdeni akaró munkásmozgalom, illetve a császárság egykori tábornokai, katonái által titokban szervezett, újra erős Németországot megteremteni vágyó összeesküvés.
A nemzetiszocialista mozgalom 1929-ben még kevésbé volt jelentős, és a sorozat is ilyen súllyal kezeli őket, de hiába a kevés utalás, a 16 rész érthetővé teszi, hogy a féktelen, élvhajhász mulatozás, kilátástalanság és elérhető célt kínálni nem tudó babiloni időszak után miért kerül hatalomra a rendet, kiszámíthatóságot ígérő, láttató és a katonás fegyelmezettséggel a testek feletti uralmat is elhozó nemzetiszocialista mozgalom.
Babilon Berlin (Babylon Berlin), 2017. Alkotók: Henk Handloegten, Tom Tykwer és Achim von Borries. Szereplők: Volker Bruch, Liv Lisa Fries, Peter Kurth, Matthias Brandt. Gyártja: X-Filme Creative Pool.