A szigligeti alkotóháznak már a neve is imponáló, a kastély bejáratánál függő tábla előrebocsájtotta, hogy valóban olyan elmélyülés vár a táborozókra, amit a hétköznapok ritkán adhatnak meg. A JAK-táborban olyan emberek gyűlnek össze, akiket szenvedély köt az irodalomhoz: írók, költők, kritikusok, lelkes olvasók vitatnak meg elméleti kérdéseket már az állomáson.
Három szeminárium is indult az első nap.
Utóbb felmértem az arányokat: az itt lévők zömét a prózaírás (és a szemináriumvezető Darvasi László) vonzotta. Ennek az első alkalmáról mindenki elismerően beszélt, Darvasi alaposan készült a szövegekkel való munkára, profi és korrekt tanácsokkal látta el a szerzőket, akiknek regényrészletet vagy novellát kellett magukkal hozniuk. A felolvasást követően a szövegeket közösen vitatták meg a hallgatók, habár ennek lényegi része valójában az esti iszogatáshoz köthető. A háromórás indító alkalom alatt öt szövegről tudtak közösen beszélgetni. A csoporton van egyfajta nyomás az idővel kapcsolatban, hiszen mindenki megmérettetné írásait a következő napokban. A lírás szemináriumot idén Tóth Krisztina tartja, a jelek szerint hasonló sikerrel, bár a kritikai attitűd erősebbnek mutatkozik ebben a műhelyben, ami sokakat megdöbbentett.
A vonat késése miatt az érkezést követően átvezetés nélkül beestem a kritikaírás szemináriumra, amelyet Visy Beatrix vezet majd a héten.
Itt a legkisebb a létszám, de ez talán előnyére válik, nagyon családias a légkör. Rövid időn belül izgalmas diskurzus alakult ki a kritikaírás elméletéről; nagyon érdekes, hogy milyen kontúrokat vittünk fel a vászonra együtt a témával kapcsolatban, sok karakteres vélemény hangzott el és ütközött egymással.
Többek között velünk volt Szegő János, aki irodalmi körökben elismert kritikus.
De voltak olyanok is, akik fiatal kutatóként nagyon jó meglátásokkal, a tudomány felől közelítve tettek hozzá szempontokat a beszélgetéshez. Voltaképpen kinek szól a kritika? Hasznos-e a kritika? Mennyire engedheti meg magának a szubjektivitást ez a műfaj? Mennyire törekedjen a komplexitásra? Mi a különbség az online felületeken vagy a nyomatott formában megjelenő kritikák közt? Mennyire meghatározó a karakterszám? Hasonlóan izgalmas kérdésekben dúskáltunk, a felvetett szempontok gazdagsága miatt nem is maradt időnk mindent kimerítően átbeszélni.
Rövid kávészünet után gyakorlatibb síkon folytattuk, Bea összegyűjtötte nekünk Deres Kornélia új kötetéről, a Bábhasadásról szóló friss kritikákat, és ezeket egyfajta metakritikai attitűddel, egyesével górcső alá vettük. Nyilván nagy volt a szórás, a szerzők különböző korúak, és teljesen más platformok számára, más-más elvárásoknak megfelelve írták meg a szövegeiket, de épp ezért volt tanulságos ezeket egymás mellett látni.
Én a végére eljutottam oda, hogy több ponton megkérdőjeleztem az eddigi kritikai tevékenységemet.
Ez szerintem nagyon jó, sőt, egyfajta cél lehet a gyakorló kritikusok számára, hiszen a reflexió a fejlődés kulcsa. Azért (is) vagyunk itt, hogy csiszoljuk egymást, véleményt és tapasztalatot cseréljünk, és általában legyen végre mindennek helye, ideje és közege.
A táborban a vacsora sosem pusztán az étkezésről szól, természetesen ez egy közösségi esemény.
Az ebédlőben minden asztalnál élénk beszélgetés alakult ki, ami később sem hagyott alább az este folyamán, de sejthető, hogy nem fog a következő napokban sem. Kisebb-nagyobb csoportok verődtek össze, előkerült a pálinka, és egymás után érkeztek a zsúfolt asztalokhoz a fröccsök és sörök. Hol komolyan, hol kevésbé komolyan beszélgettünk irodalomról, kultúráról, valamint előkerültek a leghíresebb anekdoták is az előző évekből. Mindenki közvetlen és nyitott, de azt hiszem, hogy ez a tudatállapot elengedhetetlen komponense a fesztiválszezonnak. A „nulladik nap” az időt tekintve csak töredék volt, mégis elmondhatatlanul tartalmas, ezek után izgatottan vágunk bele az első teljes napba.
JAK-tábor, 1. nap, Szigligeti Alkotóház, 2018. augusztus 29.
A fotókat Garam Gergő készítette.
