Igor Marojević 1968-ban, a szerbiai (akkor jugoszláviai) Verbászon született. Regényeit, drámáit, novellás- és esszéköteteit főleg a Balkánon és a Pireneusi-félszigeten fordították. Zimonyban és Spanyolországban él kétlaki életet. Számos kitüntetést vett már át, közöttük a Szirmai Károly-díjat is. Ez utóbbit a Beograđanke (Belgrádi csajok) 2014-ben megjelent novelláskötetéért.
A könyv nyolc novellát tartalmaz, mindegyik egy-egy nő egyes szám első személyű elbeszélése.
A nyolc történet időben a huszadik és huszonegyedik század fordulójára tehető, a helyszínek nagy része a széthulló-széthullott Jugoszlávia. A szerzői törekvés alapján a nyolc nő különböző hangon szólal meg. A legjobban ez az első (Férfitörténet), a második (Játék) és az utolsó, Szürkesorozat című novellákban sikerül.
Az első novella hőse, Jovana mint individuum nem létezik, csak a férfiak által.
Ezért is Férfitörténet a cím, és nem „Jovana története”. Jovanának ugyanis nincs története. Ami vele történik, azt nem ő irányítja, hanem az apja, a szerelme, a férje, a fia, a szeretője. A cím nem vezet félre, hanem finom iróniával vonja be a történetet, akár a csokoládémáz a tortát. Mert sztori van bőven. A hagyományosan megalkotott szöveg fordulatokban gazdag. A narráció egyes szám első személyű. Jovana vallomása.
Nem terjengős, szentimentális, hanem mérnöki pontossággal megfogalmazott, tárgyilagos.
Ugyanis a főhős mérnök. Az önreflexiói kíméletlenül pontosak. Az elbeszélés egy felemelkedő részből és egy gyors hanyatlásból áll. Talán túl gyorsan is visszakerül Jovana az anyjához palántázni. Ugyanis hiába a sikeres ifjúkor, a diploma, a karrier, a család, ha kibabrálnak a pasik egy nővel, minden megszűnik, és visszakerül a feudális létbe.
A nő kiszolgáltatott, saját akarattal – maga által alakítható történettel – nem rendelkezik.
A második történet egy rövidebb eseményt dolgoz fel. Egy csapat nyolcadikos fiatal Miona részvételével megalázza egy társukat. Az incidenst éppen Miona veszi fel videóra. Az internetes játékokon felnőtt csajok véres bűntényt hajtanak végre, amiért a felnőttek megtorlása, büntetés jár. A bűnbakot a gyenge Mionában találják meg. A beszélő (Miona) kegyetlen precízióval írja le az alattomos tettüket. Szenvtelen hangon szól a saját meghurcoltatásáról is, mintha mindez édes mindegy volna.
A kiüresedett, lelketlen gyerekek történetének a végén az anya érzelmi reakciójára is ez a válasz a lánytól: „Ne untass most megint.”
A Szürke sorozat című novella formailag is eltér az összes többitől. A szöveg ugyanis pontokba van szedve. A hatvankilenc pontból álló történet elbeszélője egy belgrádi nő, aki a pasijával Berlinbe menekül a bombázások után. Az egyetemet még Belgrádban kezdi el, de hamarosan inkább írni kezd. Különös viszonyban van Ivo Andrić-csal, a modern délszláv irodalom kiváló prózaírójával. Eleinte semmit nem olvas tőle, aztán pedig szinte eggyé válik vele. „67. Volt egyszer egy író, úgy hívták, Ivo Andrić. Azt mondják, elég jól írt, de Ivo Andrić volt a neve. Azt is mondják, hogy enyhén szólva harmadrendű volt a recepciója. Állítólag, hogy különbözzön az általános, elterjedt mintától, az Ivo Mijo Andrić nevet adta magának. Jelentősen fejlődött: a legjobb esetben másodrendű fogadtatásban részesült.”
Igor Marojević finom iróniával megfogalmazott novellája az írásra, a szerb irodalomra, ezen belül önmagára is reflektál.
A Belgrádi csajok alcíme: Nem mindennapi történetek nem mindennapi nőkről. Patócs László az utószóban az alcím játékosságára utalva írja: „az alcím részben megtévesztő, részben pedig tűpontos leírást ad a kötetről. Szerelmi kapcsolatokban őrlődő nők, gyakran a saját hibáiktól függetlenül sikertelenné vált karrieristák, a vágyak vagy épp azok hiányától megcsömörlött, továbblépésre képtelen karakterek – nem nehéz belelátnunk mindezekbe egy bizonyos kortörténeti horizontot.”
Mindegyik történet egy életet meghatározó eseményt dolgoz fel, sokszor nyitva hagyva a szövegtestet.
A nőalakok a férfiak és a férfiak által irányított/írt (lásd Andrić) történelem elszenvedői. Kitörésük sikertelennek tűnik Igor Marojević kötetének távlatából. A novellák kissé melankolikus, vagy egyenesen rideg világa („tűpontos leírás”) nem teljesen pesszimista, a tárgyilagos közlések szintjén tud maradni.
Ahogy Ivana fogalmaz a Szürke sorozat és egyben a novelláskönyv végén: „69. Ez a szívós és szinte mindennek ellenálló nép megmarad olyannak, amilyen mindig is volt. Örökre hasonló marad azokhoz a történetekhez, amelyek őt, a tudtával vagy azon kívül, megformálták.”
Igor Marojević: Belgrádi csajok, fordította Glavinić Vékás Éva, Forum, Újvidék, 2018.
