Az utolsó két nap felhozatala is legalább olyan erős volt, mint az első szakaszé, különösen a nagyszínpadon, ahol sikerült belőni a tökéletes egyensúlyt a popsztárok és az underground előadók között. Ezt a hétfői line-up bizonyította legjobban.
A meleg a délután elviselhetetlenné vált, mindenki árnyékos helyen gubbasztott valami hideg löttyel a kezében, és már szinte senkin sem volt póló. Ennek a problémának az orvosolására számos staffos és helper osztott vizet és slagozta a tömegeket a nagyszínpadnál, ahol négykor lépett fel a Milky Chance.
A német banda igazi örömzenéléssel nyitotta meg a hétfőt.
Többször is elmondták, sokáig úgy volt, hogy le kell majd fújniuk a fellépésüket, de mindannyiunk szerencséjére ez nem történt meg. A Stolen Dance című slágerük tökéletes reprezentációja a diszkográfiájuknak. Ezt a táncolós és könnyed hangzást kaptuk meg több ízben, szájharmonikaszólókkal megspékelve.
A német srácok után napjaink popszférájának egyik legalulértékeltebb női előadója, a szülinapos MØ lépett színpadra.
A dán énekesnő egyedi hangját először a Lean Onban, egy mindent elsöprő nyári slágerben mutatta meg. A Major Lazer-dal tökéletes mintadarabja MØ eklektikus stílusának és olyan műfajokba bele-bele kóstoló dalainak, mint például amilyen a Kamikaze, a Final Song vagy legújabb indie-pop mesterműve, a Sun in our eyes. Koncertjein rengeteg energiát, egyediséget, illetve karizmát visz az amúgy is furcsa számiba, amit élő banda játéka kísér.
Kedden érte el a nyári fesztiválok lépfenéje a Szigetet: a közelgő vihar szele Mad Max-filmekbe illő förgeteggé dagasztotta a rengeteg port, majd pedig öt óra magasságában lecsapott egy gyors zivatar formájában. De még ez sem lehetett akadály a nagyszínpadnak, mivel az utolsó napra az indie-rock kapta a főszerepet.
Ha a tavalyi, jubileumi, 25. fesztivál a hip-hop ünnepe volt, akkor idén az indie-rock és egyéb válfajaié a reflektorfény.
Esőkabátokban, kukászsákokban és fürdőruhákban ropta mindenki a Blossoms tankönyvekbe illő, már-már sztereotipikusnak is nevezhető, ám annál jobban élvezhető, könnyed játékára. A skacok meghozták a brit időjárást a fesztiválra, ami még fülledtebbé tette az amúgy is forró hangulatot.
A gitárközpontú, könnyed indie-ből a sokkal komorabb, melankolikusabb és effektekkel teletűzdelt hangzásba táncoltunk át az esőben a The War On Drugs fellépése által.
Jobb előzenekarokat nem is válogathattak volna össze az utolsó estére.
A 70-es évek hippikorszakának egy modernizált szeletébe kóstolhattunk bele kedden, aminek pszichedelikus dülöngélés és önfeledt, sokszor seggre esésekbe torkolló esőtánc íze volt. Napszúrástól kába és nyári záportól vacogó bódulatban készült mindenki a fesztivál utolsó nagy koncertjére.
A kezdésre már elállt az eső és mindenki tűkön ülve, állva és lökdösődve várta az indie-reneszánsz elindítóit.
Az Arctic Monkeys szinte minden szempontból sokat változott az első lemeze óta, és ez igencsak érződött a koncerten is. Egy nagyon lassú tempójú, szomorkás, letargikus és sokszor félálomba ringató műsort hallgathattunk végig. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul játszottak volna a srácok, épp ellenkezőleg: nagyon jól hangzó, precíz és érdekes szettet hoztak el nekünk, olyan klasszikusokkal teletűzdelve, mint a Knee Socks vagy az Arabella. Viszont az egész koncert alatt távolságtartást és ridegséget éreztem, ami a kevés közönséginterakciónak, a rengeteg fárasztó, végtelennek tűnő jammingnek és a szólóknak volt köszönhető. Utóbbi gyakran megölte a koncert lendületét. Egy füstös klubban vagy az A38 színpadon sokkal jobb helyen lett volna ez a szett, mint a nagyszínpadon. Azonban egy cseppet sem kellett aggódni, mert akinek még benne maradt a boogie a lábában, az hajnalig rophatta a Tesco Disco Monkeys afterpartyján.
Sziget Fesztivál, 5. és 6. nap, Budapest, 2018. augusztus 13-14.
A fotók forrása a Rockstar Photographers.