A Független Irodalmi Napok elnevezésű kamara-versfesztivált 2005 óta minden évben megrendezik. Indulásakor a kapolcsi eseménysorozattól való függetlenedését kívánták ezzel az elnevezéssel kifejezni. Kezdetben különböző helyszíneken rendezték meg, majd 2012-től az ELTE Füvészkertjében álló, hangulatos Pollack-villa ad otthont az eseménynek. Így történt ez idén is.
A Fodor György magyar nyelv- és irodalomtanár, finnugor nyelvész moderálásával zajló beszélgetés központi témái a szerelem és az idő voltak.
A sok oldalról megközelíthető témát minden évben a program egyik résztvevője, Villányi G. András költő, író, műfordító választja ki, és ehhez kapcsolódik először egy kerekasztal-beszélgetés, majd a meghívott szerzők olvasnak fel a témába illő műveikből egy válogatást.
Idén Gulisio Tímea költő, író, festő, audiovizuális előadó, Gyukics Gábor költő, műfordító, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, az ELTE emeritus oktatója voltak a beszélgetőtársak. Villányi G. András elmondta, hogy az idei téma az Orpheusz és Eurüdiké-történet kapcsán merült fel.
Vajon ellen lehet-e szegülni a sorsnak?
„Minden nő hátranézés, újabb Eurüdiké” – hangzott el az idézet egyik verséből, amely kapcsán azt elemezte, hogy ez a hátranézés vajon önsorsrontás is egyben? Fodor György arra utalva, hogy Villányi G. András nagyon komolyan foglalkozik irodalmi munkásságában a japán, a távol-keleti mitológiával, rámutatott, hogy a görög mitológia és a távol- keleti mondavilág szorosan összekapcsolódik. S ha ez az összekapcsolódás így kijelenthető, akkor vajon mi az, amit az istenektől a szerelemről tanulhatunk?
Villányi G. András szerint talán jobban járunk, ha nem tőlük tanulunk, hiszen ők folyamatosan felrúgják a társadalmi szabályokat.
Inkább azt ismerhetjük meg általuk, hogy milyenek vagyunk mi magunk. Nádasdy Ádám arról mesélt, hogy saját szerelemfelfogásához leginkább Shakespeare áll közel. Fiatalkorában Rómeó és Júlia, míg idősebb korában inkább Antonius és Cleopátra szerelme volt mértékadó. Ők felnőttek, esendők. Bár a szerelem annyira ég közöttük, hogy egy idő után már teljesen elvész a mérték.
Szépen rímelt ez a mondat arra az állításra, hogy az istenek nem tudják kontrollálni Erósz hatalmát.
Kortalan-e a szerelem?
Fodor György ezen kérdésére válaszolva Gulisio Tímea határozottan állította, hogy kortalan és nemtelen. Ugyanakkor szerinte ez egy kissé felszínes és túl pozitív megközelítés. Hiszen ez az érzelem a rossz dolgokról is szól; a fájdalom éppúgy alkotórésze, mint az öröm. A lényeg éppen ebben van: a kétféle érzés nem választható el egymástól.
A következő érdekes kérdés a szerelem evolúciójának létezésére vonatkozott.
Nádasdy Ádám szerint ilyen nincs, a görög drámákat ma is olyan érdeklődéssel nézzük, mint régen. Arra a felvetésre reagálva, hogy ő maga rejtőzködni akarna verseiben, Réz Pált idézte, aki szerint prózát írni sokkal nehezebb, mint verset. Akinek nem szándéka a versekben rejtőzködni, az is ezt teszi, hiszen nem szükséges minden körülményt megírnia. Van olyan nyelv, amelyben nem derül ki, hogy a szerelem tárgya férfi vagy női személy. Ilyenkor a költő élhet például azzal a fogással, hogy olyan testrészekről ír, melyek arra a nemre jellemzőek.
Mivel a résztvevők mindegyike foglalkozik műfordítással, adódott a kérdés, hogy vajon mindig vissza lehet-e adni a magyarban azt a fokú, azt a fajta szerelmet, ami az eredeti műben benne van. Gulisio Tímea úgy gondolja, hogy a helyzet éppen fordított, az angol már nagyon hamar a „love” szót használja, nem különböztet meg fokozatokat. A magyar ebből a szempontból sokkal gazdagabb, változatosabb.
Egy nő vizuális emléke szövegileg kötött kell, hogy legyen?
Gyukics Gábor direktben ezt nem örökíti meg, és szerinte akár egy versszakkal is leírható, hogy hogyan néz ki egy nő. A verseiben sokat ír arcokról. Villányi G. András ezen a ponton felhívta a figyelmet arra, hogy az egész beszélgetés során valami nagyon nehezen meghatározhatót próbálnak megragadni. Banalitásnak tartja, hogy a boldog szerelemnek nincs története. Igaz ugyanakkor, hogy elmesélendő történet akkor van, ha nem kaptuk meg azt, amire vágytunk, vagy megkaptuk, de elveszítettük azt.
Erósz az intenciónk alapján vezet minket.
A boldogtalan szerelem szenvedélye vihet mély gondolkodás felé is, mely hasznos gondolatokat szülhet a világról és a létről. Nádasdy Ádám egyetértett abban, hogy az irodalmi művek éppen ezzel foglalkoznak. Ami szerepet játszik, az a szerelem megkapására irányuló vágy, vagy éppen az elvesztésnek a ténye. Gyukics Gábor azzal erősített rá erre, hogy ő maga sosem írt szerelemben verset, mindig az elhagyás pillanatában és azt követően születtek a versei. Gulisio Tímea beavatta a hallgatóságot abba a műhelytitkába, hogy boldog állapotában nem tud írni, az írást, az ihleteket a boldogtalan létállapotok hozzák elő.
Néha szinte tudatosan kelt akár konfliktust is maga körül, hogy az írói létében termékeny lehessen.
A 21. századi emberi kapcsolatok jellemzőjeként felmerült a távolság kérdése, melynek következményeként az emberek egy ideális, szerethető, de virtuális lényt teremtenek maguknak. Ez a japán kultúrára nagyon jellemző.
Villányi G. András szerint a virtuális szerelem is két irányba vihet: a romlás vagy a tökéletesedés felé.
Sokszor másnak látjuk egymást, mint amilyenek valójában vagyunk. Egy elképzelt ideálba vagyunk csupán szerelmesek, ezt némiképp alátámasztja a buddhista gondolkodás azon üzenete, hogy hagyjuk el a jelent. Gulisio Tímea álláspontja szerint valamilyen szinten mindig virtuális a szerelem, mert a másikat sosem ismerhetjük meg igazán. Sokan választják az internetes szerelmet, és olyanba szerelemesek, akit még sosem láttak élőben. Ők valójában félelemből teszik ezt, nem mernek találkozni a másik emberrel. Villányi G. András Sartre gondolatát idézte fel, aki szerint valójában nem is mi vagyunk szerelmesek, hanem egy konkrét személytől elvárjuk, hogy szeressen minket. Ezért hajlandóak vagyunk mindenféle tükröt bevetni, még azt is, hogy mi is szeretjük a másikat. Ha azonban elveszítjük azt a hitet, hogy a másik ember szeret minket, akkor az önmagunkba vetett hitet veszítjük el.
Krúdy Szindbádja került elő a beszélgetés végén, aki örökké a jelenben él, időtlenül hajózik egy óriási szerelemtengeren.
A beszélgetést követően a versek elhangzása előtt, Zarándy Ákos zeneszerző évek óta készülő Ukihashi (Pontonhíd) című, japán témájú, egyfelvonásos kamaraoperájából hallhattunk részleteket. Ennek librettóját egy 19. századi, japán költőnő versei, illetve Villányi G. András által ezekre írt, férfi szemszögből készült saját versei alkotják. Sipos Marianna koloratúrszoprán, Dani Dávid basszusénekes és Bábel Klára hárfaművész előadásában hangzottak fel a hazai fülnek némileg szokatlan hangzású részletek, melyek a Távol-Kelet hangulatát idézték meg.
A költők ezután saját verseiket olvasták fel, Fodor György reflexióinak kíséretében.
Nádasdy Ádám verseiben Fodor szerint finom iróniával átszőtt szomorúság érezhető, ugyanakkor jelen van a világpolgár élni akaró charme-ja is. Villányi G. András versei a természetben menedékre lelő keleti bölcselő hangján szólalnak meg, melyeknek énje rálép a tökéletes nemlét útjára. Gulisio Tímea a moderátor értékelése szerint kegyetlenül őszinte és szókimondó. Ő az örök átutazó, míg Gyukics Gábor versei szemérmetlenül egyszerűek. Szürrealizmus jellemzi őket, egy villanásokban gondolkodó elmét mutatnak egy technokrata társadalom perifériáján.
Független Irodalmi Napok, Pollack-villa, Budapest, 2018. szeptember 16.
A fotókat Talán Miklós készítette.