Szabó Magdáéhoz hasonlóan jelentős és izgalmas női hangokat szólaltat meg a II. MagdaFeszt. Október 5-én, Szabó Magda születésnapján veszi kezdetét a fesztivál, a debreceni Csokonai Színház társulata Az ajtó című produkciót adja elő a nagyszínpadon.
Szabó Magda a magyar irodalomtörténet és Debrecen kultúrtörténetének megkerülhetetlen alakja, emlékére a Csokonai Színház tavaly indította útjára a MagdaFeszt rendezvénysorozatot.
Női alkotók és a női alkotás a középpontban
Az idei fesztivál kiemelt vendége Szalóki Ági lesz, aki október 6-án délelőtt a gyerekeket várja a Csokonai Színház nagyszínpadán tartott koncertjére, aznap este pedig a Dalok szerelmeseknek című sanzonestjével varázsolja el a felnőtt közönséget.
A II. MagdaFeszten is kiemelt figyelmet fordítanak az olyan női témákra, mint a szülés, az anyaság, az alkotómunka és magánélet összeegyeztethetősége. A szülés és gyermekvállalás témáját innovatív színházi eszközökkel dolgozza fel a Tünet Együttes Burok című mozgásszínházi előadása, illetve a Szabó T. Anna szövegei alapján készült Anyajegy, egy felnőtteknek szóló bábszínházi produkció. Szintén Szabó T. Anna meséje alapján készült a Nagyvárad Táncegyüttes Senki madara című táncszínházi előadása, amelyet bátran ajánlanak a 10 év feletti korosztálynak.
Mit ér az alkotó, ha nő, és milyen az alkotás, ha női?
A Teher alatt nő, avagy: itt nem lehet megmaradni esten három színésznő tolmácsolásában hallhatjuk az emigrációt választó Karády Katalin, Fedák Sári és Bulyovszkyné Szilágyi Lilla életének történetét. A XX. század amerikai irodalmának tragikus sorsú alakja volt Sylvia Plath, akinek kultikus önéletrajzi regénye, Az üvegbúra elevenedik meg az Örkény Színház előadásában október 12-én. A MagdaFeszt idei kínálatában azonban nemcsak az irodalom és a kultúra terén kiemelkedő alkotó nők szólalnak meg, a Radioaktív című előadásban a fizika és kémia történetének megújítójaként ismert Marie Curie életének egy szakaszába is bepillantást nyerhetünk.
Milyenek a nők, ha főszereplők?
A MagdaFeszt kísérőeseményei között ismét lesz Szabó Magda Szabadulószoba, éjszakai kulisszajárás Szabó Magda nyomában, előadás a Szabó Magda-hősök pszichológiai típusairól, illetve az Abigél és a Mondják meg Zsófikának kapcsán arról beszélgetnek majd, hogy milyenek az egykori és mai regényhősök, ha épp fiatal lányok.
A fesztivál záróeseményeként a Csokonai Színház társulata Strindberg Júlia kisasszony című drámáját mutatja be a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jeles András rendezésében. A drámában Júlia kisasszony és Jan, az inas felváltva lép áldozat-, majd támadószerepbe, mondataikban végig ott munkál a meghittség iránti vágy, ugyanakkor a gőg, az önhittség, a másik osztályával szembeni ellenérzés is. A darab szerepeit Móga Piroska (Júlia kisasszony), Mészáros Tibor (Jan) és a Csokonai Színházba frissen szerződtetett Hajdu Imelda (Kristin) játsszák.
Borítófotó: Máthé András.