Monumentális kiállítás látható a Várkert Bazárban. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által életre hívott tárlat nem csupán a háború történéseit és a hátterében meghúzódó célokat, illetve hatalmi erővonalakat kívánja bemutatni. A józanság és a méltányosság elvét követve azoknak a féligazságoknak és valótlan állításoknak a tisztázására törekszik, melyeket a háborús propaganda nem csupán a vészterhes időkben, de még a fájdalmas békék megkötése után is kommunikált.
Immár száz éve, hogy véget ért az első nagy világégés, és a nagyhatalmak fegyvereiket letéve tárgyalóasztalhoz ültek.
Ekkor nemcsak egy új világ, de egy újfajta békekötési stratégia is született. A régi, elvetendő dolgok közé került az úgynevezett érdekbeszámításos béke lehetősége. Csupán olyan megállapodásokat sikerült kötni, melyek vészjóslóan vetítették előre egy újabb területi osztozkodás, vagyis egy újabb háború árnyékát.
Az elmúlt száz év mégsem olyan sok, mint először gondolnánk. A mai családokban még szinte mindenki tud olyan felmenőt, aki valamilyen módon részt vett a háborúban. A harcok és az ezzel járó veszteségek nem múltak el nyomtalanul, velünk élnek. Az érintett családtagoknak, a családok által meghozott áldozatoknak is emléket állít a Dr. Schmidt Mária főkurátorságával létrejött kiállítás. Bár szívesen nosztalgiázunk a „belle époque” időszakáról, a boldog békeidőkről – melynek gyors hirtelenséggel vetett véget a folyamatos mozgósítás Európában –, valódi hangulatát, mindennapjait már nehezen idézzük fel.
A traumatikus változásból, a békebeli hangulat eltűnéséből is kaphatunk ízelítőt, ha végigjárjuk a mintegy hatszáz négyzetméteres tárlatot.
„Ez hát a hírhedt XX. század!” – Oláh Gábor költő szavai fogadnak minket az első, éjfeketére festett terembe lépve. Nagyméretű feliratok, idézetek szembesítenek azzal, hogy hogyan gondolkodtak írók, politikusok, államférfiak, uralkodók a háború kezdetéről. Voltak kifejezetten optimisták, mint például II. Vilmos német császár, aki szerint katonái vissza fognak térni, mire a fák levelei lehullanak. Csupán néhány hónapos összecsapásra számított. Babits Mihály ennél jóval realistább volt, úgy érezte, hogy eltűnt a biztonságérzet és a nyugalom a világból. A látogató is így gondolja, mert nyugtalanság fogja el, annyira sokféle gondolat jelenik meg, és érezhetővé válik, hogy egy nagyon vegyes eszmerengetegből tudjuk majd kiválasztani a számunkra leginkább elfogadhatót. Henry Kissinger szavai vezetnek át a következő helyszínre, aki így vélekedett a háború kitörésének okairól: „Az I. világháború nem azért tört ki, mert az államok megszegték, hanem mert betű szerint teljesítették kötelezettségeiket.”
Summum ius, summa iniuria – vonhatjuk meg a párhuzamot, vagyis a jog betű szerinti betartása a legnagyobb igazságtalanságot idézheti elő.
Nem sok lehetőségünk van ezen tovább elmélkedni, mert rögtön a pusztítás nyers valóságában találjuk magunkat.
Megtudhatjuk, hogy egy ló élete a háborúban kétszer annyit ért, mint a katonáé, egészen pontosan 4 fillért.
Ha csodálkozunk is először az óriási kitömött állatpiramison a tér közepén – egy ló hátán egy kutyát, annak hátán egy postagalambot látunk, majd a csúcson egy kanári foglal helyet –, az építmény mégis értelmezhető.
A háború nem csak az emberek életét változtatta meg gyökeresen, de az állatok is bevonódtak a harcokba.
Az adatok szerint 16 millió állat szolgált a csatatéren, és ezt a szolgálatot szó szerint kell értenünk. A ló harci eszközként volt használatos, a beidomított kutyák pedig a kommunikációban vittek fontos szerepet. Lövészárokról lövészárokra jártak, testükre kötve közvetítették a híreket. A postagalambok a rájuk erősített fényképezőgéppel a kémfelvételek készítését is segítették.
A harcokban egy új eszközt vetettek be, a gázt.
A bátor látogató hangeffektek és furcsa szagok kíséretében léphet egy valódi harcmezőt bemutató terembe. Fapallókon át lehet közlekedni, a sáros földön bugyog a víz vagy a vér, elhagyott harci sisakok hevernek a földön.
Hirtelen testközelbe kerül a háború a maga naturalitásával.
A születőben lévő új világ a nők életében is óriási változásokat hozott. A Budapesti Hírlap 1915-ben megjelent egyik lapszáma szerint a háború az asszonyokat is katonává avatta. Igyekeztek is minden téren kivenni a részüket a háborús hétköznapokból. Háborús főzőkönyvben láthatjuk a szűkös lehetőségekhez igazított recepteket, és megismerkedhetünk a háborús konyhai eszközökkel.
A kiállított gyermekjátékok egyszerűek, igazodtak a lehetőségekhez.
A terem üzenete szerint Verne Észak és Dél című regénye a népszerű olvasmányok közé tartozott. A háborús szerepvállalással párhuzamosan indult el az a folyamat, amely a női feladatok és jogok újragondolását kívánta, ezzel egy nagy felirat is szembesít minket. Dr. Aletta Jacobs, Hollandia első női orvosa 1915-ben tett nyilatkozata szerint:
„A nők hamarosan politikai tényezők lesznek.”
Óriási harangok fogadnak minket a következő teremben, ahol tükrök segítségével sokszorozzák meg őket. A mozgósítás nagyon komoly méreteket öltött a hátországokban, és kezdetekben kitörő lelkesedésre talált a nemzetekben.
Mindenki részt akart venni a háborúban, a bevonulás cél és dicsőség is volt egyszerre.
Ennek a hazafias lendületnek a visszatükröződését láthatjuk például a kiállított hadimozsarak feliratozásában (Pro Patria, Pro Gloria), az első világháborús emlékgyűrűkön, a családi dísz- és emléktárgyakban vagy a hímzett terítőkben.
Megdöbbentő és egyben félelmetes élmény végigsétálni az életnagyságú, teljesen valósághű lövészárkon.
Az eleinte pompázatos harci díszben küzdő lovasság a harcok eldurvulásával és a gyilkolás automatizmussá válásával akár hónapokra is a lövészárkokba kényszerült, ahol szinte vakondok módjára éltek a férgek társaságában. Gyalogsági felszerelések bemutatására nyílik itt lehetőség, és azt is láthatjuk, hogy milyen imakönyvek kísérték a katonákat. Fekete-fehér fényképek idézik fel a katonaéletet.
Ha még nem veszítettük el a bátorságunkat a háború ilyen mértékű átélhető közelségétől, akkor egy igazi fegyverarzenál is vár ránk a továbbiakban. Ahogyan folyamatosan nőtt a harcoló felek között a távolság, úgy tökéletesedtek a harci eszközök is. Ágyúkat, géppuskákat, aknavetőket szemlélhetünk meg. A katonaviselet is változott, egyre fakóbb színűek lettek az egyenruhák. A könnyű katonasapkát felváltották a fejnek komolyabb védelmet biztosító sisakok, bár teljes biztonságot ezek sem nyújtottak, láthatunk is egy csákánnyal átszúrt darabot.
Thomas Mann találó idézete a háborús propaganda erejét bemutató terem mondanivalóját foglalja össze:
„A jelenlegi háborút nem csak a katonákért és az üzletért, hanem a gondolatokért is vívják.”
A központi hatalmak és az Antant egyaránt nagy erőkkel biztatott a bevonulásra és a harcra. Az Antant leginkább a gyűlöletpropagandát erősítette. Ennek következtében a Német Császárságot és az Osztrák-Magyar Monarchiát főellenséggé kiáltották ki. A harcolók lelkére, érzelmeire is hatni akartak, hogy céljaikat eredményesebben tudják elérni.
A plakátok remekül kiszolgálták a háborús propagandát, de észlelhető, ahogyan a használati tárgyak felületeit is elfoglalta a háború.
Dísztányérok készültek Egyesült erővel felirattal, kancsókon láthatjuk II. Vilmos és Ferenc József arcképét, bögréken köszönnek vissza a központi hatalmak vezetőinek arcai és nevei. A propaganda nem csak az utcákon érte el a lakosságot, de beférkőzött az otthonok falai közé is.
Az új világ megszületésével 1918-tól a glóbusznak új ura lett, az Amerikai Egyesült Államok vezető hatalommá vált.
A kiállítás fő üzenete az első világháborúval kapcsolatosan, hogy azt egy tragikus testvérháborúnak kell felfognunk, ahol olyan nemzetek is háborúztak egymással, akiket a háborúskodást megelőzően közös, fontos dolgok kötöttek össze. Ezek a nemzetek a háború négy éve alatt Káinként és Ábelként küzdöttek egymással a csatamezőkön.
Természetesen nem hagyható el a veszteségek számbavétele sem. Nem is marad adós ezzel a tárlat.
Mellbevágóan szembesít az emberveszteségekkel a Halottak Terme, ahol óriási tükrök segítségével sokszorozzák az amerikai katonai temetőkre emlékeztető sírkövek sorát. A teremben szélfújást és harangzúgást hallunk. Zsidó és keresztény katonák együtt nyugszanak a jelképes sírokban, a sírköveik hátán olvashatjuk haláluk körülményeit. Budapestiek, vidékiek és ma már határon túlinak számítók is vannak közöttük. Sokuknak a háború csupán néhány hétig, hónapig tartott. Hátborzongató belegondolni az emberveszteségek számába.
9.065.000 hősi halottról és 7.751.503 eltűntről illetve hadifogolyról beszélhetünk az összes részt vevő nemzet vonatkozásában.
A kiállítás számba veszi a trianoni béke okozta veszteségeket is, melyekről már sokat hallottunk-olvastunk, mégis megdöbbentő a feliratokon szembesülni a számokkal: az ország területének 67%-át, sóbányáink 100 %-át, vasútvonalaink 58%-át és erdeink 89 %-át veszítettük el a párizsi tárgyalóasztal mellett. A „miért?” és a „mi volt az értelme az egész háborúnak?” kérdései automatikusan megfogalmazódnak a látogatóban.
A kiállítás egyértelműen az érzékeinkre akar hatni – időnként meglehetősen hatásvadász módon.
Ezeken keresztül ránt bele minket mindabba a borzalomba, ami ezalatt a négy év alatt Európában történt. Nagy kár, hogy meglehetős információhiányban hagyja a látogatót. Az érdeklődőt vezető feliratok a háborúról született gondolatokat idézik, a kiállított tárgyakról nem tudhatjuk meg, hogy azok mi célt szolgáltak és honnan származnak. Sajnos magam sem tudtam, hogy született egy, a kiállítási tárgyakat részletesen megnevező kísérőhonlap. Mindenképp azt javaslom, hogy ha van rá lehetőségünk, a telefonunkon hívjuk be ezt az oldalt, és használjuk a kiegészítő információkat a jobb megértés érdekében.
A feliratok hiánya a teremben azt sugallja, mintha a kiállítás mögül hiányozna az alapos kutatómunka, erre azonban rácáfol a már említett honlap, illetve a főkurátor által írt rendkívül alapos és információban gazdag füzet, melyet a tárlat helyszínén vásárolhatunk meg. A belépők átlagoshoz képest magasabb árát figyelembe véve, ez azonban már olyan anyagi terhet ró a látogatóra, amely alól mentesíthető lenne, ha mindezekhez az információkhoz az arra rendelt helyen, a kiállítótérben juthatna hozzá.
Az Új világ született – Európai testvérháború 1914–1918 című állandó kiállítás a budapesti Várkert Bazárban tekinthető meg.