Game over
Nyár. Lusta ívekben vibrál a dombok közt kanyargó országút. Repce és napraforgó, amerre a szem ellát. Sárga szín dominál idén nyáron. A feszes szárú napraforgók, mint kíváncsi bakfisok, nyújtogatják fejüket a horizont felé, nem akarnak lemaradni semmiről. Harangszót hoz a falu felől a szél, arra figyelnek. Könnyű nyári zápor nyújtott nemrég felfrissülést, a repce jellegzetes szaga döglött halként lebeg a határban.
Néhány vadászles áll az erdőszélen: vézna, csálé robotok, amiknek kifogyott az akkumulátoruk, ezért megálltak. A sárga virágtenger mögött traktor mászik a dombra. A kirepedezett műbőr ülésben nagyokat rugózik a sofőr, a rázkódástól többször meg kell igazítania a műszerfalba szúrt műanyag virágokat.
Hamarosan beér a faluba, jéghideg kisfröccsöt fog inni, vidáman tekergeti a kormányt, a közszolgálati rádió egész órás szignálját fütyüli, meglehetősen hamisan, a készülékkel együtt. Az öreg traktor jóízűen böffent fel füstpamacsokat minden gázadásnál. A falu szélén patak csordogál, a patakparton kiparcellázott konyhakertek, kukorica, dughagyma, krumpli, ribizli illatozik mélyeket.
Az egyik kiskert végében szerszámos bódé, előtte férfi alszik a padon. Pólója alól kilátszik nagy, szőrös hasa, mellette a földön borosüvegen csúszik meg a napfény, a fél kortynyi felmelegedett olcsó borban légy fuldoklik. A férfi hangosan horkol a bortól, ébredezni kezd a traktorzúgásra, a hang irányába int, majd visszahanyatlik a padra: csupán a test kötelező rutinjai működnek, mint légzés, szívverés, pislogás, némi perisztaltika.
Nemrég eső esett, ózonillatú a levegő, hűvös, erjedt földszagot lehel a táj. A kocsma előtt rozsdás biciklitartó, a csövek közé öreg bicikliket ékeltek: az első kereküket tették a bordák közé, de nem láncolták, vagy lakatolták le azokat, minek is. Faluhelyen mindenki tudja, melyik bicikli kihez tartozik, nem kockáztatnak meg egy lopást, hogy aztán hónapokig, évekig hordja a bűnös a stigmát. Az egyik jármű kormányán szatyor fityeg, üres hasában nagy kapukulcs alszik.
A kocsmában meccs hangjait hallani, a szomszéd ház felől betonkeverő monoton, ütemes mormogását. A meccs közönségének folyamatos füttyögése, kiabálása összemosódik a betonkeverő hangjával, mintha annak szurkolnának, hogy jobban húzzon majd az anyag, jobban terüljön a massza.
Odabent hűvös, savanyú italszag árad a bútorokból, a falakból. A régi meztelen nős naptáron sárgára fakult a modell műtermi mosolya. Két fiú kólát iszik a pultnál, ünneplős ruhában vannak, nem tudni, hogy templomból jönnek, kórházi látogatóba mennek, vagy csak felvették a szép ruhát, hogy kicsit megjárassák az utcán. A kisebbik többször a meztelen nős naptárra sandít, kipirosodva nyeldesi az édes fekete italt, cigányútra megy, köhécselni kezd, orrába böfögi a szénsavat. Erre egy elhasznált férfihang szól a helység mélyéről a gyerekhez, besül egy negyvenéves poén, tompán leesik és elgurul az asztalok alá. A könyöklős, magasított, talponálló asztalok kissé roskatagok, a harmincévnyi bódult könyöklés elfárasztotta a bútorlapot, felfeslettek az élfóliák. Fröccsszagú büfögések és a keserű gyomorsav kipárolgása, az olcsó arcszesz és a karcos, maró szájszag kikezdték a tapétát, hervatagon lógnak a virágminták. A tévében híradó megy, monoton női beszéd váltja fel a fociközvetítést. Lelassulnak a szotyolázó szájak. A tévé mögötti ablak az utcára néz, busz robog el a kátyús aszfaltcsíkon, nagyot zökken az ablak előtt.
Fekete Mercédesz gördül a kocsma elé, hangos zene szól az utastérben. Kacagó lányok spriccelnek ki a kocsiból, közösen szelfiznek a kocsma előtt. Gyönyörűen mosolyognak. Az utcán megállnak az idősebb asszonyok, szorítanak egyet a szatyorfüleken, megfeszülnek a masnira kötött műanyag kendők a fejeken. A sebhelyes úton macska szalad át, az árokparton megáll, az érkezőket figyeli, nagyot ásít, továbbmegy. Újabb busz érkezik tele utassal, a kíváncsiság, mint egy harckocsi stabilizátora, a kocsma felé fordítja, mintegy célon tartja az utasok unott, álmos tekintetét.
Három lány érkezik fehér pólóban, farmerban, karjukon kistáskákkal. Belépnek az ivóba. A pólón felirat: Game over. Villognak az érkezőkön az ékszerek. Feltűnőre sminkelt aranyos tucatarcok, egyikük alacsony, vékony, kissé kedvetlen, a másik kettő kissé molett, utóbbiak gyaníthatóan kissé italosak már. Mindhármuknak jól áll a nyár, az egyforma póló, a leánybúcsú, jól érzik magukat a bőrükben, szépek és egészségesek, mint akikben Isten végleg felkapcsolta a villanyt. Szinte táncikálva, pipiskedve csevegnek. A törzsközönség a lányokat nézi, kihúzza magát a műbőr borítású széken, egyik lábát átveti a másikon.
Az egyik törzsvendég (ötvenes kőműves agglegény) elfordul, hagyják őt békén. Kényszeredetten a tévét figyeli, amiben épp reklámok mennek, látni rajta, hogy nem a mosóporok érdeklik. Nagyon is nézné a fehér pólós lányokat, nagyon is meglesné a feszes testeket, a kerek tájakat, megbámulná a völgyeket, dombokat. De nem néz arra, egészen belepirul a nem oda nézésbe, úgy hallgatja a kezelőorvosok és gyógyszerészeket emlegető reklámarcot, mint valami prédikátort a hívő. Görnyedten ül, izzad a tenyere, fénylik a homloka, ujjait morzsolgatja ölében, mind a tíz lábujját megfeszíti a kicsámpázott munkáscipőben. Retteg attól, hogy megszólítják a fiatal lányok, hogy valamit szerepelnie kell; hallott már sok lánybúcsús játékról, vicces feladatokról, amikkel megszólítják az idegeneket.
A lánybúcsús fiatal nők ragyognak, mosolyognak. Nem mennek egyből a pulthoz, a kocsma közepén megállnak, azon tanakodnak, mit igyanak. Hogy nem falubeliek, egyből látszik: magáznak mindenkit, aki a helységben van, a bentiek visszamagázzák őket. A két szép ruhás fiú kólásüveggel a kézben elvonul a pulttól, összenéznek, majd a lányokra, majd újra egymásra, ebből mi lesz.
A köpcös csapos, mint akinek már semmi újat nem lehet mutatni, unott mozdulattal a pultra könyököl, félretolja az öreg söröskriglit, amiből az egyliternyi zacskós műlevest issza minden délután, és homlokráncolva az érkezőkre néz. Amazok a tükrös polcokon sorakozó röviditalos palackokat fürkészik szakértő magazintekintettel, majd jégert isznak, az eltartott kisujjak kacéran feszülnek a keserű íztől, kólát nyelnek kísérőnek. Héliumos lufi kerül elő az egyik ridikülből, belekortyolnak a lányok a gázba, majd mulatós nótákat kezdenek énekelni vékony, hamiskás kórusban.
A második dal után egy másik női táskából (olcsó Louis Vuitton-hamisítvány, a második i-betűt már félig lerúgta a repedezett műbőr) fénykép kerül elő. A fotó a vőlegényt (harmincas pufók hivatalnok) ábrázolja gyerekkorában. Olló kerül elő, a fotót darabokra vágják. A darabokat a leendő feleség rakja össze hangos heherészés közepette. Miután végeztek, kurjantanak, újabb korty a héliumos lufiból, újabb cincogós lakodalmas nóta. Jókedvűek a törzsvendégek, kevés kivétellel vidáman iszogatnak, örülnek a műsornak. Az egyik lány petrezselyemcsokrot vesz elő. A kocsmában ülőkhöz sétál mosolyogva, a feladat szerint el kell adnia a zöld fűszernövényt, és egy italt kell vásárolnia a bevételből. Vigyorognak a vendégek, aprópénzek kerülnek elő a nadrágzsebekből és a kopott pénztárcákból. 740 forint jön össze. Közös kurjantás, hélium, mulatós nóta. A csapos nagyot kortyol a korsóban feloldott liternyi zacskós levesből, közben a lányok melleit nézi, mellékesen, hűvös tárgyilagossággal. Három kávét kérnek Game overes pólókban ugráló cicik, aprókat böffent a pult mögött könyöklő férfi, miközben megtömi a kávégépet őrölt kávéval.
Utolsó feladatként szerelmes verset kell költenie a menyasszonynak. Kávét szürcsölve írnak fel szavakat egy papírra, amikből aztán vers kell összeálljon, egy szürreális szerelmes vers. Kutács, szotyi, devizahitel, nokedli, féktáv, ilyesmik.
Huszonöt szó kerül a noteszlapra, a vers megszületik, felolvassák, hangosan örülnek a lányok. Közös szelfi készül. A fotó bal felső sarkában egy férfi látható, másfél méterről nézi a tévét, az nem látszódik a fotón, hogy közben előre-hátra dülöngél izgalmában. A menyasszony és barátnői fizetnek, ruhát igazítanak, kurjantás, hélium, lakodalmas nóta. Hangosan csapódik az ajtó utánuk. Mit jelent az, hogy Game over, kérdezi a csapos az egyik szép ruhás fiút.
Borítófotó: Török János
