Ádám Anna képzőművész, stylist, make up artist koncepciója alapján és rendezésében mutatták be a MU Színházban a sorry not sorry című performanszot, amely a Biblia szexualitással foglalkozó erkölcsi tanításainak örökségét, jelenkori társadalmi vetületét vizsgálja egy koreografált kiállítás és három kurált táncszóló formájában.
Így szólt az előadás beharangozója, mely azt vetítette előre, hogy Ádám Anna és csapata egy olyan örökké aktuális témával foglalkozik, mely a mai napig rengeteg kérdést és dilemmát vet fel. A megvalósításban frissen végzett fiatal táncművészek működtek közre, Farkas Gergő, Lukács Levente és Kiss Rebeka Petra. Ötletüket a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programja támogatta. Sajnos messziről kell indítanom, hogy az olvasó számára érthetővé válhassanak az előadás során látottak, és ehhez mindenképpen szólnom kell azokról a keresztény szexuáletikai kérdésekről, amelyekre a darab épít. Mindehhez hozzá kell tennem:
alapos előzetes rákészülés és kutakodás ajánlott a befogadó részéről ahhoz, hogy úgy érezhesse, megértette a látottakat.
A keresztény szexuális etika alapvetései a következőkben foglalhatóak össze. A szexuális egyesülés csak a házassági köteléken belül helyes. A homoszexualitás eltér a normalitástól és Isten akaratától. Fontos cél a tisztaság, ezért szükséges a vágyak, a fantázia, a cselekedetek megtisztítása és tisztán tartása. A tisztaság fogalma azonos az Isten akarata szerinti szexuális viselkedéssel. Akik nem élnek házasságban, azoknak önmegtartóztatást kell gyakorolniuk, az élet lehet teljes aktív szexuális élet nélkül is. Érezhető ebből a rövid áttekintésből is, hogy az előadás által felvetett kérdések teljesen adekvátak, gondolkodni kell arról, mennyire érvényesek ezek a hittételek a XXI. században, mit lehet kezdeni a Szentírásban leírt normalitástól való eltéréssel, és az tényleg valami olyasmi-e, amit nem normálisnak kell minősítenünk.
Azt bizonyosan kijelenthetjük, hogy a kereszténység alapvetően nem ítéli el a szexualitást.
Azonban házassági köteléket kíván meg hozzá, és azt a házas felek közötti szerelem legbensőségesebb kommunikációjának tartja. Egyben megköveteli a szexuális egyesülésben megtörténő önátadást is a felek részéről. Ezért elítélendőnek, vagyis bűnnek tartja az önkielégítést, mert az azt végző személyre irányul, így eltávolít Istentől. Nincs benne másik személy, másik test és szív, akivel az önátadás megtörténhet.
Egy sokkal bonyolultabb téma a homoszexualitás kérdése.
Erről forradalminak számító könyvet írt 1997-ben Birtalan Balázs fiatalon elhunyt költő, író, terapeuta, aki maga kispapként is tanult, de társai homoszexualitása miatt kiközösítették. Halállal lakoljanak? című könyvében részletes tárgyalását adja annak, hogy hogyan látja a Szentírás fényében a homoszexualitás értelmezését.
Fő tézise, hogy az ilyen jellegű kapcsolatokról nem lehet kijelenteni, hogy azok eleve rosszak, így az sem mondható, hogy a homoszexualitás eleve bűn lenne. A homoszexuális embert szerinte kizárólag szexuális preferenciája különbözteti meg a többiektől, bármilyen más eltérést kizárólag a társadalom előítéletes viselkedése eredményez. Ezért erkölcsi megítélésben mindez nem mondható rossznak, így bűnnek sem minősíthető.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kegyelem eszközei az Egyház kezében vannak, így neki kell közeledni a homoszexuálisok felé.
Konkrét javaslatokkal is előáll a helyzet megoldása érdekében: a múlt tisztába tétele, bocsánatkérés a homoszexuálisoktól az eddigi elítélésük miatt (ide értette a holokauszt áldozatait is), a hívek és a gyóntatók felvilágosítását ennek a kérdésnek a megítélésében, evangelizáció és pasztoráció szervezését is fontosnak tartotta a számukra. Az elköteleződni kívánó párok kapcsolatának megáldása szintén egy sarokköve volt a javaslatainak. Igazolta írásában azt is, hogy a meleg párok elköteleződési szándéka mindenben megfelel a Liturgikus Lexikon fogadalom kifejezésre adott meghatározásának.
A Biblia által felállított szexuáletikai szabályok mai világra való átültethetősége, érvényessége folyamatos gondolkodásra ad okot a Katolikus Egyházon belül is, II. János Pál pápa felújította VI. Pál 1968-as, Az emberi élet címet viselő enciklikáját. Komoly viták folynak a mai napig is az abortusz, a mesterséges megtermékenyítés, a lombikprogram és a fogantatásba harmadik személy bevonását elősegítő kezdeményezésekről is.
Ádám Anna koncepciójának központi eleme a kert, mely a Paradicsom, a testi örömök, a jólét szimbóluma.
Három ilyen kertet álmodott a játéktérbe, ezeket Tiltott kertként, Belső kertként és Titkos kertként nevezte el. A színházterembe belépve számomra riasztóan hatott az a rendkívül erős tömjénszag, mely az első percekben nagyon zavaró volt, de mindenesetre jól érzékeltette azt, hogy a szexuáletikai tanítások mennyire nyomasztóak is lehetnek, szinte fullasztóan is hathatnak ránk.
Az előadást állva nézhettük végig, ami nem volt szerencsés megoldás abból a szempontból, hogy a színpad és a nézők azonos magasságú térben helyezkedtek el.
Így, ha egyszerre több színpadon is zajlottak az események, sokszor nehéz volt olyan szöget találni, ahonnan az összetorlódott nézőktől két ellentétes irányú színpadot is látni lehetett. Egy színházi tér és egy kiállítótér olvadt itt össze, a három táncos három különálló színpadon dolgozott, a színpadok közé pedig különböző installációk kerültek. A három fő téma, melyet a táncosok bemutattak: az első a szabályok megkérdőjelezése és az ekörül folyó őrlődés, vívódás folyamata, a vágykontroll hullámzása, folyamatos összeütközése, a második maga a bűnbeesés, a harmadik pedig a vezeklés, bűnhődés, szégyen, megbánás, megtisztulás folyamata volt.
A színpadok közé elhelyezett installációk között láthattunk egy szárnyas triptichont, melyen az édenkerti állapot idéződött meg, és egy virágoskertet is. A táncosok színpadi jelenlétét is kiegészítették különböző tárgyak, melyeket ők időnként bevontak előadásukba. A zene váltakozó volt, a technó és a már-már pszichedelikus zenéket liturgikus dallamok váltották.
A művészek egyszerre több érzékünkre is hatottak, nem csak látásunk, de szaglásunk és hallásunk is bevonódott a folyamatba.
A résztvevők kiválóan mutatták meg, hogy mire lehet képes egy táncos a teste segítségével, mennyi minden elmondható, kimutatható a mozdulatokkal. Ami nem tetszett, hogy ezt sokszor rángatózásnak ható mozdulatokkal tették meg, ami nyilván nem áll távol a lelki tusát vívó ember ábrázolásának elképzelésétől, de számomra egy idő után már inkább megterhelő volt, mint kifejező. A darab nagyon lassan indult el, a szabályok börtönébe zárt embert alakító táncos, Farkas Gergő percekig csak le-fel mászkált a színpadon, egy idő után ez unalmassá vált, és a nézőket inkább a teremben való nézelődésre késztette. Később változatos és dinamikus lett a tánca, aminek egy részét a vele szemben lévő színpad közeléből már sajnos nem láttam.
Amit mindenképp kiemelnék, és igazából ezt vittem haza magammal megmaradó emlékként, az Kiss Rebeka Petra előadásának utolsó fázisa, amely a megtisztulásról szólt.
Rendkívül érzékletesen és hatásosan, szép mozdulatokkal, teljes átéléssel mutatta be táncának a bűnök lemosásáról és a megtisztulásról szóló részét.
A színpadára állított fém kádból kiemelt színes virágokkal, levelekkel mosta át magát, majd tekintetével végigpásztázta a közelében állókat, mintha azt a kérdést tette volna fel, hogy az elvégzett rituálé valóban megtisztította-e őt a bűneitől, van-e valóban megbocsátás a történtekre? Annak ellenére, hogy a performanszának címe rendkívül nehezen értelmezhető – Proszociális kancsó –, előadásmódja egy komoly és ígéretes tehetséget villantott fel. Ezt a harmadik színpadot vizuális szempontból is kiemelném, mind a dekoráció, mind pedig a táncos ruházata nagyon harmonikus, kifejező és kifejezetten szép volt.
A darab részét képezte egy tárlatvezetés,
melyet a magam részéről nem volt türelmem megvárni, mert az ígért 3-4 perces szünet erős húsz percesre húzódott, és senki nem közölte az előadói térben várakozókkal, hogy miért a csúszás, és mire lehet számítani. Így többen is lassan inkább leszivárogtak a földszintre. Egy kicsit több udvariasság a nézők felé elősegíthette volna, hogy többen megvárják az ígért tárlatvezetést.
Az alkotók oldaláról elismerést érdemel, és mindenképp pozitívum a részletes leírás, amelyet a nézők számára – a látottak megértéséhez – az előadáshoz biztosítottak. Komoly negatívum azonban az, hogy a fentebb már említett alapos nézői rákészülés és a kézhez kapott információs anyag nélkül az előadás nem lenne világos. Túl sok magyarázat szükséges hozzá, hogy megértsük az alkotók üzenetét, és emiatt számomra összességében az a kép alakult ki, hogy a sorry not sorry előadás meglehetősen öncélú. Amit, higgyék el, tényleg őszintén sajnálok.
Ádám Anna: sorry not sorry. Rendezte: Ádám Anna. Táncosok: Farkas Gergő, Lukács Levente, Kiss Rebeka Petra. MU Színház, Budapest, 2018. október 13.
A borítófotót Mudra László készítette.
