Huysmans
mikor kezdődik a ballépések láncolata?
mikor adod tudtára a nőnek, akit nem szeretsz, hogy nem szereted és nincs értelme tovább szenvedni?
mikor adod tudtára a nőnek, akit szeretsz, hogy lenne értelme megpróbálnotok?
mikor szeded össze az erődet, hogy otthagyd az elviselhetetlen munkahelyed?
mikor maradsz először vele csak azért, mert nincs kedved tovább keresni?
mikor mész egyetemre a „legkisebb ellenállás” elvét követve, csak azért, mert „ugyan mi máshoz értek”?
mikor nyom be a nagyi ismerősön keresztül egy kvázi elit iskolába?
mikor megy be apád, ahogyan írva vagyon (nem a te szent könyveidben) anyádhoz?
mikor száműzi sztálin a nagyszüleidet leendő lakóhelyedre?
mikor szüli meg ábrahám izsákot?
mikor mondanak ki a kezdetben valami igét? misztikusok és kabbalisták annak idején megírták,
hogy ha valamit az elején megfordítunk,
minden mást újra lehet csinálni, sőt újralátni,
újramondani, újrahallani, újragondolni és újraérezni.
szóval egi, anyátok,
egi!
Az entrópia hírei
mindenki jó valamire
mindenkinek van valamilyen tehetsége
valaki például hátulról halkan elő tud lopakodni
valaki meg tudja fogni a kezedet csendben
valaki pedig meg tudja őrizni
azt hogy milyenek voltunk
mielőtt megváltozott volna minden
pont egy pillanattal előbb
egy párhuzamos világegyetemben
minden kórház zárva van
egész éjjel lehet az utcákon mászkálni
és bámulni a gigantikus kültéri képernyőket
amelyeken kizárólag Animal Planet megy
egy műsor arról hogy mit álmodnak a lajhárok
mielőtt felébrednének
pont egy pillanattal előbb
pár ezer szó maradt mindössze
pár millió betű
néhányszor tíz liter
(igazolni a jó hírnevet)
néhány utazás
minimális számú érintés
egy-két pillantás
egy tucat nedves párna
és olvasatlan útmutató
arról hogy kellett volna csinálni
mielőtt eltűnnénk
pont egy pillanattal előbb
Jarosenko
Reggel tízkor papírokat vágok hosszú vékony
csíkokra.
Korábban, nyolckor, egy férfi olyan arccal, mint
a „Delfi” bemondójáé,
arról beszélt valakinek telefonon,
hogy mennyire elege van valamilyen
Szergejből, aki egymás után négyszer is felhívta.
Miután befejezte a beszélgetést, azonnal hívott
egy másik számot, hogy újfent megossza
ugyanezt a történetet.
Korábban, hétkor, csináltam magamnak egy
szendvicset, mint kiderült, romlott felvágottból,
és a hét maradékára gondoltam. Ebben mondjuk
nem vagyok teljesen biztos. És, tudják, szeretem
a sajtos felvágottat.
Azt a főtt kolbászt kis sajtgolyókkal.
Halványsárga, olvasztott, semleges ízű darabokkal,
amelyek ezzel a pszeudohús borítással együtt
megismételhetetlen ízt produkálnak.
Ha friss a kolbász,
és a kenyér is friss,
amire ráteszed,
kevés finomabb dolog létezik ennél.
Rólam, tudják, azt mondják,
hogy rejtőzködöm,
és egyáltalán nem mutatom, milyen vagyok,
hogy konstrukciók mögé bújok
és nem mutatkozom a nyilvánosságnak.
Én pedig, tudják, azt gondolom,
hogy egyrészt igazuk van,
másrészt pedig teszek én erre a nyilvánosságra
egy nagy, romlott szál kolbászt.
Ilyen egyszerű ez.
A kenyérnek frissnek kell lenni.
Szergejnek elég egy telefonhívás.
A papírcsíkok nem egyenlő hosszúak és szélesek.
Még korábban, négy órakor, aludtam.
Kettőkor is aludtam.
De éjfélkor nem aludtam.
Amikor darabokra esünk majd szét az éjjeli országúton,
belekre, kis sejtekre, Petri-csészébe,
és a gondolatokat se lehet már visszagombolyítani,
mond-e majd valamit a büntetőjogászoknak
az utolsó oldal, amit elolvastunk
egy érdektelen, random könyvből,
vagy a szám, amelyiknél mindig megállt a lejátszási lista,
vagy az utánunk maradt telefonról
tárcsázott utolsó telefonszám?
Az utolsó poszt a Facebookon?
Például ez.
Aquitania
a fekete hóval borított
üvegmezőn
huszonnégy holdnyi területen
fut egy kékszárnyú infarktus előtti nyúl
ugrál, cikkcakkban halad, értelmetlen kanyarokat leírva
majd visszatér és újra
váltogatja a lábát
mintha nem lenne ennél
semmi fontosabb
az egész fekete világon
nagymama visszahív a csúszdáról
azt mondja ideje megebédelni
azt mondja már csupa víz vagy
érdekes honnan tudja vajon
olyan messze fekszik
semmit sem lát és semmit nem
érez
a házad mellett elhaladva
hirtelen kedvem támadt bemenni
hogy elmondjam neked
hogy alakult minden
de meggondoltam magam
ha érdekel
akkor már tudod magadtól is
ha meg nem
akkor meg én aztán úgyis mit
ha felszállunk valami repülőalkalmatossággal
de nem nagyon fel
csak olyan normális magasságig
akkor lehet látni hogy nem csak ugrál
hanem ír
a fekete üvegjégre
fehér ceruzával
„minden, ami kell – körülvesz téged”
jó nyúlnak lenni
Fordító: Kis Orsolya
Borítófotó: S.err
