Dobos Dániel Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál (Bartók World Competition) zeneszerzői fordulójában – közölte a Zeneakadémia.
A díjakat vasárnap adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Az ünnepségen a pályázatra érkezett legjobb művek Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el. A II. helyen Szang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázó, Dongryul Lee és Stark János Mátyás érdemelték ki.
Több mint kétszáz, a kiírásnak megfelelően 40 év alatti komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett verseny 2018-as fordulójára.
A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű (5-6 perces szóló zongoradarab) érkezett a pályázatra. A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is. A Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri tagja volt Unszuk Csin zeneszerző, Andrej Korobejnyikov zongoraművész és Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a verseny művészeti vezetője.
Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója.
A fiatal alkotó 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést.
A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.
Dobos Dániel kapta a Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb eredményt elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját is, így a szerző munkája elhangozhat a 2019-es évi MINI Fesztiválon.
Forrás: MTI, borítófotó: Daily News Hungary