Organikus dallamok hullámoznak zárt szemhéjak mögött, miközben az elektronika finoman körbefonja az atmoszférát megteremtő, hömpölygő hangfolyamot. Mikor már képes voltam kinyitni a szemem Yank új projektjének koncertje után, nem gondoltam volna, hogy néhány hét múlva mesélni fog nekünk. Herold Jánossal, azaz Yankkal beszélgettünk. Nem csak zenéről.
KULTer.hu: Doboltál már metálzenekarban, sokáig fő projekted volt az elektronikára épülő iamyank, most pedig az Atreyu’s Horse ambient projekt kapcsán hallunk rólad a legtöbbet. Mi az átjárás ezek között?
Ezek, habár időrendben egymás után következnek, nem egymás utáninak tekintem őket, mert mindegyik folyamatosan jelen van, csak máson van a fókusz. Mintha faderek lennének, amiket tologatok, hogy az egyik most jobban érdekel. Sosem szűnik meg teljesen valami, amit éppen nem csinálok, a fejemben mindig ott van. Most az Atreyu’s Horse került a középpontba, jövőre pedig az a iamyank lesz, azután simán lehet, hogy megint dobolni fogok. Az, hogy éppen mi van fókuszban, illetve hogy a közönség számára mit publikálok, az két különböző dolog.
Ha valami elkészül, akkor azzal koncertezünk, viszont a figyelmet már a következő projekt kapja.
Eléggé felpörgetett az a tapasztalat, ami az Atreyu’s Horse-ból jött, és szeretném alkalmazni az iamyankban is. Az egyetlen dolog, ami számomra kezelhető iránymutatást ad, hogy elvállalok koncerteket, meg lemezmegjelenéseket, és publikálom, hogy mi várható a nagyon közeli jövőben. Ennek nyomására muszáj abba az irányba valami kézzelfogható produktumot létrehozni, onnantól már nincs visszaút, egy koncertet nem mondhatsz le. Egy lemezt lehet csúsztatni, de nem mondhatod, hogy mégsem adom ki.
KULTer.hu: Hogy lett az Atreyu’s Horse az iamyankból? Hogyan lépett be az életedbe a komolyzene?
Volt egy felkérés márciusban, a Capa központban egy kiállítást záró koncerten. Kábé két hónappal korábban foglalták le, akkor amikor az iamyank még aktívan ment. Az volt a kérés, hogy legyen élő, ne DJ-setet játszak, viszont ne is koncertet, mert nem klubról van szó, csináljak valami visszafogottabbat. Ekörül töröltem le minden iamyank tartalmat Facebookról, és visszaléptem, hogy nem tudom, mi lesz, de nem tetszik, ahogy most van, és ebbe szépen beleillett, hogy kötetlenül játszom valamit.
Volt egy olyan visszatérő pillanat, amikor a mély tónusú, szinti számokból sokadszorra a cselló hangszíne jutott eszembe.
Az utolsó pillanatban közös ismerősön keresztül jutottam el Gyömbihez, aki pont ráért. Viszont nem volt idő kidolgozni a műsort, úgyhogy nem maradt más választás, improvizálni kellett. Az Atreyu’s Horse egy játszótér, ott bármi lehet, lehet teljesen zajelektronika, de lehet szépre komponált klasszikus zene is a végeredmény. Az iamyank konkrét témákból jobban kidolgozott zene, ez a kettő között a fő különbség.
KULTer.hu: Milyen szerepet játszik az életedben a spiritualitás? Érzékelsz valamit az anyagot túl, de mi ez?
Ha hallgatunk egy zenét, egyértelműen ad valami olyan élményt, ami tényleg nem mondható el szavakkal, meg sehogy máshogy. Meghallgatjuk együtt, mindketten éreztünk valamit. Találunk hasonlóságokat és különbözőségeket, de az egészen biztos, hogy minden olyan próbálkozás, ami arra irányul, hogy megpróbáljuk szavakkal kibontani, soha nem fog közelébe érni az élménynek. Nem mondom azt, hogy materialista vagy ateista vagyok, biztosan nem csak az van, amit látunk, hallunk, ugyanakkor egészen biztos vagyok abban, hogy ezekről a dolgokról felesleges beszélni.
Részemről a spiritualitás az, amit megtapasztalok, miközben zenét írok és zenét játszom.
Azért hallgatja az ember a zenét, hogy a materialista gondolkodásból áthelyezkedjen egy másikba, de nincs értelme erről beszélni. Fogyasszunk művészetet, gondolkozzunk, éljük meg az élményt. Egyszerűen ha az ember elég időt tölt magában, úgy, hogy kizár mindent, akkor előbb-utóbb rájön azokra az alapigazságokra, amiket az okos emberek mondanak évezredek óta. Ezeket meg kell tapasztalni, és egyre jobban kitisztulnak a dolgok.
KULTer.hu: Egy videóban arról beszélsz, hogy utánamész a téged inspiráló művészek forrásainak. Mit jelent számodra az inspiráció, és hogy nem lesz belőle másolás? Ez miden művészeti ágban fontos kérdés.
Van egy nagyon jó film erről, az a címe, hogy Everything is a Remix. Arról szól, hogy bármi, ami készül, az egy korábbi dolognak az újragondolása. Minden, ami megszólal, az visszavezethető korábbi művekre. Az alkotási folyamat inkább arra fókuszál, hogy kiemeljük és leszűrjük, majd kombináljuk és transzformáljuk a „hozzávalókat”. A zenénél olyan alkotóelemeket gyűjthetsz, amelyek nem passzolnak össze gyárilag, ilyen például az elektronikus zene és a klasszikus zene.
Ha összekevered az elektronikus tánczenét és Mozartot, akkor az ízléstelen lesz, egyiknek sem áll jól.
De ha mélyebbre megyünk és a klasszikus zenében megnézzük a vonós hangszerek, az elektronikában pedig a szinti hangszínek működését, akkor vannak bizonyos kapcsolódási pontok, ahol jól működnek ezek együtt. Szerintem az inspiráció meg az ihlet gonosz gondolat, mert azt gondolja az alkotó, hogy megszállja a szent lélek, és egyszer csak kidobja, hogy ezt és ezt akarom játszani, festeni, írni… Amikor pedig az ember ezt nem tapasztalja meg, csalódik, és azt hiszi, hogy nem rendes művész. Közben lehet, hogy csak egy hete nem mozdult ki, és nem érte semmilyen impulzus, amiből elindulhatna az egész folyamat. Ez a film nagyon sok művészeti ágon keresztül elmondja és levezeti az alkotás folyamatát.
KULTer.hu: Elkészült a Paper and Water. Ő micsoda?
Ez a most megjelenő Atreyu’s Horse-lemez. Dobosként számomra az volt a nehéz, mikor ambientet kezdtem csinálni, hogy gyakran nincs benne dob, tempóérzet, ciklikus témaismétlődés, amire rá lehet feküdni.
Fontos, hogy legyen valamilyen kompozíció, szerkezet.
Az is, hogy ez a koncept eléggé megengedő legyen, hogy improvizálni lehessen közben, hogy egyszerre kössön és engedjen szabadon. Ez egy jó pár hónapig ellentmondásosnak tűnt. Aztán a barátnőm, Zsuzsi festményei kapcsán gondolkoztam, hogyha elkezdjük olvasni a festményeket, mint a kottát, balról jobbra, és megfeleltetünk bizonyos színeket meg formákat bizonyos hangszereknek, akkor azt használhatjuk kottaként is akár. Ez írja le, hogy mikor játszunk magasabb hangot, mélyebbet, mikor lesz erősebb, mikor lesz kevésbé erős. Maga a festmény, maga a fizika, ahogy terjed a víz a papíron, ezek eléggé organikus dolgok. Innen az album címe.
KULTer.hu: Azért 2018-ban nem szokványos, hogy valaki képzőművészeti alkotást játszik el zenében. Mennyire szándékos a szembemenetel a mostani trendekkel?
Szokványosnak nem szokványos, de grafikus kotta mint fogalom már az ’50-es évektől létezik, szóval nem én fedeztem fel, csak a saját ízlésem szerint használom. Nem igazán reagálok semmire, ami történik, vagy próbálok nem is tudni róla, hanem azzal foglalkozom, hogy túrok mélyre magamban, és próbálok onnan előszedni dolgokat. Ez sokszor távol visz attól, ami épp a mainstream, de aztán lehet, hogy egyszer majd pont belesimul. A kérdésedre a válasz, hogy ezzel sem igazán foglalkozom.
KULTer.hu: Mi a következő lépés? Hogyan tovább?
Arról tudok beszélni, ami publikus: december 29-én a Bootsie Quartettel játszunk a Trafóban. Ezzel a felállással később biztos, hogy jön majd még valami, hogy mikor, azt nem tudom.
Most szombaton lesz az Atreyu’s Horse kazetta release, ahol lesz Gyömbi is, és elmondok mindent, amit a lemezről és a koncepcióról tudni kell.
Utána az Atreyu’s Horse egy kicsit pihen. Jövő tavasszal megjelenik az új iamyank lemez vonósokkal, teljes zenekarral, plusz eljátszunk régebbi trackeket áthangszerelve. Ezt követően a nyári-őszi szezonban az iamyank Ensemble-lel koncertezünk, az új felállással.
A fotókat a szerző készítette.
