Valószínűleg jó néhány általános és középiskolai tanár ábrándozik néha arról, milyen jó lenne, ha az óráin megbeszélt, előadott, a közös gondolkodásban felszínre került ismeretek nemcsak a tanulók füzetében, és (a pedagógus reményei szerint) emlékezetében maradnának meg, hanem valamilyen rendszerezett, tisztázott formában is megőrződnének.
Persze egy-egy kreatív módszer, elegáns levezetés, látványos kísérlet, szellemes párhuzam igazi otthona a tanítási óra, de legalább azt lenne jó dokumentálni, ami mindebből írott formában is visszaadható. A több évtizede magyar- és némettanárként a pápai Türr István Gimnáziumban dolgozó Hauber Károly – ahogyan azt könyvének előszavában írja – harminc évig érlelgette magában A verselemzés iskolája gondolatát. Egy olyan könyv megírása volt a célja, amely „szakmailag megbízhatóan, egyszersmind olvasmányosan vezet be a versértelmezésbe” (11.).
Az elkészült munka körültekintően, logikusan és közérthetően foglalja össze a lírai művek megközelítésének lehetséges módjait.
A könyv elméleti bevezetőjében Hauber a szépirodalmi szövegek általános jellegzetességeit tárgyalja, majd meghatározza, mit tekinthetünk versnek. Itt a Kecskés–Szilágyi–Szuromi-féle Kis magyar verstan alapján a verssorképzést tekinti alapfeltételnek (20.), de nem hagyja említetlenül a prózaverseket vagy az egysoros költeményeket sem. Végül pedig a gadameri hermeneutikára alapozva az elemzés és az értelmezés mibenlétéről értekezik (24–26.).
Az ezt követő – a kötet törzsanyagát kitevő – fejezetek a verselemzés gyakorlati kérdéseit veszik sorra.
A szerző egy lehetséges útját mutatja meg annak a folyamatnak, ahogyan az élményt jelentő vagy éppen feladatul kapott lírai mű megközelítésében eljuthatunk az értelmezésig. Ehhez Hauber szerint a témák és motívumok elemzésén, a szerkezet, a vershangzás, a szóhasználat, az alakzatok és a szóképek vizsgálatán keresztül vezet az út. Külön fejezetet szentel olyan kérdéseknek, hogy vajon ki beszél egy lírai műben, vagy hogyan segítheti az értelmezést a keletkezési körülmények ismerete. Az utolsó előtti fejezet a költészet határterületeire, például a slam poetry-re és a slágerszövegekre fókuszál, illetve a „rossz versek” jellegzetességeit is bemutatja. A szerző egyedül itt engedi meg magának az ironikus hangvételt.
A könyv utolsó egysége a leggyakorlatiasabb, mert itt lépésről lépésre végigkövethetjük, hogyan érdemes megírni egy érettségifogalmazást.
Mint látható, A verselemzés iskolája a líraértelmezés középiskolai fokán teljességre törekvő munka, de mindez keveset érne, ha a szerző nem mutatná meg az egyes elemzési lépések működését konkrét műveken is. Talán ebben ragadható meg a kötet legfőbb erénye, ugyanis Hauber Károly többnyire nem a legkézenfekvőbb példákkal szemléltet bizonyos jelenségeket, hanem jó érzékkel választ a klasszikusoktól és a kortársaktól is. A motívumelemzés Csoóri Sándor Másnaposan című költeményére épül, Tandori Dezső Madárzsokéja a posztmodern képkonstrukciót szemlélteti, a tárgyias költészetre Babits Mihály Luna című verse a példa. Az Ez az élet… című Arany János-szöveg, illetve Nádasdy Ádám A hazafiúi hűségről című költeményének beemelése is Hauber olvasottságáról és ízléséről árulkodik. A szerző elemzései még az ismert művek (a Letészem a lantottól a Semmiért egészenig) megközelítéséhez is kínálnak új ötleteket. A Képkonstrukciók címet viselő szövegrész talán a legszínvonalasabb, mert itt Hauber Károly öt vers szóképeinek elemzésével tud megrajzolni egy Berzsenyi Dánieltől Tandori Dezsőig terjedő stílus- és irodalomtörténeti ívet.
Ahogyan egy régóta pályán lévő pedagógus sem mindig tudja megmondani, melyik gondolat a sajátja, melyik származik az egyetemi emlékekből, valamelyik tankönyvből, vagy épp egy kollégától, úgy képezi le ezt a sajátosságot a könyv forráshasználata. A felhasznált irodalom jegyzéke imponálóan hosszú, de a pontos hivatkozások hiánya miatt nem válik el egymástól, mi a szerző saját állítása, illetve mit vett át a szakirodalomból. Pozitívum viszont, hogy Hauber logikus tagolással, táblázatokkal, a lényeges információk kiemelésével segíti a megértést. A magyartanári közhelyek – „hagyjunk időt az önellenőrzésre is” és „az ékezeteket egyértelműen jelöljük” (296–297.) – leírásától sem riad vissza, de az is rokonszenves számomra, ahogyan a szerző időnként reflektál önmaga tanári gyakorlatára (25. és 27.).
Mivel sok esetben a versek teljes terjedelmükben olvashatók a kötetben, így az egyfajta szöveggyűjteményi funkciót is betölt.
A függelékben lévő versmutató is növeli A verselemzés iskolája használhatóságát, így a kiadványt a tanárkollégák és a tanulók példatárként, ötletforrásként vagy iránytűként is gyakran leemelhetik majd a polcról.
Hauber Károly: A verselemzés iskolája, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 2018.
