A magyar kulturális emlékezetben máig ellentmondásos státuszú 1956-os forradalmat és szabadságharcot már sokféle szemszögből, különböző műfajokban és stílusokban feldolgozták. Nehéz tehát eredetit alkotni ’56 témában, a német rendező, Lars Kraume azonban friss filmjében, A néma forradalomban rátalált egy új történetre, mely egyéb fontos történelmi kérdéseket is nézőjének szegez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét érzékelteti, hogy nemcsak itthon, de külföldön is sokszor foglalkoztak a 62 évvel ezelőtti eseményekkel.
A legismertebb példa A szabadság vihara című 2006-os dokumentumfilm. A magyar filmek ’56-ról a klasszikus Kádár-korszakot megelőlegező átmeneti, sorsfordító traumaként (Párbeszéd, Tízezer nap, Húsz óra, Megáll az idő), vagy jellemzően lelombozó nemzeti tragédiaként (Szerencsés Dániel, Szamárköhögés, Mansfeld, A temetetlen halott) emlékeztek meg.
Az egyelőre lehetetlennek tűnik, hogy ötvenhatról az amerikai függetlenségi háborúhoz hasonló populáris nemzeti mítosz jöjjön létre,
bár születtek kísérletek ennek megteremtésére (Szabadság, szerelem, A Nap utcai fiúk, Kolorádó Kid). A történészek szerint ennek oka egyfelől az, hogy még jelenleg is sok szemtanú él, akik különböző módon emlékeznek vissza az október-novemberi eseményekre, másfelől 62 év alatt október 23-a is politikai csatározások eszközévé vált. Lars Kraume külső szemlélőként eltávolítja tőlünk, magyar nézőktől ’56-ot A néma forradalomban, és tinédzser főszereplőin keresztül velünk is egyértelműen egy tragédiájában is hősies, mitikus történelmi pillanatként láttatja a bő hat évtizeddel ezelőtti eseményeket.
A néma forradalom Dietrich Garstka 2006-os dokumentumregényének, a saját visszaemlékezésén alapuló Das schweigende Klassenzimmer (A néma osztály) feldolgozása. A történet főszereplői a keletnémet stalinstadti (storkowi) középiskola érettségi előtt álló diákjai, akik szüleikkel ellentétben még nem tudják, milyen rendszerben élnek, így romantikusan naiv, világmegváltó illúziókat táplálnak, sőt hisznek a forradalmi szocializmusban is.
Hitük akkor rendül meg, mikor idős mentoruknál, Edgarnál a RIAS nevű nyugati rádió adását hallgatják, melyben az 1956. október 23-i magyar eseményekről számolnak be.
Az osztály tagjait, a szovjet megszállókat különösen gyűlölő Theót és Kurtot pedig kiváltképp megcsapja ’56 forró szele, és másnap megrendülten hallják az álhírt is, miszerint Puskás Ferenc, a világhírű futballista elesett az oroszokkal vívott küzdelemben.
Az éltanuló Kurt azt javasolja az osztály tagjainak, hogy történelem órán maradjanak 2 percig csendben, ezzel szolidaritást vállalva a szabadságukért küzdő magyarokkal.
Ám a naiv diákok nem is sejtik, hogy mekkora botrány kerekedik majd ebből, melynek következtében ellenforradalmároknak, majd fasisztáknak minősítik őket, ami a náci múltú Németországban, illetve az NDK-ban halálos bűnnek számít.
Lars Kraume művének ereje abban rejlik, hogy jó érzékkel vegyíti a különböző, fajsúlyos történelmi témákat a klasszikus kamaszdrámával.
A néma forradalomnak meglepő módon nem 1956 az elsődleges témája, csupán kiindulási alap, mely mozgásba hozza az ötvenes évek kemény diktatúráját és a második világháború máig ható traumáit. Félreértés ne essék: ’56 nemcsak ürügy, hanem fontos szimbólum Kraume történelmi drámájában.
A német rendező magyar kollégáinál sokkal átélhetőbb módon mutatja be a kamaszok lelkesedésén keresztül a forradalom és szabadságharc jelentőségét.
Akár remekművekről, akár felemás alkotásokról van szó, a hazai ’56-filmekben a fiataloknak alig van kapcsolatuk a forradalommal (Szamárköhögés, Megáll az idő), vagy egyszerűen nem túl erős, nem túl jól megírt, sőt hiteltelen karakterek a szabadságért küzdő hősök (Mansfeld, A Nap utcai fiúk). Sándor Pál Szerencsés Dánielje üdítő kivétel, melynek címszereplőjében ott tombol a szenvedély. Ugyanez érződik A néma forradalom kamaszhősein, akik csalódtak az 1953-as keletnémet felkelések után, azonban a magyar események új reményt jelentenek számukra. Ha a politikai csatározások színterévé vált október 23. el is távolodott tőlünk, Kurt, Theo, Edgar bácsi és az egész osztály bátor kiállásán keresztül újra megtanulhatjuk értékelni 1956-ot.
Annál is inkább, mert Lars Kraume, akár előző filmjében (Az állam Fritz Bauer ellen), úgy A néma forradalomban is alaposan bemutatja, mit jelent az igazi diktatúra. Magyarországon ’56 kényszerítette ki a Rákosi-rendszerhez képest élhetőbb kádári puha diktatúrát, melynek persze első szakaszát, az 1957 és 1963 közötti megtorlások időszakát hajlamos feledtetni a Kádár-nosztalgia.
A Német Demokratikus Köztársaságban viszont csak ezután jött a „java”: 1989-ig működött a helyi ÁVO, a Stasi, és 1961-ban felépült a berlini fal is.
Ebben a közegben még veszélyesebb volt mindennemű lázadás, mint azt A néma forradalom is bemutatja. Lars Kraume a diákok kálváriájában ábrázolja a végtelenül álszent, alattomos és aljas diktatúra működésmódját. A mindössze kétperces hallgatásra a történelemtanár hisztérikusan reagál, amit az igazgató még eltussolna, de mivel kiszivárognak információk, így kénytelen belső vizsgálatot indítani.
Az állami erőszakszervezet egyre több tagja keveredik bele az ügybe, a tanulók körül az osztályterem lassan egy rendőrőrs kihallgatószobájává változik.
A diktatúrának persze a testi fenyítésnél sokkal kifinomultabb eszközei vannak, a hatalom lelkileg próbálja megtörni a tanulókat a családjaik fenyegetésével, az apák és nagyapák múltjának felemlegetésével, valamint a néma forradalmárok egymás ellen hangolásával.
Theót édesapja azzal fenyíti meg, hogy elviszi magával a helyi kohóba, ahol napi 8 órában kell az izzó fémmel dolgozni: ez a monoton és fizikailag megterhelő munka vár a gyerekre, ha kicsapják az iskolából. A hatalom is tudja, hogy az érettségi a tinédzserek egyetlen lehetősége a kitörésre, a jobb életre, így ezen keresztül kényszeríti őket konformizmusra és behódolásra. Ismerős módszerek, melyeket az egész keleti blokkban alkalmaztak 1989 előtt, és a kortárs kelet-európai fejlemények arra figyelmeztetnek, hogy ezek a módszerek könnyen visszatérhetnek a gyakorlatba.
’56 és a diktatúra természetrajza mellett nagyon fontos témája A néma forradalomnak a szülők múltja, illetve az 1945 utáni német identitás meghatározó fogalma, a kollektív bűnösség nyomasztó terhe.
Mindegyik főszereplő családjában van olyan ember, akit vagy a nácik, vagy a háború után a kommunisták hurcoltak meg.
A legtragikusabb sorsú kamasz Erik, aki sokat hezitál, hogy osztálytársaival tartson-e vagy a kényelmesebb utat választva áruló legyen. Erik hisz a szocializmusban és a kommunizmusban, mivel úgy tudja, igazi apja is hithű kommunista volt, épp ezért számára ’56 elfogadhatatlan bomlasztó esemény, mely veszélyezteti azt a rendszert, amiért apja is meghalt. Ám a fiúban hatalmas törést okoz, mikor a hatalom képviselői felvetik, hogy Erik szülője áruló volt, és lepaktált a nácikkal. Ebben az antihősben találkozik a film három fő témája, hiszen Erik identitását ’56, a kemény diktatúra és a náci vészkorszak öröksége szakítja szét. Vagyis Lars Kraume azt mutatja be frappánsan a fiú történetén és a többi főszereplő családi drámáin keresztül, hogy a németeket talán soha nem fogja nyugton hagyni a kibeszéletlen háborús trauma, melynek felszínre törése tragédiák felé vezető láncreakciót indíthat be. Éppen ezért jó kollektív terápiák az olyan filmek, mint A néma forradalom.
Amennyire jól vegyíti Lars Kraume a történelmi témákat a személyes drámákkal, annyira problémásak a forgatókönyv bizonyos epizódjai és fordulatai, egyes karakterek motivációi. Mindjárt itt van Erik amúgy komplex karaktere, akinek szándékai olykor nehezen dekódolhatók, nem mindig érthető, hogy miért akar áruló vagy konformista lenni, Kraume ide-oda rángatja szerencsétlent. Hasonlóan kusza, sőt gyenge A néma forradalom kötelező szerelmi szála, mely az osztály okos és szép lánya, Lena, Kurt és Theo szerelmi háromszögében bontakozik, vagy inkább csak bontakozhatna ki, ha nem lenne összecsapva, leegyszerűsítve, ami miatt az amúgy szimpatikus Lena karaktere is sérül.
Ha már a jeleneteknél tartunk, meg kell említeni, hogy a filmben van néhány olcsó, rossz értelemben melodramatikus jelenet is.
Ilyen Erik kifakadása a templomban, egy verekedési jelenet szintén a templomban, megtámogatva egy didaktikus bibliai példázattal, és ilyenek a családi otthonokban zajló, egy idő után nevetségessé váló teli torokból kiabálások. A didaktikusság pedig sajnos jellemző a film többi dialógusára, és találkozunk néhány, kamaszoktól teljesen idegen megnyilvánulással is.
Hibái ellenére Lars Kraume műve erősen ajánlott történelmi dráma, és tulajdonképpen felnőtté válásról is szóló film, mely nemcsak a németek és a magyarok számára érthető traumákat dolgoz fel, hanem benne van a közép-kelet-európai élményvilág és a kortárs társadalmi-politikai tapasztalat is.
Nem utolsó sorban A néma forradalom az utóbbi évek legjobb ’56-ról szóló filmje, ami nagy büszkeség a német Kraumének, ám tanulságos példa a forradalmi eseményekről beszélni képtelen magyar filmeseknek (tisztelet a kivételnek, a remek A vizsga és A berni követ alkotóinak).
A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer), 2018. Dietrich Garstka könyve alapján írta és rendezte: Lars Kraume. Szereplők: Leonard Scheicher, Tom Gramenz, Lena Klenke, Jonas Dassier, Burghart Klaußner, Florian Lukas, Judith Engel, Michael Gwisdek, Ronald Zehrfeld. Forgalmazza: Mozinet.