Halleluja
Kanghva külvárosában, Kanghva szigetén
található Kapkot, egy hely, amelyet mindig tájfunok ölelnek.
Kapkot mezein,
amint eláll a különös februári szél,
rögtön követi a márciusi.
A feljebb merészkedő pacsirták szárnyukat törik a széllökésektől.
Túl a forgószelektől háborgó tengeren,
a párába borult Kimpho rónáin,
az áprilisi széltől a magágyakból kihajt a zsenge rizs.
A palántákat májusban ültetik.
A rizs ültetése közben pedig az emberek azt kiáltják:
Halleluja!
Halleluja!
Amint a kereszténység megérkezett az elszigetelt falvakba,
a hívők
és a más vallásúak
halálos ellenségekké váltak.
Egy falun belül
a baptisták és episzkopálisok,
egymás ellenségei,
nem házasodhattak,
nem mehettek el egymás esküvőjére sem.
A Szentség Egyház egy tagja, Kvak Ilkju,
aki naponta százszor kiáltja, hogy Halleluja!,
elveszi Hong Szundzsát ugyanabból az egyházból,
aki naponta kétszázszor kiáltja, hogy Halleluja!
Az episzkopálisok nem mernek
elmenni az esküvőre,
még akkor sem, ha unokatestvérek,
vagy távoli rokonok.
Egykori munkatársak,
közeli barátságok és rokonságok
tűntek el,
egymás ellenségeivé váltak.
Amint az észak-koreai hadsereg megérkezett,
a baloldaliak megindultak, és megölték a jobboldaliakat.
Amikor Észak visszavonult,
az összes baloldali
lemészárlása után csak jobboldaliak maradtak.
Az egyházak fellendültek.
Amerikai élelmiszert és
egyéb segélyeket osztottak.
Az emberek nyájasan
mentek beszedni a búzalisztet.
Még használt ruhákat is kaptak.
Mindenkinek azt kellett kiáltania, Halleluja!
Még a földeken, aratás idején is:
Halleluja!
Halleluja!
Fordító: Sipos Tamás
Borítófotó: LTI Korea
