Budapesti, erdélyi és debreceni tervezők egyedi és különleges ruhái, ékszerei, táskái és egyéb kiegészítői között válogathatnak azok, akik december 9-én (vasárnap) 10 és 19 óra között a MODEM-be látogatnak a Design FAIR alkalmából.
A Design FAIR-en a dizájner darabokat értékelők gazdagabbak lehetnek egy alkotással, egy élménnyel és inspirációval, továbbá személyesen is megismerhetik a kortárs tervezőket, ugyanis először érkezik Magyarországra három erdélyi tervező. A divat és a dizájn iránt érdeklődő debrecenieknek most lehetőségük nyílik arra is, hogy több budapesti dizájner termékével első alkalommal találkozzanak. A vásár ideje alatt a Man Ray fotóiból nyílt kiállításon tárlatvezetést és mézeskalács-írókázó műhelyt is rendeznek, majd koncert zárja a napot. Következzenek a tervezők!
REDHEADS DESIGN
A Redheads designt két lány, Ispán Szilvi és Perger Zsófi hozta létre. Amellett, hogy végtelenül kedves és egyben praktikus darabokat hoznak létre, nagy figyelmet fordítanak arra, hogy kézzel rajzolt termékeik környezettudatosan készüljenek: a brand a zeroswaste alapelvet követi, printjeik újrahasznosítható papírra kerülnek, és a pólók anyaga 100% pamut. Csomagolópapírok, noteszek és receptkönyvecskék, konyhai textilek, vászontatyók és pólók találhatóak a standjuknál.
SZÁSZ ZSUZSA BAGS
A táskák az amerikai és az izlandi dizájnboltok kínálatában is megtalálhatóak, és most egyenesen Erdélyből érkeznek Debrecenbe. Szász Zsuzsa már az egyetemen is foglalkozott táskatervezéssel, majd néhány éve létrehozta saját márkáját. A kifinomult kiegészítők bőrből, sokszor fával vagy valamilyen textillel variálva, speciális varrástechnikával készülnek, melyeket letisztultság és elegancia jellemez.
FA CSOKORNYAKKENDŐ – CHARISZM COLLECTION
A tervező édesapja és nagypapája a fa megmunkálásával foglalkozott, nagymamája pedig a szabó mesterség iránti szeretetet hagyta rá, ezért Karisz is úgy döntött, továbbviszi a családi hagyományokat, sőt, ötvözi őket, és folytatja a fa és a különböző textilek megmunkálását. Több stílust kever, hogy létrehozza a modern, mégis békebeli időket idéző darabokat: minimalista, vagabond és bohém nyakkendők egyaránt megtalálhatóak a kollekcióban. Hétköznapokra vagy ünnepekre nőknek, férfiaknak vagy trendi gyerkőcöknek egyaránt ajánlott.
NAIICA
A NAIICA ékszerek a természet alkotta különleges ásványok és a mesterségesen előállított, puritán töltényhüvelyek találkozásából születnek. A kristályok a természetességet, a tisztaságot és az örökkévalóságot testesítik meg, míg a töltények a tömegtermelést és az élet mulandóságát szimbolizálják. A különböző ásványok más és más tulajdonságokkal, energiákkal bírnak. Stefán Nikolett, a designer hisz abban, hogy gyógyítják a testet és a lelket. A szépségük mellett ebben rejlik a varázsuk. A márka a nevét egy Mexikóban található csodálatos kristálybarlangról kapta.
FALUDI G
A Faludi G márkát mindannyian jól ismerjük, azonban szeretnénk felhívni a figyelmeteket álomszerű új kollekciójára. Honnan ered a Crystallogenesis kollekció címe? A névválasztást a több ezer éve a föld mélyén formálódó kristályok inspirálták, melyek a nők sokoldalú teremtőképességére utalnak. Minden darab gondosan kidolgozott, aprólékos precizitású ékszer, melyben egyaránt megtalálható a letisztultság, a szenvedély és a nőiesség.
ZER JEWEL
A Zer Jewel ékszerei között találunk visszafogott darabokat, de olyanokat is, amelyeket nem lehet nem észrevenni. Kedvedre választhatsz a formák arany- és ezüstváltozataiból, attól függően mennyire akarsz éppen kitűnni a tömegből.
A vásáron kiállítók teljes listája:
Redheads design / Leanea / Byat / Zer jewel / Fa csokornyakkendő – ChariszM Collection / Faludi G / Maminvent / H.ELIX / NAIICA / Serka / WEALL / Keszeg Ágnes / UDSGN ékszerek / LUT / Szász Zsuzsa Bags / Kaspo
Részletes program
10:00–19:00 Karácsonyi design vásár
13:00–18:00 Tenger Cake workshop: írókamázas mézeskalácsdíszítés, karácsonyi mini asztali díszek készítése, sütiköltemények kóstolása (a készlet erejéig).
14:00–15:00 Gerhes Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész tárlatvezetése a Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái című kiállításon
19:00–20:00 Musica Moralia énekes, zeneszerző, a Sofar Sounds Debrecen közönség egyik kedvence, experimentális posztfolk zaj és csend koncertje hallható a Zöld Kilincsben.
További részletek a Design FAIR Facebook-eseményénél.