Metszet
„Mentem, mint egy darab léc.”
Szép – Tandori
Meg sem kísérlem utánozni, mit
utánozni, szavakba foglalni azt a
jelenetet a Kísértettel, mikor
az éjféli vonattal megérkezik
üdvözült mosollyal haza az Egészség-
házba, kezében a fekete Töredékkel.
Neked hoztam, mondta. Nem sokkal
rá kiment a térde. De már a Töredék
egészével a fejében nyomva az
ágyat, majd felépülve kevéssel
az Egyetlen előtt, már bent a Sárga Házban.
Mindez kísértetiesebb, mióta
az sincs régen. Mert a kísértet mindig
bennünket parodizál. Húgom a Sárga
Könyvvel a Sárga Házban a Hamletet
citálja a folyosót róva. Tömve
a folyosó köpennyel, pizsamával, és
vágásra érett, sárgásszürke füsttel,
s velem, frászoló látogatójával.
Csak meg ne őrüljek, ha menni kell.
A cél, hogy ne legyen anyag, árnya a fénynek,
ne diktáltassék, hogy fényárnyban éljek,
tűzben, melyet megszívtam, mikor letüdőztem;
a rudacskákba némelykor csipetnyi
plusz anyagot belegyömöszölten,
hadd fogyjon az ember, ameddig lehetséges,
hogy a lehetetlent többé ne kísérthesd;
mintegy Rilke – szikényi hézag – s mintegy Pilinszky,
két angyal szinte, híján a metszésnek,
a hézagban pedig TD, mint metsző huzatban,
sebtében mintegy kiszivárogtatva magát,
ki a szélbe, a szél párhuzamos falain át,
süvítő fák mentén, fél utcák medrében
halad és halad egy duzzadó kabát.
Borítófotó: Hajdu Online
