Figyelemreméltó merészség olyan filmmel debütálni a magyar családok hivatalos évében, mint azt Szilágyi Zsófia tette az Egy nappal. Jobban mondva az a figyelemreméltó, hogy ez már merészségnek számít a közbeszéd intoleranciára, megbélyegzésre és kirekesztésre épülő mindennapos, cinikus reflexei között. Pedig az Egy nap a lehető legkevésbé politizáló vagy agitáló módon akar bemutatni egy olyan társadalmi/emberi perspektívát, amely pont a hétköznapisága miatt vált szinte észrevétlenné: az anyaságét.
A nyugati közönségfilmes műfajokat több-kevesebb sikerrel adaptáló törekvése mellett a kortárs magyar filmipar legizgalmasabb darabjai azok az élő-lélegző szerzői midcult mozik, amelyek őszinte hitelességgel beszélnek valós szociológiai és generációs problémákról. A jelenleg új fénykorát élő dokumentumfilmes trend (Ítélet Magyarországon, Egy nő fogságban, Könnyű leckék) mellett egyre több fikciós alkotás szembesíti az átlagembert a társadalom törvényszerűségeivel. Reisz Gábor például az álmaikat hiába kergető harmincasok szószólójaként találta meg a hangját, Vranik Roland a bevándorlás és integráció kérdését kapargatta meg Az állampolgárban, legújabban pedig a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod 🙂 mesélt a tinédzserkori zaklatásokról.
Szilágyi Zsófia ebbe a sormintába illeszkedve, de ezektől egy teljesen eltérő ábrázolásmóddal rajzolja meg a középosztálybeli magyar anyák karakterét.
Hajdu Szabolcs diszfunkcionális családjához hasonlóan (Ernelláék Farkaséknál) az Egy nap is egy zátonyra futott házasság narratív alaphelyzetéből indul ki. A háromgyerekes Anna (Szamosi Zsófia) és férje, Szabolcs (Füredi Leo) elhidegültek egymástól, a férfi meg is csalja feleségét annak barátnőjével. A szerelmi háromszög háttér marad, hiszen a három gyerek, a munka és hétköznapi teendői mellett Annának egyszerűen nincs érkezése érdemben foglalkozni a problémával.
A film legerősebb narratív megoldása az eseménytelenség.
Nem Tarr Béla-i értelemben, mivel folyamatosan történik valami, a kézi kamera egy percre se hagyja nyugton Annát, aki hozza-viszi gyerekeit, egyik helyszínről a másikra rohan, etet, altat, egyeztet. Szilágyi megközelítése épp a szenvtelensége miatt húsba vágó. Azokat a nem-eseményeket fogja keretbe, amikből a hétköznapi rutin és egy egész élet kibomlik. Realista, megfigyelésre építő formanyelve és a témához való neutrális viszonya a román újhullámhoz kötik, ugyanakkor Mungiu vagy Porumboiu drámáitól eltérően Szilágyit nem a társadalmi elfojtásra, illetve tabusításra alapozott bürokratikus, túlvezérelt hatalmi technikák és a magánélet konfrontációja érdekli.
Az Egy napban az intim szféra az, amit túl kell élni, illetve megtalálni, hogy a gyereknevelés minden keserve és nyűge mögött hol húzódik az öröm és a kiteljesedés.
A nőiség és anyaság magyar viszonyok közé vetett problémáját utoljára talán Mészáros Márta filmjei ragadták meg ilyen sallangmentesen.
Szilágyi filmje nem a hatásvadászatra vagy az empátiára törekszik, egyszerűen csak főhőse küszködését mutatja meg. A film nézőpontjának egyszerre közeli és érzelmileg távolságtartó jellege elsőre zavaró, hiszen nincs klasszikus értelemben vett azonosulási felület. Az olyan hagyományos narratív eszközöket, mint például a határidőlogika, amelyek lehetővé tennék, hogy izguljunk a főszereplőért, Szilágyi a végletekig fokozza, hiszen Anna szoros napirend szerint vetődik egyik időponttól a másikig, miközben soha nem éri el a nyugvópontot.
A film cselekményvezetése így nagyon akciódús, a rendező ebből mégis a monotóniát és a szubjektív időélmény torzulását hozza felszínre.
Az idő egyébként is a film vezérmotívuma, ami folyton-folyvást előtérbe tolakszik. Anna fia, Simon állandóan olyan távoli bolygókra történő utazásokról beszél, ahol a földihez képest máshogy telik az idő. Anna erre általában annyival reagál, hogy már megint késésben vannak.
A feszültség pedig pontosan a nő mint társadalmi nem és pozíció által diktált, illetve elvárt életritmus, valamint a személyes énidő közti konfliktusból fakad.
Ez egyedül a film zárójelenetében kerül szinkronba, amikor Anna elrejtőzik a külvilág elől.
Anna személyes megpróbáltatásai és a film perspektívája konzekvensen nélkülöznek mindenféle társadalompolitikai felhangot vagy kommentárt, noha a film témaválasztása és állítása nem mentes az aktuálpolitikától. Az Egy nap társadalmi érzékenysége távol áll a 70-es évek fikciós dokumentumfilmjeinek szociológiai vizsgálattal felérő törekvéseitől, ugyanakkor magában hordoz egy nagyon erős társadalmi jelentést. Szilágyi tekintete a Budapesti Iskola formanyelvéhez képest kevésbé analitikus, de azzal, hogy személyes élethelyzeten keresztül mutatja be egy társadalmi csoport tapintható problémáit, a női szerepekről, a családalapítás és gyermekvállalás égető kérdéseiről folytatott diskurzus emberi minimumát akarja (újra) felvázolni. Szilágyi első filmesként nagyon bölcsen (a méltányosság kedvvért tegyük hozzá, hogy állami pénzből) közelített a tárgyához és képes volt ítélkezés, túlhabzás és didaxis nélkül megmutatni egy értelmes társadalmi vita valódi startvonalát, origóját, lényegét: az embert. Más kérdés, hogy mit kezd ezzel a nemzeti konzultációk országa.
Egy nap, 2018. Rendezte: Szilágyi Zsófia. Írta: Szilágyi Zsófia, Mán-Várhegyi Réka. Szereplők: Szamosi Zsófia, Füredi Leo, Hajduk Károly, Láng Annamária, Vándor Éva. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.