A slam poetry történetében először nyerte magyar induló a Slam Poetry Európa-bajnokságot. Az ezt követő ünneplés közben beszélgettem Molnár Péterrel a felkészülésről, a győzelméről. Mivel az interjú és Molnár Péter szövegei túlmutatnak a slam poetryn, ezért szerettem volna, ha az ott elhangzottak nemcsak egy kocsmai beszélgetés formájában maradnak meg, hanem a nagyközönség számára is hozzáférhetővé válnak. Olvassátok, érdemes!
KULTer.hu: A slamre jellemzőek az önreflexív szövegek. Te miért a politikáról adsz elő leggyakrabban?
Sok minden másról is slammelek. A politika szót le lehet fordítani közügyekre, és szinte minden közügy, mert minden összefügg közügyekkel. Ha valakik mondjuk csókolóznak egy parkban, egy fa mellett, az magánügy, de ha azt a fát kivágják, vagy elveszik a teret a gyökereitől és meghal, onnantól összekapcsolódik a közügy és a magánügy.
Az utóbbi hónapokban ezen is gondolkoztam, hogy kiemelődik a szövegeimből az úgynevezett politikai tartalom.
Nyilván nem véletlenül, mert ezek hangsúlyos részek, hiszen olyan helyzet van az országban, Európában, a földgolyón, hogy a politikai részek jelentősek. A Contextus cikke viszont kiemeli az egyik szövegemből azt, hogy „nem adok gondolatot rímért”. Ez számomra alapvető. Nemhogy hatásvadászatért, de jól hangzó rímért se adom a gondolat pontosságát és a méltányos megfogalmazást.
Lehetőleg senkivel szemben nem szeretnék ellenséges lenni, mindenkivel beszélgetést szeretnék kezdeményezni.
Az OSPB-döntő első körében mondott szövegemben a Fidesz történetét sűrítettem pár sorba. De ez a szóritmusolóm sok minden másról is szól: a szöveghez való viszonyomról, Budapestről, a „piros ecsetvonás” padokról, történelemről, Hosszúkarú Platánfáról, a Margit-szigetről, anyámról. Mindezek része és összefüggésrendszere a politika, ami mindebbe bele van ágyazva. Ezek a közvetlenül nem politikai tartalmú részek sokkal jobban érdekelnének, mint a szűken vett politika, ha lenne ilyen. De nincs, mert a közügyek mindennel össszefüggenek, ezért nem térhetünk ki az elől, hogy beszéljünk róluk.
KULTer.hu: Említetted, hogy „amilyen a helyzet most a világon”. Magyarországon hivatalosan demokráciában élünk. Mi a probléma?
Az fontos, hogy vannak választások, de kiemelem azt, amit az utóbbi szóritmusolóimban is: a hatalomközpontosítást. Orbán Viktornak, mint miniszterelnöknek, túl sok hatalma lett. Ez az alapvető baj. Annak a megakadályozásához, hogy túl sok hatalom kerüljön egy kézbe egy politikai közösségben nem elég, hogy négyévenként legyenek választások. Különösen nem elég, ha a választásokon nagyon különböző feltételekkel vehet részt a túlhatalmával való visszaéléseket bűnbakképzéssel elfedni próbáló kormány és az ellenzék. A túlhatalom kizárásához többek között az kell, hogy sokkal erőteljesebben érvényesüljön a 48-as 12 pontunk elsőjébe írt sajtó-, és szólásszabadság – aminek az e hagyományhoz méltó része a fantasztikus összmagyar szóritmusoló/slam poetry közösség. Bárki legyen kormányon, a kormány ne ellenőrizhesse a sajtó jelentős részét, nemhogy a többségét, ahogy az ma Magyarországon történik.
A demokráciában is szükséges hatalomkorlátozás azzal a felismeréssel kezdődik, hogy emberként potenciális szörnyetegek vagyunk.
Nem csak az éppen túlhatalmat birtokló Orbán Viktor, azok, akikkel nem értünk egyet, akik éppen olyan állapotban vannak, hogy különböző csoportok, általában kisebbségek iránt gyűlölettel viseltetnek, hanem mi mindannyian, minden egyes ember. Ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy ha hatalom kerül a kezünkbe, akkor hatalmi mámorba esünk és meghülyülünk. Elkezdenek minket körülvenni a talpnyalók, akik bármit teszünk, bólogatnak. És még rosszabb, ha eltávolítjuk magunk mellől azokat, akik figyelmeztetnének, hogy akár tévedhetünk is. Egy demokratikus közösségnek ezért nem elég az, hogy választások legyenek. Körbe kell bástyáznunk a saját lehetséges szörnyetegségünket. Meg kell akadályoznunk, hogy bárkinek korlátlan hatalom kerülhessen a kezébe. Ehhez tudatos önkontroll kell, és egymást is figyelmeztetnünk kell. Az intézményi korlátok mellett, a társadalom számtalan szóból, mozdulatból, vonzásból és választásból összeálló szövetét kell úgy alakítanunk, fejlesztenünk és megtartanunk, hogy kizárjuk a hatalomközpontosítást. A szóritmusoló, a slam poetry, erre is egy fantasztikus önreflexív közösségi gyakorlat.
KULTer.hu: Te hiszel abban, hogy a slamnek mint műfajnak, mint közösségnek, van akkora ereje, hogy hatással legyen a közéletre? Nem csak egymásnak mondogatjuk, hogy baj van a rendszerrel? Ér ez valamit „felfelé” is?
Szerintem biztosan, még akkor is, ha csak azt a hatást vesszük, amik minket érnek, akik ott vagyunk a sok-sok slam eseményen. És ehhez hozzájön a videóknak és a fotóknak a megosztása, és az, ha a hagyományosabb értelemben vett sajtó közreműködik. Amikor Pion István a Zoom.hu-ra feltette az Európa-bajnokságról a hírt, akkor majdnem hatezren megosztották, átvette a 24.hu, a HVG és a Contextus mellett a Népszava és a Klubrádió is szólt erről.
Az örömhír sokakhoz eljutott, mindennap többen gratulálnak.
Kérdeztem, hol látták a hírt, és azt válaszolták, aki olvas független, a kormány által nem ellenőrzött sajtót, ahhoz ez eljutott. Sokan mégsem hallottak a slam EB-ről. Nem meglepő, hogy a kormány által közvetlenül vagy közvetve ellenőrzött sajtóból nem lehetett megtudni, hogy az EB-döntőn a Szóritmusoló híd konkrétan a miniszterelnöknek szól. Az már kevésbé érthető, hogy a kormánytól független sajtó egy része miért nem tudósított a magyar slam európai sikeréről. A sajtó szabad vagy szabadabb része felerősítheti a határon túli magyarokat teljesen természetesen magába foglaló összmagyar slamközösség hangját, a benne lévő pozitív energiát. Ha hallgat róla, akkor nagyon nagy kérdőjelt tesz oda, hogy mi ennek az oka.
KULTer.hu: Neked milyen volt a kapcsolatod az EB többi slammerével?
Nagyon örültünk egymásnak. Bár lett volna több időnk. Az EB hetének nagy részében nagyon kellett koncentrálnom a felkészülésre, amiben fantasztikusan sokan segítettek, sok bátorító szót kaptam. A felkészülés részének tekintettem, hogy meghallgattam a négy napos program előadásait, és a Földalatti Slamen az elődöntő előtti este konferáltam 8-10-et a vendégek közül. Az is felejthetetlen együttlét volt. Süveg Márk, aki már öt slam EB-n volt, előre elmondta, hogy a slam EB nyelvek találkozója, így is lett, csodálatos volt hallani a többi előadót az anyanyelvükön.
KULTer.hu: Hogy készültél az EB-re?
Minden pillanatban. Az Országos Bajnokságra is nagyon készültem, az előválogatós szövegem jó fogadtatást kapott, és szerettem volna tovább építeni. Aztán mikor eldőlt, hogy én képviselem a magyar slammozgalmat a budapesti Európa Bajnokságon, minden idegszálammal erre készültem. 5-6 hónapon keresztül dolgoztam az OB-n és az EB-n mondott szóritmusolókon. Mindent félretettem, amit tudtam. Tényleg mindent. Amikor volt olyan perc, hogy nem erre készültem, akkor emlékeztettem magam: „Te most mit csinálsz? Neked most az a feladatod, hogy méltó módon képviseld Magyarországot és a magyar slam közösséget.” Azt meséltem a döntő utáni éjjelen, hogy nem tudtam bekapcsolni a gázkonvektorokat, és mikor az EB előtt pár nappal fagyni kezdett, akkor fagyban aludtam, mert azt gondoltam, hogy én most nem foglalkozom ezzel, mert ahelyett is készülök. Ugyanezért nem borotválkoztam meg, mert azt gondoltam, hogy egy kicsit hosszabb szakállat levágni 15 perc, 15 perc alatt ugyanabban a tükörben, amiben borotválkoznék, még négyszer elpróbálok egy szöveget.
Minden erőmmel erre fókuszáltam, és rengeteg munka van benne.
Amerikai barátokat kértem, hogy nézzék át a fordításaimat, nem csak nyelvileg, kontextuális érthetőség szempontjából is. Arra is figyeltem, hogy nagyon sokaknak és a legkülönbözőbb embereknek elmondjam a szövegeket. Biztonsági őrtől kezdve ruhatároson át diákokig, professzorokig, slammer barátoknak, telefonba, anyukámnak, magyaroknak és külföldieknek, ismerősöknek és ismeretleneknek.
Odatekertem a Margit-szigeten Hosszúkarú Platánfához, és neki is elmondtam a szóritmusolóimat. Sokan meghallgattak, és jöttek az észrevételek.
Horváth Kristóf éjjel fél 2-kor telefonon hallgatta meg, amit az EB-döntő első körére írtam, és ezt mondta: „Ez Európa-bajnok szöveg.” Ha valaki szép, jó és hiteles slamet akar összerakni, abba mindent bele kell adnia. És nyugodtan el lehet mondani egy szóritmusolót sokszor is, hogy megérhessenek a sorai, és megbellebbítődjön a szöveg. Simán lehet olvasni is a szóritmusolókat, de aki igazán belülről akar slammelni, annak a szöveg biztos tudása a kiindulópont. Onnan indul a szöveg megismerése, továbbépítése, megbellebbítése, a szöveggel való eggyé válás.
KULTer.hu: Mi változott most, hogy bajnok vagy?
Nagyon sok energiával és idővel csinálom a slam poetry-t mint szóritmusoló, szerkesztő, szervező, rádiós műsorkészítő. Számomra már az is, amikor az OSPB-n első lettem, nagyon szép megerősítése volt a sok munkámnak. Amit csak a semmihez sem hasonlítható magyar szóritmusoló közösségben tudtam elvégezni.
Egész listát tudok összerakni arról, hogy hány szót, hány sort, hány mozdulatot inspiráltak a slammertársak, és mások, akik szintén szóritmusolók, még ha nem is tudnak róla.
Folyamatosan tanulunk egymástól, ez is nagyszerű a slamben. Az, hogy Magyarországon van az Európa-bajnoki cím, nem csak az én munkámnak nagy elismerés, hanem az egész magyar szóritmusoló mozgalomnak, mindenkinek, aki bármilyen szerepben részt vesz benne. Ez a magyar szólásszabadság sikere is. Ebből sok erőt és inspirációt meríthetünk. Ez abban is segít, hogy többekhez eljusson a hangunk. Fölerősítheti, felcsavarhatja a hangerőt jó értelemben véve.
Kérdés persze, hogy élünk ezzel a lehetőséggel.
Nem tudom, mi a feloldása annak a dilemmának. Szóritmusolókként, slammerekként szabadságunkban áll, hogy ne beszéljünk közügyekről, de mivel úgy adunk elő, hogy sokan mások is hallják, felmerül, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma.
KULTer.hu: Ezt konkrétan hogy érted erre a helyzetre?
Vegyük példaként a hajléktalanok, a roma-magyarok, vagy veszélyeztetett fák helyzetét. Nem tudom, hogy lehet amellett érvelni, hogy aki sokakhoz szólhat, annak ezekhez nem kell hozzászólni. A szólásszabadság önmagában talán mégsem elég az ilyen közügyekben való hallgatás igazolásához.
KULTer.hu: Csak a slammer kötelessége, hogy beszéljen ezekről? Vagy mondjuk édesanyám is ragadjon mikrofont?
Mindenki számára választás (akkor is, ha nem tud róla), hogy égető közügyekben hallatja-e a hangját, vagy hallgat. Akinek nincs olyan gyakorlata, hogy a saját hangján vagy cikkben, sokakhoz eljutva beszéljen, az például elmehet egy tüntetésre. De aki slammer, szóritmusoló, annak külön is felmerül a kérdés, hogy él-e a lehetőséggel, hogy ő is felhívja a figyelmet arra, ha emberek és más élőlények jogait megsértik. Nem megyek el odáig, hogy ezt muszáj megtenni, mert nem akarom ezzel a szólásszabadság korlátozását javasolni, de tudatos gondolkozást tartok szükségesnek arról, hogy mit jelent ez a szerep, amikor slammerként, szóritmusolóként van egy mikrofonunk. Jelent-e ez feladatot olyan súlyos társadalmi kérdésekkel kapcsolatban, mint a hajléktalanság, a roma magyarok diszkriminálása vagy a földünk folyamatosan zajló lerombolása? Pár évvel ezelőtt, amikor nagy diáktüntetések zajlottak, több szövegben volt ezekre reflektáló politikai tartalom. Aztán sokszor szinte reménytelenségbe süllyedt a társadalom és ezt a slam tükrözte. Kevesebb volt az úgynevezett politikával foglalkozó szöveg. Az elmúlt napok tüntetései viszont fordulópontot jelentenek.
És a társadalom állapotát tükröző szerephez képest egy másik szerep is lehetséges: a tükrözés helyett az inspirálás.
Azt is lehet, hogy minél inkább hallgat az ország többsége, mi annál inkább hozzászólunk a közügyekhez. Sokakat inspirálhatunk. Hozzájárulhatunk ahhoz, hogy legyen újra olyan termékeny, pozitív energia, ami az ország politikai közösségét jobbá teheti.
A fotókat a szerző készítette.