Emlékkiállítással, a költő hagyatékáról szóló előadásokkal, irodalmi sétával, koncerttel és felolvasószínházi előadással emlékezik csütörtöktől vasárnapig a Petőfi Irodalmi Múzeum a 100 éve elhunyt Ady Endrére.
Ady Endre 1919. január 27-én halt meg. A föltámadás szomorúsága című kiállítás is a halál pillanatával kezdődik. Majd tárgyi emlékek, írásbeli dokumentumok, filmfelvételek, versek bemutatásával idézi fel Ady Endre életútját.
A tárlat fotók, relikviák, hangfelvételek segítségével reflektál a kultusz születésére is.
A kiállítást Térey János költő nyitja meg csütörtökön, Ady Endre művei pedig Őze Áron színművész és a Kaláka együttes előadásában hangzanak el. Az emlékkiállítás 2020 januárjáig látogatható. A kurátor Hegyi Katalin.
Pénteken a kézirat- és művészeti tár előadásai idézik fel a költő utóéletét, elsőként Borbás Andrea irodalomtörténész keres válaszokat izgalmas, ritkán előkerülő kérdésekre.
Mi lett a sorsa a költő által a szemetesbe dobott versnek? Valóban tudták utánozni Ady aláírását?
Kovács Ida irodalomtörténész azt mutatja be, hogyan látta Adyt Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos és Czigány Dezső. Az előadás az általuk megfestett vagy meg nem festett Ady-portrék nyomába ered.
Fráter Zoltán Ady szerelmeiről szóló, Eldobott szerelmek című darabja szintén pénteken lesz látható Hámori Gabriella, Tompos Kátya, Trill Zsolt, Vecsei H. Miklós színművészek és Beck Zoltán zenész előadásában. A felolvasószínházi előadást Seres Tamás rendezi.
Szombaton a múzeum sétája az „Ady-emlékhelyeken” kalauzolja végig az érdeklődőket.
Az emlékséta a múzeumtól indul és kávéházak, szerkesztőségek, lakhelyek érintésével a Nemzeti Múzeumnál ér véget.
Vasárnap délelőtt, a költő halálának századik évfordulóján Ady Endre síremlékénél, majd kora délután az Ady Emlékmúzeumnál lesz koszorúzás és megemlékezés.
Este a Kamondy Imre vezette Cabaret Medrano együttes és a Víg Mihály nevével fémjelzett Balaton zenekar emlékezik meg a költőről egy rendhagyó előadás keretében.
A részletes program a múzeum honlapján olvasható.
Forrás: MTI