Új főszponzort keres a Man Booker-díjat gondozó alapítvány, miután a legrangosabb brit irodalmi elismerést 2002 óta támogató Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport bejelentette, nem finanszírozza tovább az évenként odaítélt díjat.
A nagy-britanniai székhelyű cég közlése szerint az idei lesz az utolsó év, hogy a szokásos 1,6 millió fonttal (586 millió forint) támogatja a Man Booker-díj és társdíja, a Nemzetközi Man Booker-díj átadását.
A Man Group 2002 óta nagyjából 25 millió fonttal támogatta az irodalmi elismeréseket és a Booker Prize Foundation egyéb tevékenységeit – írja a BBC.
„A Man Group egy kiváló és nagyon nagylelkű szponzor volt” – emelte ki vasárnapi közleményében Helena Kennedy, az alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy már tárgyalásokat folytatnak egy lehetséges új szponzorral, és bízik benne, hogy 2020-ra biztosítva lesz a támogatás.
Kennedy szerint a két díj addig sem került veszélybe, a szokások szerint adják át őket.
Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre, aminek a neve ellenére eredetileg nem volt könyves kötődése. A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben.
A Man Group megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is, innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.
Az irodalmi élet szereplői kritikával fordultak a befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport felé az utóbbi időben. Sebastian Faulks brit regényíró tavaly ellenségnek nevezte a Man Groupot, és hevesen bírálta a cég szponzori tevékenységét, mondván, hogy az irodalomnak pont kritizálnia kellene őket és a hasonló csoportokat.
A Man Group közleményében úgy fogalmazott, hogy megtiszteltetés volt az irodalmi díj támogatása.
Tavaly első ízben vehette át észak-írországi szerző a Man Booker-díjat, Anna Burns személyében, aki a Bajok (The Troubles) néven emlegetett három évtizedes észak-írországi fegyveres felekezeti konfliktus idején játszódó, Milkman (Tejesember) című kötetéért kapta meg az 50 ezer font (18,3 millió forint) pénzjutalommal járó elismerést. Magyar szerzők közül eddig egyedül Krasznahorkai László vehette át az elismerést, mégpedig 2016-ban, és két évvel később is nevezték.
Forrás: MTI