Az amerikai függetlenfilmgyártás sötét lova öntörvényű, sokfelé burjánzó stílusgyakorlat, mely pszichológiai és színházelméleti kérdéseket egyaránt érint.
A színészként is aktív Josephine Decker új munkája természetesen a Sundance Filmfesztiválról indult, ott kiáltották ki először indie remekműnek, azóta pedig számtalan mustrán bűvölte el a világ filmkritikusait.
A Madeline a mélyben vérbeli fesztiválfilm, sőt, Decker még emelte is a tétet.
Nemcsak hogy egy műfaji keretek között meghatározhatatlan alkotást hozott össze, de különféle, egymástól elég távol álló stílusokat házasított. Így aztán vannak tipikusan az indie alkotásokra jellemző, realista beütésű, sok svenkkel dolgozó jelenetek, de kísérleti filmes elemek is szép számmal, miközben végig az intermedialitás kérdésköre szolgál táptalajul.
Utóbbinak hála még Peter Greenaway is eszünkbe juthat:
Decker sokszor nagyon hasonlóan használja a teret, mint ahogy a brit ikon tette például A maconi gyermek vagy A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője esetében, emellett a Madeline a mélyben is sokat rugózik a színház vs. valóság problematikán. Nem véletlen, hogy a film egyik eredeti plakátja teljesen olyan, mintha egy Greenaway-műhöz készült volna.
Bár sokan aposztrofálták kísérleti alkotásként a Madeline a mélyben-t, a filmen végigvonul egy jól felrajzolható, konzekvensen végigvitt narratíva, és minden elidegenítő rendezői gesztus ellenére a történet is követhető. A címszereplő tizenhat éves lány (Helena Howard első filmszerepében) pszichés zavarokkal küzd, utalások szintjén elhangzik, hogy nemrég kórházi kezelésen esett át és azóta is gyógyszereket szed.
Madeline egy progresszív színházi társulat tagja, a foglalkozások pedig kezdetben mintha terápiaként is szolgálnának a törékeny lány számára.
A színház vezetője, Evangeline (Molly Parker) felfigyel Madeline őstehetségére, és arra igyekszik ösztökélni a lányt, hogy szép lassan szője bele családja sorsát, az édesanyjával, Reginával (Miranda July) szembeni démonait, valamint szorongásait a játékába, majd pedig a Három kismalactól induló, egyre komplexebbé és személyesebbé váló progresszív színdarabba. Így ez a filmbéli ominózus előadás fokozatosan egyre inkább Madeline személyes traumáinak projekciójává válik, a lány pedig arra kényszerül, hogy újra átéljen fájdalmas emlékeket, álmokat, benyomásokat.
A Madeline a mélyben a stílusbeli sokszínűségen felül rengeteg különböző témába kap bele, Decker érezhetően nem vállalt kompromisszumot e téren sem.
Egyfelől zajlik egy családi dráma, melynek során Madeline és édesanyja konfliktusait követhetjük (ezek a jelenetek illeszthetők be az indie stíluba), emellett fokozatosan összemosódik színház és valóság a társulat által próbált jelenetek alatt, ez pedig a kísérleti filmes megoldásokat, valamint az enyhe Greenaway-utánérzést hozza magával. A teatralitás problematikája olyannyira hangsúlyos, hogy a film huszadik másodpercében egy születésjelenetet láthatunk, a szülést (mely egyszerre lehet a Madeline által játszott egyik szerep születése, de a nézői pozíció vagy maga az alkotást létrejöttét is jelképezheti) levezető nővér pedig azt mondja a kamerába nézve: „Minden, amit érzel, csak egy metafora… Nem te vagy a macska, hanem te vagy a macskában. Most dőlj hátra!”
Mindez egyértelmű kiszólás a befogadó felé és előrevetíti a médiumok átjárhatóságát a negyedik fal azonnali lebontásával.
Ez a törekvés aztán összekapcsolódik a filmben szerveződő színdarab alakulásával, melynek csúcspontján megjelenik a művész (ebben az esetben a színész) kizsákmányolásának kérdése. Evangeline őstehetségnek tartja Madeline-t, épp ezért igyekszik előhozni belőle azokat a többnyire negatív érzéseket, melyek játékának elemi erejéhez hozzájárulnak. A fiatal lány azonban ettől értelemszerűen megtörik, az eleinte empatikus drámatanárnő számára pedig a darab sikere mindennél előbbre való lesz a későbbiekben.
A Madeline a mélyben így aztán vastagon érinti a szerepjátszással kapcsolatos pszichológiai dilemmákat.
Emellett a method acting, illetve a színészi munka lényegét és a színész pozícióját illetően is feszeget kérdéseket: helyénvaló-e a művészet kiteljesedése érdekében kihasználni az egyént, és az annak magánéletéből származó traumákat fő ihletforrássá (ebben az esetben a színészi játék katalizátorává) tenni?
Ha mindenre nem is fog választ adni Decker filmje, Helena Howard emlékezetes, elemi erejű alakítása miatt önmagában megéri elmerülni a Madeline a mélyben komplex világában, persze elsősorban azoknak, akik nem riadnak meg attól, ha egy olyan filmet kell megnézniük, amihez foghatót ritkán látni, pláne a mozikban. Embert próbáló, öntörvényű mű a Madeline a mélyben, melyet talán túlzottan is övez a kritikusok szeretete, azonban a jelenlegi, még a szerzői filmeket illetően is kiszámítható mozgóképes piacon egy igazán eredeti hang mégiscsak megérdemli a figyelmet.
Madeline a mélyben (Madeline’s Madeline), 2018. Rendezte: Josephine Decker. Írta: Josephine Decker, Donna di Novelli. Szereplők: Helena Howard, Miranda July, Molly Parker. Forgalmazó: Elf Pictures.
