A debreceni művésztanárokból álló, tavaly májusban alakult Sublimation Art Team (SAT) szeptemberben jelentkezett először csoportos tárlattal. Az akkor kiállító Bagdány Franciska helyett most Deák Anita szerepel vendégművészként, és bár tárgyapplikációi a témaként kijelölt szublimáció fogalmat mozgósítják, ám a Bessenyei Valéria, Cs. Horváth Judit, Rózsa István Tamás és Tarnóczi Tamás által jegyzett táblaképek mellett különutasnak tekinthetők.
A DEOEC Élettudományi Galériában látható tárlat címe bizonyos értelemben redundáns, hiszen, ha magyarra fordítva is, de megismétli a kiállító művészcsoport angol nevében központi szerepet játszó fogalmat. Maga ez a nyelvváltás ugyanakkor valamelyest a kifejezés által előhívott fizikai-kémiai és pszichológiai megközelítésekkel is analógiába állítható, ami ráerősít az összeállítás ars poetikus, programadó jellegére.
Ráadásul az angol kifejezés nemesítés, finomítás értelemben fordítható, tehát egy szélesebb jelentéskört mozgósít, mint a magyar verzió.
A kiállításon egészen friss (az elmúlt egy-két évben született) művek, valamint régebbi, de (aktuálisan) végleges(nek szánt) formájukat a megnyitó előtti hetekben elnyert munkák láthatók, amelyek a csoport előzetes célkitűzése szerint a központba állított, ugyanakkor kimeríthetetlenül szerteágazó konnotációkkal bíró szublimáció témához kapcsolódnak.
Ennek értelmezéséhez különféle technikákat és formanyelvi tradíciókat vesznek alapul, de az valamennyiükben közös, hogy nem elégednek meg a látvány utáni festéssel,
ennyiben pedig számot vetnek azzal a fenomenológiai belátással, hogy az érzékelésünket mindig egy intencionálisan adott fenomén határozza meg.
A husserli belátás szerint sosem lehetünk biztosak abban, hogy a megismeréstől független objektumot híven reprezentálja az élményünk, de az élmény adott, így az nem lehet kérdéses számunkra – tehát amit egyénileg tapasztalunk, az nem maga a tárgy, hanem a fenomén. Meglátásom szerint minden, az objektivitás látszatát levetkező, ugyanakkor az absztrakciót nem fetisizáló vizuális kifejezésforma játékba hozza ezt a kérdéskört, hiszen a másképp érzékelés elkerülhetetlenségével szembesít.
Cs. Horváth Judit, Rózsa István Tamás és Tarnóczi Tamás olajképein egyaránt megjelennek emberszerű alakok, ugyanakkor különböző elvonatkoztatási szinten.
Az egyértelmű határoktól megfosztott környezet formanyelvi és színvilágbeli sajátságaihoz igazítják figuráikat, ennyiben pedig a térnek mint struktúrának a szerves részeként ábrázolják az embert, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az a környezetétől mindig elkülönböződik valamiképp, mégpedig a fenomének érzékelése, az ezekre irányuló reflexió által. Az emberi és emberen kívüli közti határok elmosódása jól megfigyelhető például Rózsa István Tamás A nagy áramköre, Cs. Horváth Judit Régi története és (talán leginkább) Tarnóczi Tamás Animák közt, Akt és Pihenő aktok című képein, utóbbiakon a nézők egy része bizonyára észre sem venné a női alakokat, ha a cím nem hívná fel a figyelmet jelenlétükre.
Bessenyei Valéria zománcozott acéllemezei ugyan emberalakokat nem idéznek meg, de a tájszerűség képzetét felkeltik, például az aranymetszés szabályai szerint felidézett horizontvonallal (Fénymorzsák I-II.), máskor pedig a gótikus rózsaablakokra emlékeztető ornamentális felülettel és fényjátékával (Szublimáció II.). A Szublimáció III. esetén pedig a tervezettséget hangsúlyozó kozmogónikus struktúrák segítenek elkerülni, hogy tisztán absztrakt felületként tekintsünk a műre.
Deák Anita különutassága részben technikai sajátságokkal magyarázható. Munkái esetén kérdéses megközelítés volna a hordozó felület és a felhordott anyag kettőséből kiindulni, mivel tárgyapplikációkat készít, a Neue Debreczenische Kunst (NDK) művészcsoport kiállításairól ismerős szemléletben.
Az újrahasznosítás gesztusa ellenére is következetesen látni hagyja a tárgyak romlandóságának tényét, a tiszta anyagszerűséget.
Különösen szembeötlő ez a nyers erő A szublimációról III. című művön, amely esetén a kerítésléchez szögekkel rögzített csapágyak mellett elszórtan különálló csapágygolyók is feltűnnek, és ott vannak még a megmagyarázatlan golyónyomok is, akárha eleve szétesőben volna a mű. Ami ettől is zavarba ejtőbb, hogy az eleven mohás-füves felületek a kiállítás megnyitásának napján még sértetlenül tenyésznek a régi, elszürkült fadarab egyes részein.
A fizikai kémiában a szublimáció fogalom arra utal, hogy a szilárd halmazállapotú anyag hő hatására gőzállapotúvá változik, de anélkül, hogy közben átmenetileg folyékonnyá válna. Ezt az átalakulási folyamatot egyfajta értelmező alakzatként a kiállítás összefüggésében a befogadói tapasztalathoz is hasonlíthatjuk, hiszen a műtárgyak által keltett érzetek valamennyiünk számára más-más módon adott fenoménekként és eltérően integrálódnak eddigi tudásunkba.
Cs. Horváth Judit Alkímia című olajfestménye persze felfogható az említett fizikai-kémiai definíció vagy épp az ellentétes irányú deszublimáció illusztrációjaként, ugyanakkor azért is emelkedik ki munkái közül, mert az ember ezen csak a teremtést jelölő kezek formájában mutatkozik meg. Nemcsak a kézfejeknek a képi teret meghatározó narancs-lila színfoltokban való feloldódása izgalmas, hanem az általuk közrefogott, áttetsző felületű konstruktív formációtól való formanyelvi különbözőségük is. A címből világosnak tűnik, hogy az organikus test egy lényegileg másnemű dolgot hív létre vagy épp tüntet el épp, ráadásul valamiféle folyadékba merítkezve.
A szublimáció fogalom a freudi pszichoanalízisben a személyiség alakításának a leghatékonyabb változatát jelöli.
Egy elhárító mechanizmus, amely során a különböző szexuális impulzusok, ösztönök egy elvont síkon nyernek kielégülést, azaz művészeti önkifejezésként, ahol a feszültség levezetésének folyamatát szolgáló cselekvések sorozata egy egész készségcsoporttal gazdagítja a személyiséget. Innen közelítve persze lényegében oda lyukadhatunk ki, hogy szinte bármilyen műtárgyegyüttes függhetne a falakon, a Szublimáció cím ugyanígy értelmet nyerne.
Ami ezeket a műveket szorosabban véve is közös nevezőre hozza, az az, hogy a címbe foglalt fogalmat egy kevésbé szigorúan vett terminusként, a lehetséges jelentéseket szintetizálva mozgósítják, elsősorban az átmenetiségben létre vonatkoztatva. A hangsúly így a határok rögzíthetetlen voltára kerül – legyen szó akár a figuratív és az absztrakt ábrázolás, a valószerűség és a fantasztikum vagy épp a fizikai és a pszichikai/metafizikai létezés feloldhatatlannak tűnő, de folytonosan új értelmet nyerő, illetve árnyaltabbá váló kettősségéről.
A Sublimation Art Team Szublimáció című kiállítása a debreceni DEOEC Élettudományi Galériában látható 2019. március 2. és 22. között.
