Június 1-jén ismét koncertszínpad épül a Művészetek Palotája alatti parkolóban, a Garázsband Fesztivál fellépői a legtehetségesebb fiatal zenekarok közül kerülnek ki. Már lehet jelentkezni!
Tehetségeket fedeznének fel
A Müpa 2016-ban azzal a céllal álmodta meg a Garázsband Fesztivált, hogy a fiatal, egyelőre még ismeretlen vagy kevésbé ismert zenekarok karrierjét segítse beindítani. Mint közleményükben írták, a csapatok a fesztiválon önálló, negyvenperces koncertet adhatnak profi stábbal, egy nem szokványos helyszínen, a mélygarázsban.
Az eddigi fellépők a hazai klubok és fesztiválok fellépőivé váltak
Az elmúlt három év során csaknem kétszáz zenekar jelentkezett, közülük tizenöten bizonyíthattak a Garázsband színpadán. 2016 közönségdíjasa, a The Bluebay Foxes tavaly a holland Kensington zenekar előtt melegített be a Barba Negrában, de turnézott az Ivan & The Parazol előzenekaraként és megjelent első stúdiólemeze is. A Shaibo 2017-ben még a Müpa mélygarázsában, tavaly már az A38 hajó színpadán zenélt. A tavalyi nyertesek közül a Madrapur azzal a 30Y-nal koncertezett, amely a Hey, June! idei sorozatában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán játszik.
A pályázat menete
A zsűri a Müpában idén fellépő zenészekből áll össze:
- Beck Zoli (30Y)
- Keleti András (colorStar)
- Kollár-Klemencz László (Kistehén)
- Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk)
- Zságer Balázs (Zagar)
A zsűri tagjai egymástól függetlenül pontozzák a beérkezett pályaműveket. Az öt legtöbb pontot összegyűjtő együttes jut a Garázsband színpadára. A fellépésen kívül egyéb nyeremények is várnak a bandákra: a közönség helyszíni szavazatai alapján a legnépszerűbb zenekarok nyerhetnek egy egész napot a Müpa stúdiójában, egy profi fotózást, további fellépési lehetőséget, valamint két hangfallal is gazdagabbak lehetnek.
A szervezők április 25-ig várják a pályázatokat. A részletes pályázati kiírás és a jelentkezési lap itt érhető el.
Forrás: MTI
Borítófotó: Pályi Zsófia