Az irodalom gyógyító, szorongásoldó és önismereti funkciója régóta közbeszéd tárgya, a pszichológiával való összefüggéseinek feltárása a mai napig izgalmas feladat. De hogyan lehetséges mindezt tárgyi formában kivitelezni? Bóta Tímea pszichológussal, a Nő a tükörben Facebook-oldal szerkesztőjével beszélgettünk.
KULTer.hu: A Nő a tükörben hosszú ideje az irodalomkedvelők fontos közösségi tere, fóruma. Mesélj, kérlek, a projekt kialakulásáról! Szerinted milyen pozíciót tölt be az oldal a kortárs diskurzusban?
2009-ben pszichológusként kezdtem el írni egy blogot, amelyet később a Facebookra vittem át. Az oldal költözése közben sokat gondolkodtam azon, hogy egyrészt kell-e ez nekem, másrészt mennyire van erre bárkinek is igénye. Aztán az idő elteltével belebotlottam versekbe, amiket megosztottam, ez valahogy mindig esténként sikerült, hiszen ekkor tudtam lenyugodni és élvezni az olvasást. Ebből alakult ki az Esti szép sorozat, ami mögött nem volt semmilyen koncepció, egyszer csak írta, alakította magát. Tehát nem tudatos módon csaptam bele, hanem ahogy egyik este jött a másik után, úgy jöttek az emberek is, akik várták a verseket. Én elsősorban pszichológus vagyok, és szeretném is megtartani azt a pozíciót, hogy nem értek az irodalomhoz.
Úgy gondolom, hogy nem értem az irodalmat, csak érzem azokat az embereket, akik a versek másik végén állnak. A versek csatornák nekem másokhoz.
KULTer.hu: Az általad szervezett irodalomterápiás csoport mottója is az, hogy „nem az a lényeg, mit gondol a költő, hanem hogy mit érzel Te”. Ez akár pedagógiai elvként is szolgálhatna a közoktatásban. Miért lehet fontosabb az, hogy az olvasók mit éreznek?
Szerintem az emberek nagy részének elveszik a kedvét az irodalomtól az iskolában.
A jelenlegi oktatási rendszer nagyon megnehezíti azt, hogy a fiatalok megtalálják a kapcsolatot az irodalmi közeggel.
Szerintem a versek mágikus szövegek: a kollektív tudattalanból jönnek, valaki más tapasztalása bekerül egy „közösbe”, ahonnan az olvasónak lehetősége van érzelmeket kivenni, de már nem csak azt sajátítja ki, amit a költő beleadott, hanem azt is, ami a saját szűrőjén átment: a félelmeit, szerelmeit, fájdalmait. Ez már nem ugyanaz a történet lesz, amit megírt a költő, de – minden tiszteletem mellett – nem is az a fontos.
Terapeutaként úgy gondolom, hogy az a lényeges, amit a vers felszínre hoz másokból, ezzel lehet dolgozni.
A pszichológiában társas támasznak nevezik ezt a folyamatot: amikor megéljük, hogy egy helyzetben nem vagyunk egyedül, például katasztrófa vagy krízis esetében – ezt tapasztaljuk meg akkor is, amikor olvasunk. A tudat, hogy valaki már végigcsinálta azt, amiben én is szenvedek, az olyan, mint egy mítosz. Túl lehet élni, végig lehet csinálni, a szenvedés nem egyedül az enyém. Szerintem ez a legnagyobb szorongáscsökkentő. Régen kultusza volt a gyógyító népmeséknek, de szerintem ezek a kortárs versek pont ugyanolyan értékesek: nincs minőségbeli különbség, hiszen amit egy ember megérlelt, és belerakta a nagy közösbe, és abból valaki kivesz valamit, ugyanolyan változáson megy keresztül, mint amikor évszázadokon keresztül mesél valaki egy történetet. Más története az enyémmé válik.
KULTer.hu: A versek ugyanakkor mégis egy individuális perspektíva felől szólnak, míg a népmesék a kollektíva irányából. Mitől másabb a kortárs vers?
Attól más, hogy nagyon időszerű, abból a világból beszél, amiben most élünk. A népmesék előnye, hogy az archaikus rétegből hozzák fel az élményeket, de ezek már nagyrészt ismert dolgok. A jelenidejűség pont az a fájdalomcsillapító lehet, ami által az olvasó a saját élményeivel tud találkozni.
A kortárs vers az itt és mostból beszél, ez nagyon fontos.
KULTer.hu: A népmesékre jellemző emellett a bevett, ismert sémákon alapuló működésmód.
Pontosan ettől olyan megnyugtatók, hogy tudjuk, három fia van a királynak, és hogy a legkisebb szokott győzni. A monotonitás és az ismert sémák alkalmazása nagyon megnyugtató tud lenni. Ezért szoktak az emberek bizonyos szituációban ismételni dolgokat, például a kántálás is ennek a pszichológiai hatása. A kortárs költemények azonban más szempontból gyógyítanak vagy hatnak az emberek lelkére, hiszen annyira közeliek, hogy sokkal könnyebb velük azonosulni. Az oldal követői közül sokan gondolták azt, hogy nem szeretik a verseket. De ez nem igaz. Azt nem szerették, ahogy találkoztak a versekkel: volt a nagy költő, aki évszázadokkal ezelőtt megírt valamit, és azt fogcsikorgatva aktualizálni és értelmezni kell.
KULTer.hu: „A Nő a tükörben blog mögött ott van a segítő szakember, ott van az ember és ott a nő” – olvashatjuk rólad az oldalon. Már-már közhelyszerű dolog, hogy mindenki több szerepben él a hétköznapokban, és hogy ezek a szerepek folyamatosan váltogatják egymást. Te hogyan tudod ezeket a szerepeket szétválasztani vagy összekapcsolni?
Számomra a meghatározó nem maga a pszichológus szerep, hanem ami mögötte van: a segítő szándék. Nincs hasadás a szerepek között, ugyanazok az egyetemes emberi értékek mozgatnak minden szerepemben. Amikor posztolok egy verset, azt azzal teszem, hogy szabad vagyok: nem kell semmilyennek lennem, és ez megnyugtató.
Nálam elmúlt a megfelelési kényszer, hogy valamilyennek kellene lennem, és ebben rengeteg önismereti munka van.
Ha az oldal egyik pillanatról a másikra megszűnne, akkor sem történne semmi baj, ez adja a dolognak a görcsmentességét. Sokszor számon kérik vagy megjegyzik, hogy amikor szomorú versek rakok ki, akkor arra kevesebb kedvelés fog érkezni. És akkor mi lesz? Ez az oldal nem arra megy, hogy minél többen jöjjenek, olvassák. Szerintem ahhoz jusson el, akinek szüksége van rá: ha ez tíz ember, akkor tíz, ha száz, akkor száz.
Egyszer meg akarták venni az oldalt, ezt nem is értettem.
Nem gondolok erre a projektre kereseti forrásként. Amikor a kiadvány ötlete eszembe jutott, akkor sem akartam beárazni ezt az egészet. Azt szeretném, hogy ez mindenki számára szabadon hozzáférhető élmény legyen, nekem kellemetlen lenne, ha ez a dolog átmenne eladásba. Ezért is ragaszkodom ahhoz, hogy mindenki ingyenesen letölthesse majd a kiadványt.
KULTer.hu: Kérlek, mesélj erről a kiadványról. Milyen formában lesz elérhető?
Ez a kiadvány egy több éves gondolkodás, vajúdás eredménye. Többen jelezték, hogy jó lenne az oldalon található verseket összegyűjtve látni, ezt a funkciót egy verseskötet tölthetné be. Sokáig elhárítottam ezt az ötletet azzal, hogy nem tudok kiadni, de egyre többször eszembe jutottak a versterápiás csoportokban szerzett élmények, és az, hogy mennyiféle lenyomata lehet egy versnek. Ezek egyediek és megismételhetetlenek. Annyiféle ember és életnarratíva találkozik ekkor, nagyon felszabadító ezeknek a tapasztalatoknak a kimondása.
Így alakult ki bennem egy olyan felületnek az ötlete, ahol az ember saját maga dolgozna a verseken, és általuk magán.
Egy olyan önreflexiós naplón dolgozom, ahol az egyik oldalon ott a vers, a katalizátor, a másik oldalon pedig néhány kérdés az olvasó élményeire vonatkozóan, tág lehetőséget adva a kibontakozásnak. A versterápiás csoportban is hívószavak segítségével hozzuk felszínre az érzelmeket, ott én vagyok a katalizátor, itt viszont a terapeuta benne van a papírban. A fehér lapnak van egy erős hívójellege, és akiben van igény, hogy a benti káoszt rendezze, tudja, milyen erős ez a felhívás. Az is fontos viszont, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy ami belőlük felszínre jut, az ugyanannyira izgalmas és fontos, mint maga a vers: itt nem a művészi igény a lényeges, itt a művészet egy csatorna.
Az emberek magukkal találkoznak, nem a nagy költővel.
KULTer.hu: Ez a speciális könyvtárgy old az óvatos magaviseletet előirányzó könyvtiszteleten, hiszen tényleges gyakorlati használatbavételre, egy nagyon intim, érzelmi viszony kialakítására kéri fel olvasóját.
Felszabadító, amikor az ember nem gondolja úgy, hogy mindent értenie kell. A hétköznapokban az intellektus túl van értékelve. Érezni mindannyian tudunk, akkor is, ha egy szó jelentése nehezen visszafejthető, de valamire asszociálunk, emlékezünk, olyan csatornákat kapcsol be, amik túl vannak a ráción.
Ezt a naplót mindenki beszerezheti, akinek igénye van rá: kinyomtathatja a saját papírjára, saját ízlésére szabva, és ezzel már elkezdődik az ő története, teremtési folyamata.
A könyvnek általában van egy olyan tabuja, hogy nem firkálunk bele, nem törjük be. Szerintem pedig pont azok a könyvek a legérdekesebbek, amikben aláhúztam, amikhez rajzoltam, mert azok kezdtek el belsővé válni. Itt ez nem tabu, hanem ezt kell csinálni: az én lelkivilágom hatja át azt az egészet, ami egy vers által jut felszínre. A versek gyógyító szövegek, ebben biztos vagyok. Egyéni terápiában is szoktunk versekkel dolgozni, hiszen vannak, akiknek könnyebb mások történetén keresztül kibontakozni.
KULTer.hu: A képeknek mind a blogon, mind pedig a Facebook oldalon fontos szerepük van. Ebben a kiadványban lesznek képek?
Nem, és ha újrakezdeném a Nő a tükörbent, képek nélkül kezdeném. Rájöttem, részben a Szöveges kontent nyomán, hogy mennyire sokat segít a projekcióban az, hogy nincsenek képek a versekhez. Megértem, hogy az oldalnak fontos és karakteres eleme a kép, de amikor önreflexióról gondolkodom, egyedül a fehér lap létezik. De kereshet, festhet is képet hozzá, annyi lehetőség adott. Ha valaki rákap arra, hogy önreflexiós naplóba dolgozzon, az szokássá válhat, és ehhez már nem kellenek az én feltöltéseim. Azt szeretném, hogy mindenki megtapasztalja azt, hogy a belső káosz renddé alakulhat az írás során.
Az írás a rendrakás folyamata: túlélőeszköz az élethez.
Úgy szeretném összerendezni a költeményeket, hogy ne feltétlenül arról szóljanak, amit az emberek látni és hallani szeretnek. Vannak olyan dolgok, amelyekkel nem merünk szembenézni, de ezeknek is felszínre kell jönni. Általában borítékolom azt, hogy mik azok a versek, amelyek nehezen befogadhatóak, fájdalmasak, vagy megosztóak – amiket „nehéz szeretni”. Figyelem a követőimet, és meglep, hogy egészen a fiataloktól az idősekig látogatják rendszeresen az oldalt.
Mindig elcsodálkozom, hogy ilyen fiatalon hogyan lehet ilyen bonyolult dolgokat megérteni, és hogy én ehhez képest ilyen idősen mennyire öntudatlan voltam.
A fiatal költőket is nagyon izgalmasnak tartom, őrület, hogyan képesek ilyen korban ennyire cizellált, izgalmas, érzékeny szövegeket létrehozni, ez reményt ad számomra. A fiatalok végre merik vállalni, hogy ez egy trendi, szexi dolog.
KULTer.hu: Ugyanakkor a kortárs költészet még mindig mintha tabu lenne a közoktatásban. Szerinted mi ennek az oka?
Aki még nem halt meg, az veszélyes lehet a fennálló narratívára. A történelem tudja, hogy a művészeknek mekkora szerepük volt a közgondolkodás formálásában. Az olyan korszakokban, amikor a félelem megjelenik a közgondolkodásban, akkor a lélek keres magának valamilyen utat. Nem véletlen, hogy az alternatív színházi előadásokra alig lehet jegyet kapni.
Az embereknek igényük van arra, hogy közösségben legyenek, ezt a kortárs művészet által meg is kapják.
Szerintem ez az Esti szépeknek is a titka: belenéz az ember egy olyan világba, ami a sajátján is túlmutat. Ezért vannak olyan különböző versek nap mint nap az oldalon is, ha csak egyfélét olvasunk, elszakadunk mások valóságától.
A fotókat Bóta Dia készítette.
