A Szűcsinger párossal harmadik alkalommal találkozhatott a debreceni közönség március 19-én a Nagyerdei Víztoronyban. Néhány perc stílusos késés után Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián egy-egy papírhalom mögé bújik, majd egy spontán jelenettel kezdik az estet. A versek és a közösen írt dalok felváltva követik egymást.
A közönség nehezen hangolódik, kevesen ismerik fel a humort. Ezt Szálinger is érzékeli, és amikor végre elhangzik egy poén, néhányan felnevetünk, majd megjegyzi: „innentől már jobb lesz”. Szódaszünet.
Folytatásként két verset hallhatunk: Szálinger egy olyan költő szövegét olvassa fel, aki meglátása szerint szerencsésebb eset, mint Petőfi.
A Petőfi-korpuszt nehéz átlátni, de Szűcs Krisztiánnak ez a verse könnyen elemezhető, 1 perc 16 másodperc alatt elolvasható, át- és megélhető. Itt nincsenek hullámvölgyek, ez egy vers: Kilencvenkilenc százalék.
Szűcs válaszként Szálingertől olvas fel egy korai verset, mégpedig abból a kötetből, amit Szálinger 1997-ben a keszthelyi könyvtárból „lopott”. Pontosabban kikölcsönözte, de nem vitte vissza, inkább kifizette a késedelmi díjat. A közönséget megosztja a Halálom-trilógia első darabja. Van, aki próbálja komolyan venni, de érzi, hogy valami nem oké.
Aztán Szálinger szája egyszer-kétszer mosolyra húzódik, ekkor már sejtjük, hogy itt most ér nevetni.
Kezdjük érezni a humort. Szálinger próbálja „menteni” a helyzetet, bevallja, hogy azóta a trilógia második részét már átírta. Mivel nincs nála a friss változat, több-kevesebb sikerrel fejből próbálja elmondani. A Halálom 3 keletkezésének idejéről a közönséget kérdezi meg Szűcs. Három opció közül választhatunk: a Halálom 2-höz képest egy hónapon belül, egy éven belül vagy még aznap készült. Az elsőnél páran jelentkeznek, de egyértelműen a harmadik opcióra kerül a legtöbb szavazat. A közönség kitalálta. Nem volt nehéz.
Szóba kerül a SzűcsIng verseny is, amelyet minden esten „megrendeznek”.
Az nyeri, akinek kettőjük közül szebb az inge. Ez ma este korán eldőlhet, hiszen csak Szálinger viselt inget. De azért ad egy órát Szűcsnek, hogy varrjon egyet. Vagy oldja meg máshogy. Eredményhirdetés úgyis az est végén lesz. Szűcs befejezi a trilógiát, felolvassa a harmadik verset is. Szálinger bevallja, hogy nehéz időszakában születtek a szövegek: ült a kanapén, ÉEK (azaz Érettségi Előtti Kiszolgáltatottság), és csak abban bízott, hogy húsz év múlva egy művelt közönség majd megtapsolja a verseit. Ma ezzel egy álom vált valóra, mondja. Na de Barna kislány végső soron dolog van… Dallal folytatódik az előadás.
Szűcs még nem érzi magát kényelemben, a közönségtől kér egy széket a „sztárvendégnek”: ráülteti a szódát. Túl magasak a bárszékek.
Miután Szálinger is megértette, mi történik, Szűcs az egyik legismertebb dalukba kezd: 14-15 Celsius-fokon ajánljuk. Szűcs szerint a legszebb közös versük, amibe ők egyetlen betűt írtak csak, egy létező boroscímke szövegét használták fel. Egy fesztiválon kérték meg a Szűcsinger-duót, hogy énekeljék fel a Villányi bor címkéjét. Szálinger szerint ezt nevezik intertextuális utalásnak: egy a betűt illesztett be a szövegbe, így már saját szerzeménynek tekinti.
A folytatásban megszólították a böszörményieket.
De nem nagyon. Egy megtörtént szituációt meséltek el, amelyben négy embert bántottak meg, ebből hármat méltán, egyet könnyelműen és ostobán. További kettőt nem sikerült, azokra ők haragudtak meg. A vers szerint azóta sem hívták őket Hajdúböszörménybe. Ez viszont már nem igaz, volt azóta is ott zenés irodalmi estjük.
A Dal 1917 egy korábbi, Dal címet viselő vers megzenésítése: Összeültünk a tábortűznél levelet írni Adynak… És ebben a pillanatban a papírhalmazból leesett egy dalszöveg.
Úgy tűnik, a spontaneitás irányítja ezt az estét.
Ez a dal lett volna a címadó eredetileg (A mű), hogy miért, nem árulták el. Viszont „aki megvásárolja a könyvmellékletes lemezt, ingyen, szinte azonnal elolvashatja”. Ha már minden dalhoz van történet, a következőhöz is fűzött Szálinger pár mondatot: „Krisztián saját dala, nem én írtam a szövegét, és én egyszer hallottam eddig, Kiskőrösön a Petőfi-szülőház mellett három méterrel. Hát ez a történet.” Voltam gazdag, voltam szegény…
Kis szétszórtság érezhető, ismét elhangzik egy elfelejtett dal.
Szálinger felelőtlenségére hivatkozik, mikor azt mondja, elveszett egy szöveg, amit most rekonstruálni próbál. Szűcs volt együttesének egy dalát írták át, ugyanis az eredeti optimista, életigenlő, ezért valahogy kilógott a többi szöveg közül. Közösen igyekszenek felidézni az eredeti szöveget, de egyikőjük sem emlékszik pontosan, néhány sor kihagyásával végül sikerül átadni a lényeget. „Aki nem ismeri a szöveget, az YouTube-on pontosan megtalálja” – jelzi a költő. Zárásképpen, miután Szálinger egyik könyve is orra bukott, eléneklik az átírt változatot. Kihirdetik a SzűcsIng verseny győztesét.
A közönség visszatapsol.
Szálinger meglepi a hallgatóságot egy hangszerrel, és egy „jobbágy szaxofonnal” tér vissza. Az utolsó dalok egyike a Für Elise egy feldolgozása, amelynek sorai még hazafelé is a fejünkben járnak: „Jaj, de szép a Für Elise, a Für Elise, a Für Elise…” Paul McCartney Yesterday című dala hasonló „sorsra jutott”, a Szűcsinger ezt is saját szájízére formálta, újraírta. „Hála a Szűcsingernek, hogy kész a yesterday”.
KULTerdő Special: #Szűcsinger, #Petőfi, #zenésirodalom, #forradalom, Nagyerdei Víztorony, Debrecen, 2019. március 19.
A fotókat Áfra János készítette.